Doku blog

Doku blog

2010.07.28: Egy kaszinótojásos ügyvéd és a Nenyi

2014. július 28. - doku.blog.hu

Dr. Dániel Péter ügyvéd akkor tett szert országos ismertségre, amikor kaszinótojást mázolt szét a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatán, így tiltakozva a kormányfő általa antidemokratikusnak tartott politizálása ellen. A 168 Órában tette közzé tiltakozó levelét. Vigyázat, nagyon éles kirohanás következik!
Utolsó Cassandra-levelem Orbán Viktorhoz

avagy egy „kaszinótojásos” ellen-fülkeforradalmár gondolatai

Kedves egykori példaképem, kedves Orbán Viktor, második és egyben az utolsó levelemet írom Hozzád, mivel Te sajnos a tegnapi napon végérvényesen letértél a demokrácia, a jogállamiság, a modern, polgári köztársaság, az európaiság és a felelős, demokrata politikusok útjáról, így több levelezni valónk már nyilvánvalóan nem lehet egymással a jövőben.

Megtetted, megtettétek a megtehetetlent, ledöntöttétek fiatal demokráciánk egyik legfontosabb alappillérét, arcul csaptátok, megaláztátok a Magyar Köztársaságot és annak minden, józanul, értelmesen gondolkodó állampolgárát, a „zembereket”, ahogyan szoktad mondani.

A rendszerváltó, ifjú és bátor demokrata, a tehetséges, értelmes politikus populista, demagóg hordószónokká, Te, kedves Orbán Viktor, jogtipró népvezérré, antidemokrata „kormányzóvá”, sőt, mondjuk ki bátran, egyre inkább gátlástalan „nemzetvezetővé” silányultál, aki szembe megy a művelt és demokratikus világgal, az Európai Unióval, a tisztességgel és a józan ésszel.

A tegnapi napon, egy ráadásul szabálytalannak tűnő parlamenti szavazással elvontátok az Alkotmánybíróság döntési jogköreinek a legfontosabb, legfajsúlyosabb részét. Elvontátok, mert az Alkotmánybíróság azt merészelte kimondani határozatában (teljesen jogosan) néhány napja, hogy a visszamenőleges hatályú, diszkriminatív, rendkívüli adóitok semmisek és alkotmány ellenesek. Válaszul Ti elvontátok az Alkotmánybíróság jogkörét, az összes, költségvetéssel kapcsolatos kérdéskörben.

Mondd, kedves Viktor, ha Te vagy valamelyik hűséges bizalmasod (Orwell után szabadon: belső párttag) mondjuk ittasan vezetne, tetten érnék és aztán a Magyar Köztársaság valamelyik független bírósága megállapítaná a felelősségét ebben az ügyben, akkor majd elvonjátok a bíróságok közlekedési bűncselekményekkel kapcsolatos döntési jogkörét is?

Felfoghatatlan jogi nonszenszek, égbekiáltó jogsértések ezek. Remélem Te is tudod…azaz nem, azt remélem inkább, hogy Te valamiért már fel sem fogod ezeket és akkor talán a szándékosság, mint tényállási elem oldaláról legalább támadható lesz még egykoron a Te dicstelen szereped…vagy a beszámíthatatlanságra próbál majd hivatkozni egy avatott ügyvéd kolléga…ki tudhatja ma még.

Elvontátok tehát az Alkotmánybíróságunk döntési jogkörét, mely jogkör még rendkívüli helyzetben, még háború esetén sem függeszthető fel, az alkotmányunk idevonatkozó rendelkezései és az uniós jogelvek alapján. (Az „Orbán-Alkotmány” nyilván változtat ezen is.)

Nincs is rendkívüli helyzet és nem is függesztettétek fel. Elvontátok végleg, mert szűk látókörű, tisztességtelen, pillanatnyi érdekeitek így kívánták meg. Miért is? Azért, mert demagóg és hazug kampányotok során felelőtlenül ígértetek fűt-fát a „zembereknek”. Azért, mert felelőtlen és ostoba módon próbáltátok meg zsarolni a világot, az Európai Uniót és a Nemzetközi Valutaalapot, a hatalomra kerülésetek első heteiben. Azért, mert ezek nyomán csapdába kerültetek, hiszen egyfelől sok száz milliárdos károkat, újabb, súlyos költségvetési hiányt okoztatok hazánknak, a nemzeti valutánk gyengítésével, nemzetközi besorolásunk és ezzel összefüggésben a finanszírozási feltételeink rontásával. No meg azzal a dilettáns, elnagyolt 29 pontos fércmunkátokkal.

