Doku blog

1990.09.01: Antal József 1990-ben

2020. szeptember 01. - doku.blog.hu

1990-ben készült az az interjú Antal Józseffel, amely csak 1993-ban kerülhetett először adásba. Elszabadult infláció, új kapcsolat a még létező Szovjetunióval, rendszerváltás és kilátástalan gazdasági helyzet. Az alábbiakban Antal József üzen 30 év távlatából.


2016.04.30: Négy éve adták át a felcsúti kisvasutat

Négy éves lett a felcsúti kisvasút. A 2016. április 30-iki átadáson nem csupán a gazdag felszereltségű kocsi légkondicionáló egysége keltett feltűnést, hanem néhány, a sínekre fekvő DK-aktivista is. Az átadáson Orbán arra a saját magának feltett kérdésre, hogy miért kellett ide síneket fektetni, azt válaszolta: azért, mert a kommunisták felszedték. Az alábbiakban az átadáson elhangzott Orbán-beszéd olvasható.

Van az a történet a Mohamedről meg a hegyről, ha a hegy nem mozdul, akkor nekünk kell.

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tisztelettel köszöntöm mindannyiukat, különösképpen is az iskolásokat. Köszönjük, hogy eljöttetek, a tanáraiknak pedig, hogy megengedték, hogy eljöhessenek, és elhozták őket. Köszöntöm a jelen lévő polgármester urakat, különösképpen házigazdánkat, Felcsút polgármesterét, Mészáros Lőrinc barátomat, aki egyben az alapítványunknak is az elnöke. Köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, akinek a keze munkáját dicséri mindaz, amit most magunk körül látunk. Köszönöm a tervezőknek a munkáját, köszönöm a vállalkozókét, köszönöm szépen a szakmunkásokét és a segédmunkásokét is, mert nélkülük nem készülhetett volna itt el mindez. Külön is köszöntöm Mészáros János Eleket, akit azért kell külön köszöntenem, mert itt vannak a fiatalok, és szeretném fölhívni a figyelmüket arra, hogyha arról olvasnak majd a könyveikben esetleg, hogy népi tehetség meg népi őserő, és nem tudják elgondolni, hogy az micsoda, akkor gondoljanak Mészáros János Elekre, a Vál-völgye büszkeségére, aki a népi tehetséget és az őserőt testesíti meg, amire mindannyiunknak szükségünk van, akik nagy fába vágjuk a fejszénket. És azért is javaslom, hogy kövessétek az ő pályafutását, mert miközben kinyílt előtte a világ, és ott volt a kísértés, hogy celebszerűség legyen, aki a valóság fölött lebeg sok-sok tíz méterrel, e helyett az élet helyett azt választotta, hogy itt marad velünk, itt él közöttünk, és pont olyan Mészáros János Elek, mint amilyen Mészáros János Elek volt az országos hírnevet megelőzően. Úgyhogy, János, köszönjük szépen, hogy itt vagy velünk, és köszönjük szépen, hogy megörvendeztettél bennünket a föllépéseddel.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

orbanviktor-20160430-felcsutikisvasutatadasa.jpg

Vál-völgyi kisvasút. Nagy dolog ez nekünk, itt élőknek, mert mint hallhattuk Tessely képviselő urunktól – akinek a munkáját ezúton is szeretném megköszönni –, ez további turisztikai fejlesztések előtt nyitja meg a kaput, ami újabb munkahelyeket és gazdasági felemelkedést ígér a térség számára. Szeretném Önöket, tisztelt Hölgyeim és Uraim, arról is tájékoztatni, hogy a miénkkel együtt hét kisvasútfejlesztés történt az elmúlt években Magyarországon, mind a hétre, köztük a mienkre is büszkék lehetünk. Ma Magyarországon tizenöt erdei vasútvonal működik, 2015-ben 800 ezer ember váltott jegyet erre a tizenöt erdei kisvasútra, tehát mindannyian láthatjuk, hogy népi igény létezik. Miért kellett vasutat építeni Alcsútdobozra és Felcsútra, miért kellett a síneket lefektetni? Tisztelt Hölgyeim és Uraim, erre az egyszerű kérdésre az a válasz, hogy azért kellett a síneket lerakni, mert a kommunisták fölszedték. Ha nem szedték volna föl, akkor most nem kellett volna újra leraknunk. Pedig milyen szép vidék is volt ez, milyen szép útvonal volt ez!

