Doku blog

Doku blog

2013.12.10: Minden panelházat felújítanak 2020-ig

2017. december 10. - doku.blog.hu

2020-panelprogram_1386856855.jpg_702x996

http://mno.hu/gazdasag/2020-ig-az-osszes-panel-megujul-1199905

2013.10.07: Az NFM ex-államtitkára a rezsicsökkentésről

"Három hónap után hagyta ott a fejlesztési minisztériumot, pedig ő vezényelhette volna le a rezsicsökkentést. Holoda Attila, az NFM korábbi energetikáért felelős helyettes államtitkára szerint rendkívül káros, hogy a politika azt gondolja, előre lát minden következményt, a szakmai szereplőket ab ovo hazugnak tartja, és nincs fogadókészsége a párbeszédre." Interjú Holoda Attilával a HVG-ben, négy évvel ezelőttről.

Tovább

2013.09.12: Gyurcsány Ferenc az InfoRádióban

Nehéz helyzetben volt a Gyurcsány Ferenc vezette DKP-val az MSZP - afféle se kiköpni, se lenyelni nem tudják helyzetben. Még nem volt rég, amikor a DKP kiszakadt az MSZP-ből, és máris ott álltak a 2014-es választási felkészülés feladatai. Együtt vagy külön? Ha együtt, hogyan és mennyiben együtt? Gyurcsány Ferenc azután nyilatkozott a rádiónak, hogy Mesterházy Attila lényegében kikosarazta - de még nem tudták, hogy október 23-án majd Gyurcsány is felszólal a közös ellenéki programon.

Tovább

2013.09.09: Gyurcsány Ferenc Felcsúton videózott...

...miközben őt is bőszen videózták. Gyurcsány Ferenc leugrott Felcsútra forgatni. A stadion építés közelébe sem engedték, többen végig követték autóval, végig kamerázták. Hogy mit mondott Gyurcsány a nagy Fidesz-központ faluról? Az alábbi videókból kiderül. A felvételeket a Parlamentben Orbánnak személyesen adta át. Hogy aztán Orbán mihez kezdett velük, azt már nem tudni...

Tovább

2013.09.02: Csányi Sándor OTP-vezér az országról

Az egész egy kis oda-vissza szólogatással kezdődött. Csányi Sándor egy kérdésre válaszolva azt mondta, hogy Lázár János nagyon tehetséges politikus, látjuk, hogy a trafikügyet is milyen jól elintézte. Erre Lázár János (ál)szerényen annyit válaszolt, hogy ő ezt kénytelen elfogadni, már csak azért is, mert mégiscsak az ország első számú uzsorása mondta. Ebből aztán az lett, hogy Csányi feljelentette Lázárt. Erről, a devizahitelesek megmentéséről, a bankadóról, és a gazdaság és politika kapcsolatáról is mesélt Csányi. Vannak nagy mondatok az alábbi interjúban, érdemes megnézni. Olyanokat mondott, hogy "Az országgyűlési képviselők 73 százaléka, akinek devizahitele van, az élt a végtörlesztés lehetőségével. Volt, aki 10 milliónál nagyobb összeggel csökkentette a tartozását." Meg hogy: "A magyar politikai közélet kimondottan versenyhátrány az országnak." Pont 4 éve ment le az interjú, nézzük meg újra!

Tovább

2013.09.02: Orbán Viktor megnyitotta a tanévet

Néhány úttörőruhás HaHa-tüntető mellett a helyi polgármester és a miniszterelnök Orbán Viktor is jelen volt a törökbálinti iskolában, ahol 4 évvel ezelőtt ezen a napon tartottak tanévnyitót. Az elsősök ingyen kaptak tankönyvet, bevezették a mindennapi testnevelést, elindult a hittan/erkölcstan kötelező okatatása. Hoffmann Rózsa nem kertelt: kifejezetten célnak nevezte, hogy minél több óvodás és iskolás részesüljön keresztény nevelésben. Az általános iskolákban pedig bevezették, hogy délután 4-ig bent kell lenni a suliban. (Kiemelések tőlem.)

Tovább
süti beállítások módosítása