Azért, mert egy szoros költségvetési környezet, összefüggésben a világválsággal is, nem tett lehetővé a számotokra olyan tág mozgásteret, mely demagóg és túlzó ígéreteitek betartásához kellett volna. „Egyszeri nagyarányú adócsökkentés”, a „megszorítások elkerülése”, „egymillió új munkahely” és társaik…

Ravasz, de ugyanakkor átlátszó is volt a tervetek, láttuk előre sokan, hogy mire is megy ki a „játék”.

Először felvetettetek egy rendkívül népszerű problémát, az időnként valóban felháborító végkielégítések ügyét és ezzel kapcsolatosan benyújtotok egy abszolút törvénytelen, alkotmány ellenes törvényjavaslatot. Az Alkotmánybíróságunk erre persze, hogy nem tehet mást, mint hogy kimondja ennek semmisségét. Ezután Ti a részben jogos közhangulat, közfelháborodás populista hullámain hajózva elvonjátok a „közérdeket sértő” Alkotmánybíróság vonatkozó döntési jogkörét.

Aztán pedig, mivel végre elhárult egy addig megkerülhetetlen jogi akadály, „nemes” egyszerűséggel LENYÚLJÁTOK A MAGÁNNYUGDÍJPÉNZTÁRAK VAGYONÁT.

Erre szokták volt pestiesen mondani, hogy „ügyes!”.

Máris megvan a hőn óhajtott mozgástér a felelőtlen ígéreteitek (vagy legalábbis azok egy részének) betartásához, de betartható végre a költségvetési hiánycél is és mehetnek az EU és az IMF szívtelen urai, oda, „ahol a part szakad...” Megvan a megoldás, függöny, taps…Happy End…

Persze azért van egy „kis” probléma, sőt kettő „kis” probléma is akad ezzel kapcsolatosan.

Az egyik az, hogy ennek a „nemes” tettnek bizony neve van a Magyar Büntető Törvénykönyvben. A Btk. 317.§. szerint ez ugyanis sikkasztás, hiszen „aki a rábízott idegen dolgot jogtalanul eltulajdonítja, vagy azzal sajátjaként rendelkezik, sikkasztást követ el…”. De ez még a kisebbik probléma, legfeljebb leülöd majd kedves Viktor, a tettes társaiddal együtt.

A nagyobbik probléma, hogy mivel felelőtlenül és gátlástalanul elsikkasztjátok a nyugdíjunkat, a gyermekeink és unokáink nyugdíját, ezért aztán nem lesz nyugdíjunk. Nekünk, a „zembereknek”.. Ez itt a nagyobbik gond kedves Viktor.

Ráadásul be kell vallanom, hogy engem pl. kiflicsücsök-szenátor asszony „szakértő” magyarázkodása sem nyugtatott meg. Sőt, több százezer „nemzettestvéremet” sem.

Na most értem én a koncepciót, kedves Viktor. Te és a „csapatod” ebből most prímán „elgazdálkodtok” pár évig, oszt' „utánatok a vízözön”. Majd a jogászok megoldják...értem.

De nyugdíjunk az sajnos nem lesz vagy ha nyugdíjunk lesz, akkor pl. villamos, busz vagy kórházi ellátásunk nem lesz. Ez pedig azt gondolom, hogy túl nagy ár a Te megszállott hatalomvágyadért és népszerűség imádatodért, kedves Viktor. Kérlek tehát, hogy ne tedd, ne lopd el a jövőnket, a gyermekeink, unokáink jövőjét és az idős éveink méltóságteljes nyugalmát.

Tudod, emlékszel még, a „haza többet érdemel” és a „haza nem lehet ellenzékben”…

Persze azt is tudod Te, sőt mi is tudjuk, hogy a nemzetközi jogi fórumok előtt nem fognak majd megállni ezek a jogi képtelenségek, de azt is tudjuk, hogy előbb a hazai jogorvoslati rendszert kell kimeríteni, csak aztán jöhet majd Brüsszel és Hága. Nekem pedig valami azt súgja, hogy a törvényszerűen megindított polgári perek kitűzését sem fogjátok elkapkodni, hát még a fellebbezések elbírálását. Gondolom, addigra már jó sok „Stumpf István” lesz majd a „független” magyar bíróságokon is… Talán még a NENYI, akarom mondani, az „Orbán-bulla” is kint lesz már a bíróságaink, ügyészségeink falain. Egyébként mit szólsz ehhez az utolsó, csokis mignonos „bulla-gyalázásomhoz”?