Itt tartom a kezemben a „Bicskétől Székesfehérvárig vasúton” című 1993-as kiadványt, amelynek az előszavából fogok most Önöknek idézni. Ezt írták az akkori vasutasok: „Tizenkét évvel ezelőtti” – ez ’93-mas írás, tehát a ’81-es – „felszámolása az akkori időkre jellemző szűk látókörű és a helyi közösségek érdekeit figyelmen kívül hagyó döntés következménye volt. Azóta az enyészet gyorsuló ütemben eszi a megmaradt vasúti értékeket, egyre többen ébrednek rá arra, hogy a Bicske és Székesfehérvár közötti települések – szép fekvésük, az ott élő emberek értékes munkája eredményeként – gyorsan fejlődtek, ám a vasút megszüntetésével óriási hátrányba kerültek.” Így folytatja: „Gazdasági helyzetünkből fakadó tény, hogy a vonal közforgalmú vasúttá fejlesztésére nem jut anyagi erőinkből, ez ma is így van, de mentsük meg, ami menthető! Székesfehérvár–Lovasberény között a pálya jó” – mondja ez a remek könyvecske, szerintem ez ma is így van – „A további szakasz turista-sebességre járhatóvá tehető, a századforduló hangulatát idéző állomások, a szükséges műszaki berendezések fölújíthatók, korhű járműveink vannak.”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Szép volt ez a pálya, hogy milyen szép, azt most legalább Alcsút és Felcsút között mindannyian ismét láthatjuk majd. Indokolt – mint hallhattuk –, hogy ezt a vasútvonalat Bicskéig és Lovasberényig ismét megépítsük. Az etyekiek ha eldöntötték, hogy végül is mit akarnak, akkor még akár részévé is válhatnak ennek a fejlesztésnek, és föl kell vetnünk természetesen Csákvár bekapcsolásának kérdését is. Különösképpen azért, mert ott egy régi igazságtalanság is fönnáll, ami néha feledésbe merül errefelé is, amint azt Ferenc József és a csákvári szabó története megmutatja. Ugyanis volt nekünk egy híres szabónk valamikor Csákváron, aki különböző okokból a szabadságharc után úgy döntött, hogy a világ igazsága leginkább úgy lenne helyreállítható, hogyha ő eltenné láb alól Ferenc Józsefet. Ezzel meg is próbálkozott, el is ment Bécsbe, meg is találta, mögé is lopódzott, nyakon is szúrta, ám a kemény inggallér és zubbony okán a kísérlet kudarcba fulladt, és a legendák szerint e miatt a merénylet miatt kerülte el a vasútvonal fejlesztése Csákvárt, hogy Csákvár népét örökre megbüntessék. Sok idő telt el már azóta, ideje ezt magunk mögött hagyni. Föl lehet tehát vetni azt a kérdést, hogy nem kellene-e, vagy Lovasberényből vagy Tabajdból Csákvárt ismét a térség vasúti összeköttetésével életünk részévé tenni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ez a mai átadás azt is mutatja, hogy Magyarország nemcsak Budapestből, és a magyar turizmus sem csak Budapestből és a Balatonból áll. Bicske, Felcsút, Etyek, Alcsút, Tabajd, Vál, Vértesacsa, Lovasberény, Csákvár – s miután itt van a martonvásári polgármester, hát hozzáteszem – Martonvásár is Magyarország része.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Természetesen most egy kisvasutat adunk át, de itt azért jóval többről van szó. Itt azért a polgári életminőségről is van szó. Szeretném Önöket arról tájékoztatni, hogy még a dualizmus oly híres béke éveiben sem volt annyi fejlesztés és beruházás, mint amennyi most zajlik Magyarországon. Amit tehát itt látunk, azok nemcsak sínek, mozdonyok, szemaforok, amit látunk, az nemcsak vas és acél, hanem egy szebb, otthonosabb, polgári életmód, egy szebb, otthonosabb és polgáribb Magyarország.

Végezetül engedjék meg, hogy elmondjam, természetesen vannak támadások. A sors fintora, hogy általában azok támadják ezt a beruházást is a leghangosabban, akik korábban felszedték a síneket. De mindent támadni szokás Magyarországon, ami épül, ami alkotás, és ami előre visz, de hát ilyenek a cinikusok, merthogy vannak cinikus honfitársaink is. Föl kell tenni a kérdést magunknak, hogy épített-e bármit is a cinizmus, vitte-e előrébb valaha is a világot. És a válasz az, hogy nem, mert a cinizmus csak rombolni tud. Én sohasem engedtem a cinizmus romboló szellemének, és arra biztatom az egész országot, hogy ne engedjen, ne engedjünk. A síneket lerakjuk, a cinizmus nem pálya, az ország épül.

Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok! Köszönöm, hogy meghallgattak!

2016.04.11: A vasárnapi zárva tartás vége

Négy évvel ezelőtt, 2016. április 11-én jelentették be a vasárnapi boltzár eltörlését, amely egyben az MSZP által sokadszorra is elbuktatott, végül a 18. próbálkozás után csak átengedett népszavazási kezdeményezést is feleslegessé tette, hisz hatályon kívül helyezték azt a törvényt, amit népszavazáson kellett volna elutasítani. A bejelentést Rogán Antalra bízták. A bejelentés videójával és korabeli mémekkel emlékezünk - emlékszel még, hogy hívták a kopaszok körében ülő ősz hajú nénit? Na? 

 

2016.04.02: Sándor Mária bejelentette a visszavonulását

A fekete ruhában tiltakozó nővér, Sándor Mária bő egy éven át küzdött a jobb egészségügyért. Miután úgy érezte, hogy a pedagógusok jobban támogatják, mint a többi egészségügyi dolgozó, négy évvel ezelőtt visszalépett. Az alábbiakban az ő "búcsúja" olvasható.

sandormaria.jpgSzokásos lehangolt reggel, csapódnak a vasszekrény ajtajai az öltözőben. Nem szólunk egymáshoz, az öltözőajtóban némán várjuk egymást. Ha ezt kívülálló látná, azt hinné valami probléma van köztünk, de nincs. Mi csak a rendszert utáljuk. A leamortizált kiszolgáltatott rendszert.

Tudjuk, csak egymásra számíthatunk. Egész nap, egész héten, egész évben... mi kolléganők vagyunk.

A kiskonyhában reggeli kávé, az éjszakás írja az átadót, néhány infúziót még kicserél, hogy legalább reggel 10-ig kitartson. Azért átvétel közben figyelem a pumpákat és számolok, mikor, hol kell majd cserélni, de úgy is változnak a gyógyszer adagok reggeli vizit után. 

Még a reggeli megbeszélés előtt berobbannak az orvosok, végigfutnak az osztályon, aztán eltűnnek. A kolléganő már húzza az EKG-kat és már csapdos, hogy már megint nem jó a gép. Húzza oda a másikat, teszi föl az egyszerhasználatos tappancsokat sokadszorra, amíg csak tapad. Jó az még... örülünk, hogy egyáltalán van és nem kell másik helyre menni kéregetni. 

De ez sem működik. Én a lázlapokat írom, közben fölteszem a vérnyomásmérőket és fél szemmel követem kolléganőm küzdelmét a két rossz géppel. Nem szoktunk egymás munkájába "belenyúlni", de némán lépünk oda segíteni, ha kell. Próbálok segíteni, nézem a vezetékeket, nincs-e megtörve valamelyik. Nem találom a hibát én sem. 

A 3 év körüli kislány fekszik nyugodtan, egy üres cumisüveget szorongat és nagy barna szemeivel nézi a küzdelmünk a gépekkel. Boldog, hogy nem fáj, amit csinálunk. Nem tűvel közelítettünk felé, már ez is megnyugtatja és nem a reggeli gyógyszerbevételért könyörgünk. 

Málnaszörpben, vagy teában oldjuk fel? Miben szeretnéd bevenni? Összetörve picike darabokban vagy le tudod nyelni egészben? Semmiben – hangzik a válasz.

De itt még nem tartunk, egyelőre csak egy EKG-t szeretnénk lehúzni, de csak nem sikerül... Érkezik a reggeli, akiről tudjuk hogy nem vár műtétre, annak egy kis folyadékot már adunk.

Kislány nyújtja is az üres cumisüveget és néz a rácsok közül a nagy barna szemeivel. Némán, csak a cumit nyújtja. Kakaót öntök bele, már több napja túl van a műtéten, kicsit bágyadt – úgy ítélem, de nem az »én betegem« és már fordulok vissza az enyémekhez.

Kolléganőm elmegy jelezni, hogy egyik gépünk sem működik – már megint – és nem tudjuk végezni a munkánk és mindjárt vizitelni kéne és addigra jó lenne ha meglennének az EKG-k. Háttal állok, az enyémekről szedem le a vérnyomásmérőket, tekerem a monitorok köré és rögzítem az adatokat. Beszélgetek velük, közben hallom, kiesik a cumisüveg, tompán koppan a földön. Megfordulok és leguggolok, hogy kiszedjem a kiságy alól. Bemosolygok az ágyba hogy nem baj, adok másikat, de a kis test már élettelenül fekszik... és kezdődik a reggeli őrület...

Évekkel ezelőtt történt... de egy nővér megy tovább, a szívén elevenen élnek ezek a sebek vagy kérgesedik egy idő után. És egyszerre szakad le a kéreg az újabb és újabb sebeknél. Amikor megvolt az esély, hogy még tehet valamit, csak a nemműködő rendszer nem engedte...

Ember életek nap mint nap, és emberéletekért küzdő, még mosolygó kolléganők.
Értük indultam! Akikkel nap, mint nap, együtt dolgoztam és úgy éreztem, senkit nem érdekel az Ő nyomoruk és szenvedésük. Vezetők tömege áll fölöttük, akik tehetnének és csak hallgatnak kiszolgálva a nem működő rendszert.

A Magyar betegek életéről van szó! Nem működik a rendszer! 
Az amortizációt mindenki látja, ha belekerül tapasztalja és megtapasztalja az emberhiányt. De hogy mit él át a benne dolgozó, azt senki kívülálló nem érti. 

A tehetetlenséget, a kiszolgáltatottságot, a megalázottságot, a közönyt, a reménytelenséget. Amit a nővérek nap, mint nap megélnek. És aki teheti, menekül. Menti a saját életét, a saját lelkét.

Abban az országban, ahol 64 ezer ember (és mennyivel több!) csak VICC-nek számít, abban az országban ahol milliárdok folynak ki értelmetlenül, abban az országban ahol nincs ellenzék, mert mindenki csak az önös érdekeit képviseli és képtelenek megegyezni és összefogni, abban az országban volt egy nővér aki hitt az összefogásban. Akkor is, ha pont a saját korrupt vezetői – akik tehetnének valamit – csak hallgatnak és csak kiszolgálják az jelen politikai rendszert, mert nem akarják a jól fizető állásukat elveszíteni-, úgy gondolta, hogy mégis a legkisebbek vagyunk többen! És mindenki tudja, hogy igazunk van, a Magyar beteg megérdemli a tisztességes becsületes betegellátást, ami ma NINCSEN MAGYARORSZÁGON.

Sokan képviselik a Magyar Egészségügyet pénzért, ez a munkájuk. Évek, évtizedek óta élnek ebből. Az, hogy munkájuk semmit nem ér, elismerni nem tudják. Mert nekik így jó. Így kényelmes. 

Egy év telt el, mióta »meghirdettem« a Feketeruhás hétvégéket. Nem vagyok politikus. Nem vagyok egészségügyi vezető. Ember vagyok. Nő vagyok. Anya vagyok. Ápolónő vagyok. Csak egy ápolónő, aki megpróbálta a lehetetlent.

»...Tudtam én ezt? Nem tudtam ezt soha; 
Nem így; míg jött a sors, a mostoha, 
És megmutatta, hogy Te: én vagyok, 
S ha Te sorvadsz el, én is elhalok, 
Mint a levél, ha elszárad a fa, 
Mint a gyermek, kit elhágy az anya, 
Szeretlek népem mindhalálig...« ( Reményik Sándor ) 

Nem tartozom azok közé, akik nem tudnak visszalépni és nem tudják elismerni – megbuktam. Szégyellem, hogy egy olyan országban kell élnem, ahol az ország vezetése mindent fontosabbnak tart, mint maga az ember ! Ezt a csatát bebuktam. Egy év telt el. Feladom! 

Mégis megérte, mert olyan emberekkel találkoztam, akik jók. De úgy látszik, mégis mi vagyunk kevesebben. Ott leszek mindenhol, ahol az igazságért állnak ki a jó emberek. Ott leszek mindenhol, ahol Magyarország a szabadságharcát vívja a rajta uralkodó gonosz felett. 

Megtaláltok, ha segíthetek, de elől menni már nem tudok. Túl sokat vesztettem. 

Szégyelld magad hiteles egészségügyi vezetés, szégyelld magad Ország vezetés, hogy hagyod a Magyar Embereket szenvedni és meghalni. 

Én szégyellem, hogy elfáradtam. Elnézést kérek, de csak egy ápolónő vagyok. 

Köszönöm szépen a Társaimnak a kitartást (pihenhettek), köszönöm szépen a hiteles Médiának a tudósításokat és Köszönöm szépen Magyarország, hogy értettétek miért indultam. Mindent köszönök, de célom nem értem el. Bocsánatot kérek! 

Szeretlek Kolléganők és Kollégák, de a korrupciót legyőzni nem tudom.

(forrás)

2016.04.02: Lehaltak a kormányzati szerverek

20160402.png

"Bírnia kellett volna a kormányzati portálnak azt a 62 ezres megkeresést, amely egy időben érte el az oldalt – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a Nemzeti Biztonsági Felügyelet korábbi elnöke. Zala Mihály szerint inkább technikai, adminisztrációs hiba állhat az oldal leállása mögött, nem pedig jól összehangolt kibertámadás, amelyről a kormány beszél."

(forrás)

 

2016.03.18: Lakner Zoltán posztja a terjedő... miről is?

2016 március 18-án, négy évvel ezelőtt tette közzé Facebook oldalán az alábbi szöveget Lakner Zoltán - ma mit gondolunk az alábbiakról? 

A heti gazdatestezés, a tiltakozó tanárok elleni aktuális aljasságok, a Rogán elleni eltüntetett bizonyíték, Mészáros Lőrinc mai 400 milliárdja, Németh Szilárd falat kiszakító agresszív ostobasága stb., stb. mellett azoknak is van felelősségük a mai helyzetért, akik megszövegezik a fakivágásra lehetőséget adó trükkös a határozatot, rendőrként ordítoznak az állampolgárral, akik utasításba adják, legyártatják, leforgatják az eleve rágalmazó szándékkal készülő riportot, akik ezt a hírt ugyanúgy beolvassák a súgógépről, mint az ötlábú kecskéről szóló szöveget. Iszonyatos a felelősségük azoknak, akik házhoz viszik az elnyomást egy-egy településen, hivatalban, munkahelyen, meg azoknak is, akik már kiestek ugyan a pikszisből, de részt vettek abban, ami mára létrejött, nem állították meg, amíg még lehetett volna, és most rafináltnak gondolt simulékony nyilatkozatokat tesznek felkészülve a lehetséges összes kimenetre. Másfajta felelősségük van, de van, azoknak, akiknek még mindig az a legfontosabb játszmájuk, hogy ki domináljon egy-egy ellenzéki csoportot, hogyan lehet elkerülni a túl éles politikai konfrontációt, akik névtelen blogbejegyzésekben döfködik a tőrt mások hátába az összefogás nevében, és azoknak is, akik minden innovatív, kockázatvállaló, bátor, a maga gyengeségeit vállaló kezdeményezést fölényeskedve leszólnak, anélkül, hogy a minimális fáradtságot vették volna arra, hogy átgondolják az értelmét. Azoknak is van felelősségük, persze megint csak másféle, akik még mindig feltételes módban fogalmaznak: lehet, elképzelhető, esetleg felmerülhet, hogy talán, de tényleg csak feltételezve, hogy a hatalom birtokosai rosszat akarhatnak, netalántán még csalnak is olykor, esetleg választást is, de még azért várjuk meg, amíg eloszlik a homály.

Addig még egy kicsit beljebb csúszunk egy autoriter rendszer mocsarába, ami már a demokratikus látszatra is egyre kevésbé ad.

Tényleg mindenki maga választhatja meg az útját, azonban a dolog nehézségét az adja, hogy ez kihat másokra és a jövőre.

Szétpattannak régi szerepeink keretei, mert hovatovább képtelenség bármiről épkézláb nyilvános vitát folytatni, az érvelés kudarchoz vezet, mert lepattan arról, aki parancsot teljesít vagy magától vált teljesen elvakulttá. Minél mélyebbre süllyedünk, annál több lesz az indulat, annál nehezebb lesz egy újabb feldolgozhatatlan traumát megúszni, békében élni, kezet fogni, kiegyezni, nem leszámolással indítani egy új korszakot, ha lesz olyan. Nagyon nehéz lesz szánalmat és önmérsékletet kicsiholni a jogos haraggal szemben. A másik lehetőség, hogy emberileg tömegesen felőrlődünk egy romlott, romlottságra épülő világban, amíg el nem menekülünk innen, hátrahagyva és sorsukra hagyva azokat, akik nem tudnak elmenni.

(Utóirat: Ha valaki szerint ez a szöveg nem elég elemzői - amúgy szerintem ott tartunk, hogy az -, akkor annak külön szeretetteljes üdvözletem.)

2016.03.15: Micsoda március 15. volt a négy évvel ezelőtti!

2016 tavasza. Migránsokról tárgyalnak Törökországban, Merkel bukását jósolgatják a jobboldalon, miközben sorra jönnek a hírek az állami korrupcióról, a földeladások, a közoktatás, az egészségügy tarthatatlan helyzetéről. Ebben a hangulatban érkezett el az esős és hideg március 15-e, amit az egyik oldalon Orbán Viktor jól megtalált témájának felmelegítésére használt fel délelőtt a Nemzeti Múzeumnál. Olyan nem nagyon volt addig, hogy ilyen hangerővel fütyüljék ki Orbánt - az erősen kormányközeli hirado.hu felvételén is jól hallani a beszéd mögött... majd délután az addigi legnagyobb, több tízezres tüntető tömeg vonult a Hősök teréről a Kossuth térre. Ilyen volt március 15-e 2016-ban, a dokumentumok tükrében.

Orbán Viktor miniszterelnök beszéde a Nemzeti Múzeumnál

„Üdvez légy születésed napján, magyar szabadság!”

Hölgyeim és Uraim! Honfitársak! Magyarok szerte a nagyvilágban!

Mellén a Szendrey Júlia varrta kokárdával, zsebében verseskötettel, fejében a forradalom még borzongató élményével így köszöntötte naplójában Petőfi Sándor március 15-ét. Üdvez légy születésed napján, magyar szabadság! És ma, 168 év múltán is felszabadult örömmel, készülődő tavaszi derűlátással, magas reményekkel és emelt lélekkel ünnepelünk az egész Kárpát-medencében, Beregszásztól Szabadkáig, Rimaszombattól Kézdivásárhelyig. Minden magyar egy szívvel, egy lélekkel és egy akarattal.

Az is felvidítja a magyar szíveket, hogy miként a szabadságharc döntő csatáiban, úgy most is itt van velünk egy lengyel légió. Köszöntöm Bem tábornok lelkes utódait, üdvözöljük a nagy lengyel nemzet fiait. Miként ezeréves közös történelmünk során mindig, most is mellettetek állunk a küzdelemben, amelyet hazátok szabadságáért és függetlenségéért vívtok. Veletek együtt üzenjük Brüsszelnek: több tiszteletet a lengyeleknek, több tiszteletet Lengyelországnak! Isten hozott benneteket. A lengyel–magyar sorsközösség megnyilatkozása, hogy a másik dicsőséges forradalmunk, az ’56-os is éppen a Bem-szobor és a Kossuth tér között született meg. A dicsőséges elődök hatalmas erejével támadt fel, és estére már ki is rántotta csizmájából a szovjetek nagy generalisszimuszát.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Ünneplő Közönség!

A magyar ember olyan fajta, hogy kiáll az igazáért, ha kell. Sőt, harcol is érte, ha muszáj, de nem keresi feleslegesen a bajt. Tudja, gyakran többre juthat béketűréssel, mint kardrántással. Ezért a mi fajtánk ritkán adja forradalomra a fejét. 170 év alatt mindössze kétszer léptünk erre az útra. Amikor mégis ráléptünk, nyomós okunk volt rá, úgy éreztük, nem bírjuk tovább, szétreped a tüdőnk, ha nem jutunk végre szabad lélegzethez. Belevágtunk, s ha már forradalmat csináltunk, hát megadtuk a módját. Európa újkori történelme mindkét magyar forradalmat megőrizte a világdicsőség emlékei között: két csillagvillanást, két nemzeti, magyar célokért és magyar érdekből kirobbant népfelkelést, 1848-at és 1956-ot. Dicsőség a hősöknek, tisztelet a bátraknak! A történetírók feljegyezték az 1918-19-es forradalmat is, de azt nem a dicsőség lapjain őrzik, mi több: nemcsak más oldalakon tartják nyilván, hanem egy másik kötetben is. A ’18-19-es forradalmat a magyargyűlölő, idegen érdekből és célokért kirobbantott, bolsevik felforgatásokról szóló lexikonban találhatjuk meg, a „szellemi és a politikai elfajzás riasztó példái” címszava alatt. Igen, nekünk, magyaroknak két forradalmi hagyományunk van. Az egyik 1848-tól ’56-on keresztül, a rendszerváltáson át az Alaptörvényig és a mai alkotmányos rendig vezet. A másik hagyomány vérvonala a jakobinus európai elődöktől 1919-en át a II. világháború utáni kommunizmusba, a magyarországi szovjetvilágba fut. A mai magyar életet a ’48-as és ’56-os forradalom szellemi örökösei és leszármazottai rendezték be. E forradalmi hagyomány szívverése mozgatja és irányítja ma is a nemzet politikai, gazdasági és szellemi életét: törvény előtti egyenlőség, felelős minisztérium, nemzeti bank, közös teherviselés, az emberi méltóság tisztelete, nemzetegyesítés. Ma is a ’48-as és az ’56-os eszmék pulzusa pumpálja a nemzetbe az életerőt, tartja mozgásban a magyarok szellemi és lelki vérkeringését. Adjunk hálát, hogy ez így lehet, adjunk hálát, hogy végül erre az ösvényre vezetett bennünket a Történelem Ura. Soli Deo gloria!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az ünnep emelkedettsége sem feledteti el velünk, hogy a ’19-es hagyomány is velünk él még, bár szerencsére inkább csak pislákol. Ha néha hangoskodik is, de gazdaállat híján meg vannak számlálva a napjai. Ha nem érkezik újabb nagy szellemi és politikai infúziós segélyszállítmány külföldről, akkor a levelek és az ágak után a gyökerek is elszáradnak az internacionalizmus befogadására alkalmatlan magyar anyaföldben. S ez jól van így.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Jóérzésű, gyermekeit nevelő, életpályáját munkával építő ember nem szokott felcsapni forradalmárnak, jó gondolkodású, saját lábán álló, magaura ember tudja, hogy a fölfordulásból, az élet szokott rendjének hirtelen megbillenéséből ritkán sülnek ki jó dolgok, jóakaratú, derűs és békésen gyarapodó életre vágyó ember tudja, hogy aki egyszerre akar két lépést megtenni, annak összegabalyodnak a lábai, s nem előrejut, hanem orra bukik. És mégis, ezek a jóérzésű, jó gondolkodású és jóakaratú emberek, ezek a derék pesti polgárok első szóra váltak forradalmaink híveivé, ott meneteltek az első sorokban, karnyújtásnyira az egyetemi fiatalság mögött, ők adták a forradalmak és a szabadságharcok derékhadát, és a magyarok becsületéért is az ő vérükkel fizettünk a végén. Minden forradalom olyan, mint azok, akik csinálják. A március 15-ei forradalom Rendre Felügyelő Bizottmányában Petőfi és Vasvári szoborszerű alakjainak árnyékában ott áll Gyurkovics Máté szűcs és Molnár György gombkötő mester is. A mi forradalmainkat tisztes polgárok, katonatisztek, jogászok, írók, orvosok, mérnökök, becsületes iparosok, földművesek és nemzeti érzelmű munkások vezették, a nemzet legszebb vonásait mutató magyarok, a haza színe-java. A magyar forradalmárok nem hagymázas ideológiák, nem holdkóros utópiák és végképp nem a kéretlen világboldogítás zavart elméjű lovagjai, Pesten nyomát sem találjuk a botcsinálta filozófusok délibábos látomásainak vagy kudarcot vallott értelmiségiek vérgőzbe fojtott kielégületlenségének. 1848 forradalmárai nem akartak az abszolutista önkény elbontott köveiből templomot építeni egy újabb zsarnokságnak, ezért a magyar forradalom dalait nem a guillotine acélpengéjére és nem az akasztófakötél húrjára írták, a mi dalainkat nem a lincselő és hóhérrá lelkesült tömeg énekli, a pesti forradalom nem a káosz, nem a bosszú és nem a vérfürdő költeménye. Az 1848-as forradalom történelmünk komoly és méltóságteljes pillanata, amikor ismét fölfakadtak a dicső magyar nemzet sebei. Alkotmányos gyökérzetből sarjadt, a nemzettől elvett és eltagadott jogok meg- és visszaadását követelte, lelkesítő, de józan, mámoros, de célszerű, dicsőséges, de mértéktartó, velejéig magyar.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

„Hát ti mit csináltok?” – ezt kérdi Arany Jánoshoz írt utolsó levelében eleste előtt három héttel Petőfi Sándor. Mi úgy értjük, kérdi tőlünk is, kései unokáktól. Hát ti mit csináltok? Hogyan sáfárkodtok az örökséggel? Méltó-e még a magyar régi nagy híréhez? Ismeritek-e még a régi magyarok törvényét, hogy amit tesztek, nemcsak a hasznosság mércéjével kell megmérnetek, hanem a mindenség mérőszalagjával is, mert tetteiteknek nemcsak itt, de az örökkévalóságban is meg kell állniuk.

Tisztelt Ünneplők!

Az örökség megvolna, él magyar, áll Buda még, vagyunk, akik voltunk, s leszünk, akik vagyunk. Hírünk messzire száll, az eszes emberek és az értelmes népek becsülik a magyart. Tartjuk az ősi törvényt, tetteinket a mindenséggel is mérjük, s arra tanítjuk gyermekeinket, hogy látóhatáruk az örökkévalóság legyen. Hogy sikerrel járunk-e, végül felépül-e a szabad, független, méltó és világszerte megbecsült haza, amit a ’48-asok a magasba emeltek, s amelyre feltették az életüket – még nem tudhatjuk. Azt azonban tudjuk, hogy ma az európai csillagzat ingatag, ezért próbatételek várnak ránk. A kor, amiben élünk, huszárszablyaként szegezi mellkasunknak újra a kérdést: rabok legyünk vagy szabadok? A magyarok sorsa úgy összefonódott Európa népeivel, úgy belenőtt a közös unióba, hogy ma egyetlen nép, a magyar sem lehet szabad, ha Európa nem az, és Európa ma olyan hervatag, erőtlen és bágyadt, mint a virág, amelyen titkos féreg foga rág. Ma, 168 évvel az európai népek nagy szabadságharcai után a mi közös otthonunk, Európa nem szabad.

Tisztelt Ünneplők!

Európa nem szabad, mert a szabadság az igazság kimondásával kezdődik. Ma Európában tilos kimondani az igazságot. Fonják akár selyemből is, a szájkosár az szájkosár marad. Tilos kimondani, hogy ma nem menekültek érkeznek, hanem népvándorlás fenyegeti Európát. Tilos kimondani, hogy tízmilliós tömegek állnak készenlétben, hogy meginduljanak felénk. Tilos kimondani, hogy a bevándorlás bűnözést és terrort hoz az országainkba. Tilos kimondani, hogy a más civilizációkból érkezők tömegei veszélyt jelentenek az életformánkra, a kultúránkra, a szokásainkra és a keresztény hagyományainkra. Tilos kimondani, hogy a korábban érkezettek beilleszkedés helyett már saját, külön bejáratú világot építettek maguknak, saját törvényekkel és saját eszményekkel, amelyek szétfeszítik az évezredes európai kereteket. Tilos kimondani, hogy ez nem véletlen és nem szándékolatlan következmények láncolata, hanem kitervelt és irányított akció, ránk irányított embertömeg. Tilos kimondani, hogy Brüsszelben ma azon mesterkednek, hogy minél gyorsabban ideszállítsák és betelepítsék közénk az idegeneket. Tilos kimondani, hogy a betelepítés célja, hogy átrajzolják Európa vallási és kulturális mintázatát, átépítsék etnikai talapzatát, felszámolva ezzel az internacionálé utolsó akadályát jelentő nemzetállamokat. Tilos kimondani, hogy Brüsszel ma lopakodva nyeli el nemzeti szuverenitásunk újabb és újabb szeleteit, hogy Brüsszelben ma sokan egy Európai Egyesült Államok tervén dolgoznak, amelyre soha senki nem adott felhatalmazást.

Tisztelt Hölgyek és Urak!

A szabadság mai ellenfeleit más fából faragták, mint a régi uralkodókat vagy a szovjetrendszer gazdáit, másfajta eszközökkel kényszerítenek behódolásra. Ma nem börtönöznek be, nem szállítanak lágerekbe, nem foglalják el tankokkal a szabadságukhoz hű országokat. Ma a világsajtó torkolattüzei, a megbélyegzés, a fenyegetés és a zsarolás is elegendő, vagy inkább elegendő volt – eddig. Európa népei most felébredtek, rendezik soraikat, és hamarosan lábra kapnak, az igazság elfojtására épülő Európa gerendái mindenhol recsegnek és ropognak, Európa népei most talán megértették, a jövőjük forog kockán. Nemcsak a jólét, a kényelmes élet, nemcsak a munkahely, de már a biztonságunk és életünk békés rendje is veszélybe került. Európa jólétben szunyókáló népei végre megértették, hogy végveszély fenyegeti az életelveket, amelyekre Európát építettük. Európa keresztény, szabad és független nemzetek együttélése, férfi és nő egyenjogúsága, fair verseny és szolidaritás, büszkeség és alázat, igazság és irgalom.

Ez a veszély most nem úgy támad ránk, mint a háborúk és a természeti csapások szoktak, amelyek egyik percről a másikra kirántják a lábunk alól a talajt. A népvándorlás lassú víz, amely kitartó sodrással mossa el a partot. Humanitárius ügynek adja ki magát, de valódi természete a térfoglalás, s ami térfoglalás nekik, az térvesztés nekünk. Javíthatatlan emberjogi harcosok falkái éreznek leküzdhetetlen vágyat, hogy kioktassanak és megvádoljanak bennünket. Állítólag kirekesztők és ellenségesek vagyunk, pedig az igazság az, hogy nemzetünk történelme a befogadások és a kultúrák összekapcsolódásának története is. Aki új családtagként, szövetségesként vagy életéért futó jövevényként bekéredzkedett, azt beengedtük, és nálunk új hazát talált magának. Aki azzal a céllal érkezett, hogy átalakítsa az országunkat, a maga képére formálja a mi nemzetünket, aki erőszakkal és akaratunk ellenére jött, az mindig ellenállásba ütközött.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Először csak néhány százról, egy-két ezer betelepítettről van szó, de ma egyetlen felelős európai vezető se meri letenni a nagyesküt, hogy az egy-két ezer nem szaporodik-e fel végül tíz- és százezrekre. Ha a népvándorlást meg akarjuk állítani, először Brüsszelt kell megfékeznünk. Európa jövőjét ma nem azok veszélyeztetik első helyen, akik ide akarnak jönni, hanem a nemzetköziség brüsszeli megszállottjai. Nem hagyhatjuk, hogy Brüsszel a törvények fölé helyezze magát. Nem fogjuk hagyni, hogy ránk erőltesse kozmopolita bevándorláspolitikájának keserű gyümölcseit, nem fogunk bűnözést, terrorizmust, homofóbiát és zsinagógákat gyújtogató antiszemitizmust importálni Magyarországra, nem lesznek törvényen kívüli városnegyedek, nem lesznek zavargások, bevándorlózendülések, és nem fognak bandák vadászni asszonyainkra és lányainkra. Nem fogjuk engedni, hogy mások mondják meg nekünk, kit engedjünk be a házunkba és a hazánkba, kivel éljünk együtt, kivel osszuk meg az országunkat. Tudjuk, hogy megy ez. Először megengedjük, hogy megmondják, kit kell befogadnunk, aztán arra kényszerítenek, hogy idegeneket szolgáljunk a saját hazánkban, végül oda jutunk, hogy kiadják az utunkat a saját országunkból. Ezért a kényszerbetelepítést elutasítjuk, és nem fogunk engedni se zsarolásnak, se fenyegetésnek.

Eljött az idő, hogy megkongassuk a vészharangot. Eljött az idő, hogy szembeforduljunk, és ellenálljunk. Eljött az idő, hogy szövetségeseket gyűjtsünk. Eljött az idő, hogy felemeljük a büszke nemzetek zászlaját. Eljött az idő, hogy megakadályozzuk Európa tönkretételét, és megmentsük Európa jövőjét. Ezért pártállásra való tekintet nélkül egységbe hívjuk Magyarország minden polgárát, és egységbe hívunk minden európai nemzetet. Európa vezetői és polgárai nem élhetnek többé két külön világban, Európa egységét helyre kell állítanunk, Európa népei nem lehetnek egyen-egyenként szabadok, ha együtt nem vagyunk azok. Ha összefogunk, sikerül, ha széthúzunk, elbukunk. Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség. Vagy együtt, vagy sehogy – ma ez a törvény.

Ünneplő Magyarok!

A sors könyvében 1848-ban az volt megírva, hogy a Habsburg Birodalom ellen nincs mit tenni, s ha akkor belenyugszunk, be is teljesedett volna rajtunk a végzet, és a német tenger elnyelte volna a magyarokat. A sors könyvében 1956-ban az volt megírva, hogy megszállt és szovjetizált ország maradunk, míg az utolsó magyarból is ki nem vész a haza szeretete. S ha akkor belenyugszunk, be is teljesedett volna rajtunk a végzet, és a szovjet tenger elnyelte volna a magyarokat. A sors könyvében ma az van megírva, hogy a rejtőzködő és arctalan világerők megszüntetnek mindent, ami sajátos, ami különálló, ami ősi, és ami nemzeti. Összevegyítenek kultúrákat, vallásokat és embertömegeket, míg végül a mi sokszínű és büszke Európánk vérszegény és engedelmes nem lesz. S ha mi ebbe belenyugszunk, be is teljesedik rajtunk a végzet, s elnyel bennünket az Európai Egyesült Államok hatalmas bendője. Az a feladat vár ránk, magyarokra, a közép-európai nemzetekre és a józan eszét még el nem vesztett, többi európai népre, hogy legyőzzük, átírjuk és megváltoztassuk a nekünk szánt sorsot. Mi, magyarok és lengyelek tudjuk, hogy kell ezt csinálni. Nekünk megtanították, hogy az ember csak akkor néz szembe a veszéllyel, ha elég bátor. Ezért elő kell kotorni a felejtés hordaléka alól a bátorság ősi erényét. Legelőször is lélekben kell elszánnunk magunkat, érthetően, hangosan, hetedhét határon is túlfutó hangerővel kell válaszolnunk a legelső, a legfontosabb és a sorsunkat eldöntő kérdésre. Ezen áll vagy bukik Európa jövője. Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok!

Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!

A beszéd közben a Kecskeméti utcánál néhány száz ellentüntető igyekezett kifütyülni a miniszterelnököt, némi csihipuhi is történt a dupla rendőrsorfal ellenére. Az Index Videó rövid beszámolója

 

Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatójának beszéde a Kossuth téren

Irdatlan méretű sokaság ez!

  • Itt van velünk lélekben a társadalom 75%-a!
  • Itt van velünk lélekben a FIDESZ-szavazók 67%-a!
  • Itt van 950 intézmény, 35.000 támogató magánszemély, 70 támogató szervezet.
  • Itt van mellettem: Kata és Olivér.
  • Megígértem. Itt vagyok.
Itt van a hatalom épülete, és itt van a nép. Itt van bennünk a félelem, a megalázottság, a nyomorúság és a szégyen érzése, és itt van az intézmény, amely ahelyett, hogy segítene, megoszt és uszít bennünket: embert az ember ellen. Itt van előttünk a lehetőség, hogy generációk óta cipelt nehéz terhünket, mint egy zsákot, letegyük:
MOST VAGY SOHA!
Itt van nyelvünkön a mondat, amelyet már nem félünk kimondani: NINCSEN HATALMATOK FELETTÜNK!
20160315-nemesjeleslaszlo.jpg
A friss Kossuth-díjas Nemes Jeles László és Röhrig Géza, a Saul fia alkotói is megjelentek a tömegben a tanártüntetésen. (fotó: Hartvig Lajos / Facebook)

"Jól figyeljetek, mert csak egyszer fogom elmondani!" 
Amíg Katát, Olivért, engem vagy bárkit közületek megalázhatnak, megfenyegethetnek vagy kirúghatnak, addig nem lehet szó egyenlő felek közötti megegyezésről. Amíg nem nyerjük vissza a méltóságunkat, addig nincs miről beszélni.
Amennyiben a Kormány képviseletében Orbán Viktor miniszterelnök, és az Állam képviseletében Áder János köztársasági elnök 2016. március 23-ig, azaz 8 napon belül nem kérnek bocsánatot az elmúlt hat esztendőben megfélemlített, megalázott emberektől, azoktól, akik Magyarország jövőjéért vagy a saját jogaikért emeltek szót, akkor 2016. március 30-ra egy órás országos munkabeszüntetésre szólítjuk fel a 70 támogató szervezetet, a 950 intézményt, a 35.000 támogató magánszemélyt, valamint a FIDESZ-szavazók 67%-át, a társadalom 75 %-át. Sőt! Mindenkit, akit érdekel gyermekeink jövőjének az ügye.
Egyetértetek?
Mi is merünk ám nagyot álmodni! Követeljük, hogy a kormány 2016. március 23-ig cserélje le a billegő, törött lábú kerekasztalát megbízható tárgyalóasztalra! Követeljük, hogy a valódi társadalmi párbeszéd érdekében tárgyalóképes kormánytagok üljenek le tárgyalni a sajtó nyilvánossága előtt a Civil Közoktatási Platformmal a 12 pont haladéktalan végrehajtásáról! Mondom: tárgyalóképes. Balog Zoltán miniszter úr, és Palkovics László államtitkár úr lejáratták magukat. Sem emberi, sem szakmai hozzáállásuk nem teszi őket alkalmassá arra, hogy az állam érdekeit egy ilyen tárgyalássorozatban képviseljék. Most hozzáértő és humánus emberekre van szükségünk, és mindemellett olyanokra, akik a valódi döntéseket hozzák! Tehát: ha 2016. március 23. éjfélig nem kérnek bocsánatot és nem ülnek tárgyalóasztalhoz a komolyan vehető tárgyalópartnerek, akkor sztrájkolni fogunk.
A helyzet azonban az, Barátaim, hogy Magyarországon nem lehet sztrájkolni. A jelenlegi hatalom úgy változtatta meg a jogszabályokat, köztük a sztrájktörvényt is, hogy a Kormánnyal csak egyetérteni szabad! Ha pedig egyetértünk, miért is sztrájkolnánk? A demokrácia megcsúfolása mindez! A szakszervezetek ignorálása, a képviselt munkavállalók megalázása érhető tetten ebben is. 2016. március 30-án pedig csak úgy sztrájkolhatunk, ha közben polgári engedetlenséget követünk el. Alkotmányos jogunk megvédeni magunkat, és kinyilvánítani azt, amiben hiszünk. Ezzel a jogunkkal azonban ma csak úgy élhetünk, ha közben megsértjük a törvényt. De kérdezem én: milyen törvény az, ami a hatalmat védi a polgárokkal, a munkavállalókkal szemben? Mi a jogunkért harcolunk, ha kell akár a rossz törvény ellenében is. Nincs több lehetőségünk! Mi nem kérünk, hanem követelünk! MOST VAGY SOHA!
Történelmi pillanatokat élünk, és nem mondhatjuk a gyermekeinknek, hogy előttünk állt a lehetőség, hogy tegyünk a jövőjükért, Magyarország jövőjéért, mi pedig nem éltünk vele! Abban az esetben, ha 2016. március 23. éjfélig nem kapunk választ, akkor 2016. március 30-án a Tanítanék Mozgalom tanárai egy órára felfüggesztik a tanítást, és kimennek az iskolaépület elé. A csatlakozó iskoláknak, intézményvezetőknek, tanároknak, iskolai dolgozóknak és szülőknek előre is köszönjük a bátorságot. Továbbá: kérünk mindenkit, de legalább a társadalom 75 %-át, hogy jöjjenek ők is az iskolák elé! Álljon le az élet Magyarországon egy órára! Ami pedig 30-án egy óra, az egy héttel később lehet, hogy már kettő! Aztán három, és így tovább. Addig, amíg meg nem érti ez a Kormány, hogy egy országgal szembe nem mehet. Magyarország áll a Parlamenttel szemben, uraim! Még nem késő felfogni ennek a pillanatnak a súlyát!
Az én bátorságom a Ti bátorságotok is! Ha ma nem vagyunk erősek mi mindannyian (munkavállalók, civilek, magánemberek),ha nem járunk elől jó példával, ha nem nézünk félelem nélkül a hatalom szemébe, és nem fogunk össze egymással pártállástól függetlenül, akkor holnap már nem lesz miről beszélnünk. Mert megszűnik. Mert elnéptelenedik az ország.
Ne vigyétek el Magyarországról a gyerekeiteket! Inkább harcoljunk együtt egy jobb oktatásért, Magyarország és a gyermekeink jövőjéért! Legyünk hazafiak! Egyetértetek?

20160315-trefa.jpgHogy miért egy órás munkabeszüntetést jelentettek be, és miért nem egy rendes sztrájkot? Nos azért, mert a hatályos sztrájktörvény alapján a tanároknak a KLIK-kel kellett volna megállapodni a minimális szolgáltatás feltételeiről. Azzal a KLIK-kel, ami ellen tüntettek. Így maradt a polgári engedetlenség eszköze.

Pukli István felhívására hamar megérkezett a reakció: "Én úgy vettem, hogy ez egy tréfa" - nyilatkozta Orbán Viktor a parlamenti folyosón a Népszabadság kérdésére. "Olyan viccesen hangzott az egész" - mondta. Pukli István válasza sem váratott magára sokáig: "Az, hogy a miniszterelnök viccesnek tartja a szavaimat, számomra elég komikusnak tűnik, s megerősít abban a véleményemben, hogy a kormánynak továbbra sincs stratégiája az oktatásról, nem tudnak mit válaszolni a tanárok jogos felvetéseire, nincs semmilyen elképzelésük arról, hogy ebben a helyzetben mit kellene tenniük. Ezért ütik el "tréfálkozással", félvállról vevéssel, lenéző gesztusokkal a tanárok, a szülők és a diákok komoly problémáit. Titokban talán arra számítanak, hogy az egész csak egy rossz álom, és amikor felébrednek, minden ugyanúgy lesz, mint annak előtte. De a valódi ébredésük fájdalmas lesz."

Azért a vidámság sem maradt el a sok egymásnak feszülés dacára. A Hírcsárda például remek összeállítást készített Orbán beszédéből :-)))

 

2016.03.11: Lefoglalták a 444.hu drónját

Elég "érdekes" jogi eset történt négy évvel ezelőtt: a 444.hu szerkesztőségének tagjai Felcsúton egy drónrepülővel forgattak, amikor egyszer csak rendőrök jelentek meg a helyszínen. Jogosítványt kértek egy olyan jármű vezetéséről, amihez senki semmilyen tanfolyamot nem tart, nincs is "drón vezető" vezető kategória, tehát eleve lehetetlen ilyen jogosítvánnyal rendelkezni. Elvileg viszont minden ilyen reptetés előtt egy hosszú procedúra keretében repülési engedélyt kellene kérni az NKH-tól - ami egy icipicit életszerűtlen, de erre hivatkozva akár fel is lehet lépni bárki ellen, aki drónt (kvadrokoptert) reptet. Ez volt az első eset, hogy a rendőrség ilyen eszközt foglalt le.

A 444.hu cikke

A 444.hu videója