Orbán Viktor beszéde a 2010-es önkormányzati választási kampánynyitón (2010 szeptember 10-én) hangzott el. (Kimelések tőlem.) Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!

A mai délutánra tervezett rövid beszédemben egyetlen dologról fogok beszélni, ez pedig a választás tétje. Én még jól emlékszem arra, hogy egy évvel ezelőtt így, szeptember elején számos rendezvényen vehettem részt az országban itt-ott, és bármerre jártam, mindenhol reményvesztett, kedveszegett és csüggedt magyarokkal lehetett találkozni. Kedves Barátaim! Egy éve Magyarország a kilátástalan apátia országa volt. Már-már aggódni kezdtem, hogy ki lehet-e mozdítani valaha, bármi módon ebből az állapotból az országot, vissza lehet-e egyáltalán még adni a magyar emberek hitét. Azzal próbáltam akkor biztatni mindenkit - beleértve magamat is -, hogy 2010 különleges év lehet Magyarország történetében, ha nem hagyjuk el magunkat. Látjátok, egy év telt el, és ma egy más ország vesz körül bennünket. Ha körülnézek, leginkább elszántságot látok az emberek szemében. Nem délibáboktól ködös optimizmust, inkább józan derűlátást, azt a fajta elszántságot, amit azok éreznek, akik elkezdtek valamit, elindultak egy úton, amiről pontosan tudják, hogy az hosszú és meredek út lesz. Azt a fajta elszántságot látom, amely az első erőpróbákat sikeresen kiálló embereket szokta jellemezni.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!

A mi hazánk, Magyarország ma már egy elszánt ország. Elszánt ország, és joggal az, hiszen leküzdött néhány, korábban leküzdhetetlennek gondolt akadályt. Olyan erőpróbákat álltunk ki, amelyekről korábban nem gondoltuk volna, hogy képesek leszünk kiállni őket. 2010 különleges év lett, mert hosszú idő után először éltünk át közös sikerélményeket mi, magyarok, együtt. Külön köszönetet szeretnék mondani a frakció megválasztott népképviselőinek, tagjainak, akik az eltelt 100 napban mindig pontosan, kitartóan, a fizikai, szellemi és lelki megpróbáltatásokat férfiasan tűrve tették a dolgukat. Köszönöm mindannyiunk nevében!

Kedves Barátaim!

Legyünk büszkék arra, hogy mi vagyunk az a politikai közösség, az az egyedüli politikai közösség, amely mindig hitt abban, hogy ez lehetséges. Mi vagyunk azok, akik mindig, a legsötétebb időszakokban is arra biztattuk a magyarokat, hogy ne adják föl a reményt, ne törődjenek bele, mert egyszer eljön a változtatás lehetősége. Mi vagyunk azok, akik mindig arra biztattuk és arra biztatjuk Magyarországot, hogy elszántan, bátran induljon neki minden erőpróbának, mert csak így válhat sikeres és győztes országgá.

Kedves Barátaim!

Azért jöttünk ma össze, mert 23 nap múlva ismét egy nagy erőpróbát kell teljesítenünk, és nem is akárhogyan. Ez az év már csak ilyen. Egyik erőpróba jön a másik után. Eresszük hát ki a fáradt levegőt, és vegyünk ismét egy mély lélegzetet. Október 3-án Magyarország újra fontos sikert érhet el, és óriási lépést tehet előre. Azért, hogy így legyen, nekünk az elkövetkező három hétben keményen meg kell dolgoznunk, hiszen mi tudjuk - ha valaki, hát mi tudjuk -, hogy a siker magától éppúgy nem fog eljönni, ahogy eddig sem jött el magától soha. Nekünk mindenért mindig meg kell dolgoznunk - néha kétszeresen is. Mindig többet, mint másoknak. Ezért engedjétek meg, hogy a figyelmetekbe ajánljak egy olyan szabályt, törvényt, amit az elmúlt évek tapasztalatai alapján fogalmazhatok meg mindannyiunk számára. Vagyis óva intek mindenkit attól, hogy a múlt sikereiből vagy a jelen felméréseiből bármilyen következtetést vonjon le. Ezeket, mármint az áprilisi választási eredményeket és a számunkra kedvező mostani felméréseket most 23 napra el kell felejteni. Az áprilisi választási eredmények ne vakítsanak el közülünk senkit. Inkább azt érdemes végiggondolnunk, amit sokan kérdeznek azóta is tőlem - itthon és külföldön is -, hogy mi volt a titka az áprilisi sikernek.

Természetesen Ti is tudjátok, hogy nagy szerepe volt ebben a kemény munkának, amit most sem úszhatunk meg. Nagy szerepe volt benne annak is, hogy mi tudtunk olyan új irányt mutatni Magyarországnak, amellyel a választók elsöprő többsége azonosulni tudott, sőt amellyel örömmel azonosult. De a legfontosabbnak azt tartom, hogy tavasszal világosan meg tudtuk fogalmazni mind a magunk, mind Magyarország számára azt, hogy mi a tét, vagyis mi múlik a választások eredményén, mi múlik az emberek részvételén és a szavazatukon. Akkor azt mondtuk, a tét az, lesz-e végre mélyreható változás Magyarországon, vagy marad minden a régiben. Az eredmény tudatában nyugodtan mondhatjuk, hogy a magyarok átérezték a tét súlyát, a történelmi jelentőségét és a saját felelősségüket, és soha nem látott egyetértésben a mélyreható változásokra szavaztak.

A magyarok ez év tavaszán elementáris erővel mondtak nemet az előző nyolc esztendőre. Olyan hangerővel mondták ki, hogy elég abból a korszakból, amelyben nem jutottunk sehová, amely nem szólt másról, mint meddő vitákról, kudarcokról, a valóság meghamisításáról, a hatalommal való visszaélésről, nos, mindezt, hogy ebből elég, olyan hangerővel mondták ki, amellyel hazánk magára vonta az egész világ figyelmét. Valóban Európában is egyedülálló nemzeti egység született meg az áprilisi választások eredményeként. Ez a nemzeti egység, ahogy mi szeretjük hívni, a kétharmados forradalom megdöntötte a régi rossz rendszert, és újat alapított. Ezzel megalapítottuk a nemzeti együttműködés rendszerét, s az emberekkel közösen hozzáláttunk a változtatás gigantikus munkájához. Számomra egyértelmű, hogy az elkövetkező három hétben is ez lesz a döntő. Magunknak és a választóknak is világosan meg kell fogalmaznunk, mi a tétje az október 3-ai önkormányzati választásoknak, miért fontos az, hogy az emberek újra elmenjenek szavazni, és mi múlik azon, hogy kire adják le a voksukat.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!

Az a korszak, amit az áprilisi választás lezárt, hamis illúziókra, trükkökre, rövidtávú magánérdekekre és erkölcsi nihilre épült. Futóhomokra. Nem csoda, ha mindig azt éreztük, akármihez nyúlunk, képtelenek vagyunk fölemelni, sőt inkább mi süllyedünk lejjebb és lejjebb. Nem volt alap. Ami volt, az szétporladt. Ezért is mondtuk tavasszal a választások után, az első feladatunk az, hogy szilárd alapot rakjunk le, amelyen végre megvethetjük a lábunkat, hogy ezeken az alapon állva, immáron biztos lábakkal elkezdjük fölemelni, és talpra állítani Magyarországot. Nagy tett az, amit száz nap alatt mi, magyarok együtt véghezvittünk. Sikeresen leraktunk egy biztos alapot, s ezért immár nem süllyed homokba a lábunk. Ezzel Magyarország visszaszerezte a reményt. De nagyon messze vagyunk még attól, ahová szeretnénk eljutni. Nyolc év terheitől, kudarcaitól - bármennyire is szeretnénk - nem lehet néhány hét alatt megszabadulni. Most jön a neheze, most jön az igazán nagy vállalkozás. Most következik az a mozdulat, amellyel immár az új alapokra támaszkodva föl kell emelni, talpra kell állítani Magyarországot.

Erről a feladatról két dolgot szeretnék mondani Önöknek. Az első, hogy ez egy példátlan erőfeszítéseket igénylő küzdelem lesz. A másik, hogy éppen ebből adódóan ez egyedül vagy kis csoportokban nem sikerülhet senkinek. Se nekem, se nekünk, akik itt összegyűltünk, se pusztán a politikusoknak vagy a gazdasági élet szereplőinek. Ehhez megint mindenkinek össze kell kapaszkodnia ugyanúgy, ahogy áprilisban tettük. Nos, erről szól az önkormányzati választás. Itt az alkalom arra, hogy mi magyarok országszerte összekapaszkodjunk, és együtt nekiveselkedjünk, és végül is belevágjunk abba, amire vállalkoztunk. Mindenki ott, ahol van, a maga helyén. Magyarországot úgy lehet talpra állítani, ha mindenütt fölemeljük. Fölemeljük Kisizsákot, és Nagykanizsát, Somogysámsont és Budapestet, Kőszeget és Kalocsát. Minden kövét, gerendáját, tégláját, darabját az országnak egyszerre, és ott helyben kell fölemelnünk ahhoz, hogy talpra tudjuk állítani a hazánkat. Ez másképp nem megy. Ezért kell nekünk most az önkormányzati választásokon ismét összekapaszkodnunk. Ez a tétje az október 3-ai választásnak. Véghezvisszük a változást, vagy elakadunk. Lesz elég erőnk, hogy összekapaszkodva fölemeljük az országot, vagy hagyjuk magunkat legyengíteni, hagyjuk, hogy bárkik bármilyen ürüggyel lebeszéljenek minket az összefogásról, hagyjuk, hogy bármi vagy bárki akadályokat gördítsen elénk.

Barátaim!

Ezt az országot a cinizmus, az irigység, az önzés és a tunyaság döntötte le a lábáról. Ne engedjük, hogy ugyanezek a tulajdonságok most megakadályozzák, hogy együtt, összekapaszkodva végre talpra állíthassuk a hazánkat. Ezért sorsdöntő ez a választás. Ez most, kedves Barátaim, nem a kételkedés ideje. Az ember persze gyarló, és amikor tenni kell, amikor valószínűtlenül nagy erőfeszítésre van szükség, mindenki hajlamos a kételkedés kényelmes karosszékébe süppedni, ahelyett, hogy feltűrné az inge ujját. De, Barátaim, most nem szabad kételkedni. Most nem szabad egymást magunkra hagyni. Most össze kell kapaszkodni. Ha ezt mi, magyarok ismét kellő számban átérezzük, akkor sikerülni fog a hatalmas és közös vállalkozásunk, hogy talpra állítsuk Magyarországot, és azután nem egy, nem két nap alatt, nem rövid, de belátható időn belül erős és sikeres országgá tegyük Magyarországot.

Kedves Barátaim!

Ebből a munkából mindenkinek ki kell vennie a maga részét. A minisztereknek, az államtitkároknak, országgyűlési és települési képviselőinknek, hivatalban lévő polgármestereknek, jelölteknek, tagoknak, párton kívüli segítőknek, önkénteseknek és polgári körösöknek is, mindenkinek. És természetesen nekem is. Mindenkit szeretnék megnyugtatni, hogy tudom, mi a dolgom. Magam is és a kormányom tagjai is jól tudják ezt. Tudjuk, hogy nekünk kell elől menni, és azt is tudjuk, hogy ez mivel jár.

Kedves Barátaim!

Én tudom, hogy hosszú év van mögöttünk. Sok erőnket fel is emésztette ez a tizenkét hónap. Európai választási kampány, országgyűlési választási kampány, árvizek, természeti katasztrófák, 100 napos országos és talán európai törvényalkotási rekord, 100 olyan nap, amely megváltoztatta Magyarországot. Ha elfelejtettük volna ezt a rengeteg energiát felemésztő munkát, hát elég végignézni saját magunkon. És akkor most még itt van a nyakunkban, vagy ha úgy tetszik, előttünk az önkormányzati választás és mindaz, ami egy ilyen választási kampánnyal jár.

Kedves Barátaim!

Az is igaz, hogy a kemény munka nem mindig vezet elgyengüléshez. Van úgy, hogy inkább megacélozza az izmokat, és megnöveli a bicepszeket. Nem mindig visz, valamikor inkább hoz és gyarapít. Nézzetek körül. Soha ennyi polgármester-jelöltünk, soha ennyi sorompóba lépő képviselőjelöltünk nem volt, mint most. Számosabb, mint az összes többi pártnak együttvéve. Lassan az a benyomása alakul ki az embernek - helyesen -, hogy Magyarországon már csak egyetlen országos párt, egyetlen néppárt van, akire rá lehet bízni, és aki képes vállalni az ország sorsáért viselendő felelősséget.

Kedves Barátaim!

A sosem volt nehéz év ellenére most még egyszer össze kell szedni magunkat. Én tudom, hogy mindenkinek kell valami, amiből erőt tud meríteni, mindenkinek szüksége van egy erőforrásra, hogy elvégezhesse a munka rá eső részét. Én azt javaslom Nektek, hogyha elfáradtok, ha úgy érzitek, hogy ez már tényleg sok, akkor gondoljatok a jövőre. Gondoljatok a saját gyermekeitekre. Végső soron mi nekik akarjuk felemelni ezt az országot. Nekik és az ő gyermekeiknek. Mi nem akarunk olyan országot hagyni rájuk, amilyenné az elmúlt nyolc év tette Magyarországot. Mi azt akarjuk, hogy számukra már kiindulási, ha úgy tetszik, elrugaszkodási pont legyen az, ami a mi számunkra még elérendő cél. Ha elfáradtatok, gondoljatok hát rájuk. Gondoljatok arra, hogy a változást tűzön-vízen át végig kell vinnünk, mert nekik, a mi gyermekeinknek csak így lehet jobb életük annál, mint ami Nekünk jutott. Ezért most minden erőnket, tudásunkat és hitünket össze kell adunk, és győztes erőként kell beérnünk a célba október 3-án. Három kemény hét. Gondoljatok rá, évtizedek múlhatnak rajta. Erős gazdaság, munkahelyek, rend és biztonság. Erre ma csak mi vagyunk képesek - az emberek támogatásával. Csak mi és csak az emberekkel együtt. Az országnak ma ránk, a Fideszre és a kereszténydemokratákra van szüksége.

Barátaim!

Rajtunk a világ szeme. Vigyük véghez, amit az emberek elvárnak tőlünk!

Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!