Gondoltam, hogy a sukorói kaszinó ügy miatt esetleg allergiás vagy már a kaszinótojásra, ezért váltottam. Szóval ezt akár gesztusként is felfoghatnád a részemről, kedves Viktor…

Egyébként megosztok Veled egy örömhírt. A kaszinótojásos akcióm a (még) független magyar bíróság szerint nem garázdaság, nincs társadalomra veszélyessége és bőven belefér a szabad vélemény nyilvánítás alkotmányos keretei közé. (Bár ki tudja, hogy a z szentkoronás „Orbán-Alkotmány” jogi keretei közé befér-e majd…) Szóval felmentettek a garázdaság vádja alól, részben ezt is megünnepeltem hát a Haller utcai APEH-NENYI-re kent csokis mignonnal. A már jól ismert, Bíbó-féle demokratikus lendülettel landolt a sütim a butuska bulládon…

De komolyra fordítva ismét a szót, kedves Viktor, biztosan emlékszel még a pesti jogi karon egykoron tanult alapfogalmakra. Felsorolnék azért néhányat. Többpárti, parlamentáris demokrácia (ami nem felesleges, duális erőtér ugye), államhatalmi ágak megosztása, a végrehajtói hatalomtól független köztársasági elnök (a kormány nem „mi vagyunk”, kedves Schmitt Pál), alkotmányos fékek és ellensúlyok rendszere (a köztársasági elnök nem a törvénykezés „motorja”), törvény előtti egyenlőség (azonos, nem pedig diszkriminatív adók a gazdaság szereplőire vonatkozóan), a magántulajdon szentsége (azt nem illik ellopni, elsikkasztani kedves Viktor), a visszamenőleges törvények tilalma, a polgári jogbiztonság, a kiszámíthatóság érdekében. Dióhéjban…

Kérlek, hogy gondolkodj el ezeken kedves Viktor, illetve gondolkodj el a múltkori levelem egyik tiszteletteljes felvetésén is, mely szerint „van élet a miniszterelnökségen kívül is”…

Kérlek továbbá, hogy ne rakj ki több demagóg politikai nyilatkozatot a közintézményeink falaira, mivel egyrészt azok pártfüggetlen, pártsemleges intézmények, melyek bizony a baloldali szavazók (a kedvetekért „komcsik” a Kubatov-listáról) adó-forintjaiból is működnek, másrészt a munkahelyi politizálásra vonatkozó törvényi tilalmat is megszegitek vele. Harmadrészt kezdem unni, hogy rajzolgassak vagy mindenféle ételmaradékot kenjek fel ilyen ostoba és hazug politikai kiáltványokra. Szóval tisztelettel kérlek, hogy vedd le végre az Orbán-bullát, a szentkoronás preambulumotokat pedig már ki se rakasd. Jobban járunk mindketten, hidd el…

Végezetül pedig lenne még néhány tiszteletteljes kérdésem Hozzád.

A NENYI egyik „érdekes” és elgondolkodtató állítása úgy szól, hogy még önrendelkezési jogunk sem volt az elmúlt 20 évben. Értem, bár nem fogadom el. De akkor mondd már meg kérlek, hogy ki gyakorolta helyettünk ezt a bizonyos önrendelkezési jogot? A norvég heringhalászok vagy a pakisztáni szövőnők?

Egyébként pedig feltéve, de nem megengedve, hogy tényleg nem volt önrendelkezési jogunk az elmúlt 20 évben, Te mit tettél ez ellen, 1998–2002 között, mint akkori miniszterelnök? Illetve ha nem tettél ez ellen, akkor milyen, törvénytelen, titkos háttérhatalommal működtél, működtetek akkoriban együtt? (Gondolom az elmúlt 20 éves, zűrzavaros, sőt önrendelkezési jog nélküli időszakban a Te négy, miniszterelnökként eltöltött éved is benne volt…)

Kérlek kedves Viktor, tisztelt Orbán Viktor miniszterelnök úr, hogy fontold meg végre az általam és megannyi más, értelmes, felelős demokrata által leírt, elmondott gondolatokat.

Fontold meg kérlek, kérünk és ne tereld le végleg hazánkat a demokrácia, a jogállamiság és a modern, polgári köztársaság útjáról, ne veszélyeztesd jövőnket és az uniós tagságunkat, illetve ne rendeld alá sokunk, a nemzetünk, a hazánk érdekeit, a saját, önző és szűk látókörű érdekeidnek.

Tudod, „jobb ma egy kaszinótojás (na jó, csokis mignon), mint holnap egy kordonbontás!”

Üdvözlettel:

dr.Dániel Péter, ember, demokrata, ügyvéd és kis híján

kaszinótojásos garázda

A bejegyzés trackback címe:

https://doku.blog.hu/api/trackback/id/tr822539094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása