A kuruc.info szélsőjobboldali portál négy évvel ezelőtt, 2010 április 7-én robbantotta be azt a hanganyagot, amely szerint Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatójaként arról beszélt, hogyan építettek törvénytelenül adatbázisokat a választókról.

2010 január 20-iki keltezésű az a levél, amelyet Schmitt Pál aláírásával küldtek ki a választási kampány részeként. Ebben hármas nyugdíj-garanciát vállaltak - de mire is?
1) kormányzásunk alatt megvédjük a nyugdíjakat
2) törvényben fogjuk megtiltani a nyugdíjpénztárak privatizációját
3) kormányzásunk alatt a nyugdíjak reálértékét megőrizzük


A kép nagyban

Ma 20 éve, hogy 1993-ban a Magyar Televízió megszakította adását. A Kacsamesék ment éppen, három kacsa hápogott magas hangon. Aztán megszakadt a műsor, és hamarosan elindult a gyászinduló...

Ezt a beszédet Mary Schmimch, a Chicago Tribune újságírója írta. Eleinte csak kevesen olvasták, de 1999-ben Baz Luhrmann zenésítve előadta az egészet - ez aztán elkerült a WHFS rádiócsatornához. Néhányszor leadták a számot, ami óriási siker lett. Így robbant be a köztudatba az "Everybody's Free (To Wear Sunscreen)". A sztoriról bővebben itt olvashatunk. Formátumát tekintve "commencement address", azaz a végzős egyetemistákhoz intézett beszéd. A lényeg persze nem ez, hanem a beszéd tartalma. Először az angol eredetit olvashatjátok, alatta a videó, alatta pedig egy házi fordítású, nem hivatalos magyar változat.


Azt figyeltétek már, hogy Orbán Viktor hogyan beszél a kisebbségekről? Egyet mindig kihagy. Mindig.

Kádár Jánossal készült interjú, pont 25 évvel ezelőttről. "Énszerintem Magyarországon semmiféle értelemben nincs válshág. Nagy és nehéz problémáink nekünk vannak, nehéz nagy feladatok, amelyeket meg kell oldanunk következetes, tartós munkával. Nem 5 perc alatt megoldható feladataink vannak, és hát bizonyos változás a munkában, a kérdések megoldásában, az maga is hoz problémákat magával."

4 évvel ezelőtt ezen a napon jelent meg Bokros Lajos írása az Élet és Irodalomban. A hosszadalmas cikkben 'a reformok kritikus tömegéről", azaz az egészségügyben és egyéb állami szolgáltatásokban szükséges változtatásokról írt. Itt részletek olvashatók, a teljes szöveg itt olvasható. 2008-ban ünnepel(het)tük (volna) Magyarországon a kötelező magán-nyugdíjpénztárak megalakulásának tizedik évfordulóját. (...) Vajon miért nem szólt a politikai osztály nagy büszkeséggel a tíz évvel ezelőtti fordulatról? (...) A nyugdíjreform sokkal népszerűbb volt, mint az egészségbiztosítás tíz évvel később elindított félénk, részleges reformja, ráadásul a népességnek csak igen kis hányadát, a munkaerőpiacra 1998. január 1. után belépőket érintette kötelezettség formájában. Az akkor már dolgozók számára az új rendszerbe való átlépés önkéntesen választható volt. Az, hogy milliók éltek a felkínált lehetőséggel, önmagában is bizonyítja a reform népszerűségét, s egyben az állam által kínált jövőbeni nyugdíj iránti bizalom csekélyke mivoltát.

(...) Sajnos 1998 később a fordulat évének bizonyult, negatív értelemben. A választások nyomán hatalomra került új kormány azonnal meghirdette a nyugdíjreform leállításának, sőt visszafordításának programját. Két súlyos lépésben igyekezett alaposan meggyengíteni a reform hatókörét és erejét. Egyrészt csökkentette, illetve az eredeti elképzelésekkel szemben az induló alacsony szinten korlátozta a munkavállalók által a második pillérbe befizetendő járulék mértékét, másrészt megnyitotta annak lehetőségét, hogy a második pillérbe már átlépett munkavállalók visszatérjenek a felosztó-kirovó állami nyugdíjrendszer keretei közé. Rendkívül figyelemreméltó, hogy ezzel a lehetőséggel nagyon kevesen éltek, ami újfent bizonyítja mind a reform népszerűségét, mind az állami ellátást (megszerzett várományt) előirányzó társadalmi szerződésbe vetett közbizalom alacsony fokát.

(...) Magyarország 2001 és 2006 között durván túlköltekező, mesterséges élénkítésre alapozott, a belső fogyasztás növelését célzó, külső és belső hitelfelvétellel finanszírozott, jövőfelélő gazdaságpolitikát folytatott. Ebben a tekintetben jelentősen különbözött az Európai Unió többi új, volt szocialista tagállamától (EU-10),f5 amelyek többé-kevésbé kiegyensúlyozott, esetenként többletet felmutató költségvetéssel igyekeztek hűteni a jórészt megreformált vállalati szektor és a fogyasztásnak hevesen nekirugaszkodó lakosság gyorsan növekvő kereslete által túlfűtött gazdaságukat.

(...) 2008. október végére hazánk az államcsőd küszöbére került. A forint leértékelődése miatt a valutaválság lehetősége is felrémlett. Az ikerdeficit, ikereladósodás, ikerbizalmatlanság mesterhármasa a szakadék szélére lökte az országot. Innen visszarántani csakis az Európai Unió (EU) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közös fellépésével, az általuk együttesen folyósított 20 milliárd eurós hitel bizalomerősítő hatásával lehetett.7

(...) Ha azonban valamely kormány a fennálló csődveszély miatt úgysem folytathat keresletélénkítő, vagyis laza pénz- és költségvetési politikát, akkor a válság enyhítésére irányuló intézkedések nagyrészt egybeesnek a gazdaság tartós növekedésének újraindítását eredményező lépésekkel. Ezek hatása természetesen nem fog egyik napról a másikra kibontakozni. Mégis fontos megtenni ezeket, hiszen nélkülük tartós növekedés hosszabb távon sem fog megindulni.

(...) A költségvetésen keresztüli jövedelem-újraelosztás mértéke hazánkban rendszerint eléri, sőt meghaladja a bruttó hazai termék 50%-át, ami valóban skandináv mértékű, világviszonylatban is kimagasló érték. Ez önmagában is gátja a gazdasági növekedésnek, méghozzá a költségvetés mindkét oldalán.

(...) A bevételek szerkezetét illetően a korszerűtlenség, fenntarthatatlanság leginkább abban jelenik meg, hogy Magyarországon túl kevesen fizetnek névlegesen túl sok adót. Az adóalanyok és az adóalapok köre - elsősorban természetesen a jövedelemadózás, mindenekelőtt a személyi jövedelemadó tekintetében - rendkívül szűk, miközben hihetetlenül elszaporodtak nemcsak a kivételek és a mentességek, hanem a „legális" potyautasok is. Hazánkban a minimálbér adómentes, ami nemcsak azokat kedvezményezi indokolatlanul, akiknek a hozzáadott értéke valóban nem haladja meg a minimálbér értékét, hanem egyszersmind hihetetlen mértékű ösztönzést ad több százezer olyan alkalmazott formálisan (papíron) minimálbéren való foglalkoztatásához is, akik ténylegesen ennél sokkal többet keresnek, de a többlet adózatlanul vándorol zsebből zsebbe. Ugyanide tartoznak ugyancsak több százezren a rokkantnyugdíjasok, korkedvezményes nyugdíjasok táborából, akik legálisan (vagy esetenként csúszópénz segítségével) áramlottak át az adó- és járulék fizetők köréből az adót már nem fizetők, járadékot viszont élvezők körébe. (...) A költségvetési újraelosztás túlzott terjedelme és kedvezőtlen szerkezete növekedésellenes abból a szempontból is, hogy gátolja a hazai foglalkoztatás növelését is (...) A közszolgáltatások névleges ingyenessége, s ami ennek következménye, a nagyméretű költségvetési újraelosztás, nem eredményez nagyobb szociális hatékonyságot sem. Egyáltalán nem igaz, hogy a szegények, rászorultak egyenlő, vagy akárcsak hasonló eséllyel jutnak megfelelő minőségű oktatási és gyógyítási szolgáltatásokhoz. A lepusztuló városnegyedekben, szegény és elnéptelenedő falusi körzetekben sokkal rosszabbak az iskolák.

(...) Végső következtetésként megfogalmazható az, hogy mélyreható és átfogó szerkezeti reformok nélkül azért nem lehet tartós gazdasági növekedés Magyarországon, mert a hazai állami vállalatok és intézmények (hivatalok, kórházak, iskolák, stb.), továbbá elsősorban, de nem kizárólag az itt dolgozó vezetők és alkalmazottak uralkodó magatartásmintái, értékrendje, hétköznapi kultúrája verseny- és minőségellenes, sokszor pazarló, élősdi és korrupt.

(...) 2007 és 2008 folyamán számtalan szakmai és közéleti előadásomban, nyilvános megszólalásomban elmondtam, hogy legalább öt fontos területen van szükség a reformok kritikus tömegére. Ha úgy tetszik, akkor fontossági sorrendben ezek a területek az egészségügy, az oktatás, a nyugdíjrendszer, a közigazgatás és a közteherviselés (adózás).

(...) Van egy tragikus láncolata azoknak az okoknak, amelyek a fenti érvelést megalapozzák. Első lépésben az, hogy a politikai osztály jelentős része nem is érti, hogy miért van szükség reformokra. Másodikban az, hogy aki érti, annak nem feltétlenül érdeke a reformok támogatása. Harmadikként az, hogy aki érti, és netán egyetért vele, az sem tudja feltétlenül meggyőzően vagy/és hitelesen elmagyarázni, képviselni azt a társadalom nyilvánossága előtt.16

(...) A volt szocialista országokban a gyógyítás örökzöld problémáját további gondok tetézik. Ezek közül az egyik legfontosabb az, hogy a felosztó-kirovó elven működő, társadalombiztosítási jellegű egészségügy teljes szolgáltatási kényszerrel működik, vagyis olyanoknak is kénytelen ellátást nyújtani, akik semmilyen címen nem fizetnek egészségbiztosítási járulékot. Ez rendszerint megsokszorozza a potyautasok számát, és tovább fokozza a kereslet és a kínálat között amúgy is meglévő, nem csekély feszültséget. (...) Névleges ingyenesség, elvileg általános hozzáférés, hihetetlen túlkereslet, végtelen sorbanállás, hiány és pazarlás, csapnivaló szolgáltatások, pénztőke és kapcsolati tőke rendszeres bevetése a hivatalos rendszer hibáinak egyéni kiküszöbölése végett, ennek nyomában mérhetetlen korrupció. Ezek voltak a gyógyítási rendszer szembeötlő jegyei a rendszerváltás pillanatában. (...) Legyünk igazságosak; volt legalább két nagyobb lélegzetű részreform a rendszerváltást követően. Az egyik a háziorvosi hivatás magánosítása, a másik a társadalombiztosítás névleges helyreállítása. Az első nagy tartalmi reform, a második bizony csak üres, formális változtatás volt.(...) A valódi reform 2006 szeptemberében elkezdődhetett volna, és 2007-ben néhány vonatkozásban el is kezdődött. A gyógyszer-gazdaságossági törvény, a gyógyszerforgalmazás részleges liberalizálása, a kórházi ágyak számának csökkentése, súlyponti kórházak kijelölése hozott fontos eredményeket, noha nem ért el áttörést a minőség javulása, a verseny érdemi kibontakozása, a betegek helyzetének megerősítése tekintetében. Erre a több biztosítós finanszírozási modell lett volna hivatott, aminek alapjául szolgáló - rossz kompromisszumokkal terhelt de mégiscsak előrelépést jelentő - törvényt a magyar parlament két ízben is elfogadott. A több biztosítós modellt a továbbiakban kétszintű versenyző modellnek (two-tier competitive model) fogom hívni, és azt igyekszem elősegíteni, hogy az elképzelés ezen a néven gyökeresedjen meg a remélhetően újra induló reformvitákban. A verseny kétszintűsége arra kíván utalni, hogy mind a finanszírozás, mind pedig a szolgáltatások területén nyílt, áttekinthető, jól szabályozott, ámde alapvetően piaci érdekeltségű versenyre van szükség. Nem lehet ugyanis a szolgáltatók között addig versenyt teremteni, amíg a beteg továbbra is kiszolgáltatott helyzetben van. A beteg kiszolgáltatottsága viszont csak úgy enyhülhet (megszűnni sohasem fog), ha melléje lép valami jól informált, szakértelemmel bíró és lehetőleg tőkeerős intézmény, amely önérdekéből kifolyólag a beteg érdekét képviseli a szolgáltatókkal kezdeményezett alkufolyamatban. (...) A finanszírozás magánosítása, privatizációja van tehát napirenden. Nem feltétlenül teljes mértékben. A versengő magánbiztosítókat nem feltétlenül a társadalombiztosítás helyett, hanem a mellett kellene létrehozni. (...) A kétszintű versenyző modell legfontosabb jellemzője, hogy hatékonyan képes összeegyeztetni a gyógyításban súlyosan egymásnak feszülő, gyakran ellentétes érdekeket. Kötelező magánbiztosítást javaslok, aminek tagja kell legyen minden 18 éven felüli állampolgár. Ez a kötelezettség nyilvánvalóan korlátozza az egyén választási szabadságát, de ezért cserébe korlátozzuk az egymással versengő magánbiztosítók választási szabadságát is.

A vázolt kétszintű, versenyző egészségbiztosítási modell sok szempontból hasonló a magán-nyugdíjpénztárak 1998-ban bevezetett rendszeréhez. Legfontosabb közös vonás, hogy mindkét esetben a társadalombiztosítás első pillére mellett kerül sor a kötelező magánbiztosítás, mint második pillér megteremtésére. (Ha az egészségügyben is élne a kötelező magánbiztosítás, akkor itt is kialakulna a hárompilléres rendszer, hiszen önkéntes magánbiztosítás már régóta és sikerrel működik mindkét területen.)

A több pilléres rendszereknek megvan a maguk logikája, létjogosultsága mind az időskori nyugdíj, mind a gyógyítás területén. A társadalombiztosítás elsősorban a szolidaritásra, másodsorban az öngondoskodásra épül. A kötelező magánbiztosítás éppen fordítva: döntően öngondoskodási elven alapul, noha nem nélkülözi a szolidaritási elemet. (...) Lengyelország a kötelező magán-nyugdíjpénztárak rendszerét 1999-ben indította útjára. Még fontosabb azonban, hogy Lengyelország elkezdte az első pillér gyökeres (paradigmatikus) reformját is a svéd mintájú névleges járulék-meghatározottságú (NDC) rendszer bevezetésével.

A teljes cikk itt olvasható.

4 évvel ezelőtt ezen a napon jelent meg Boross Péter levele, melyben kijelentette: otthagyja az MDF-et. A párt végnapjainak fontos fejezete volt ez a döntés: az egyik vezéralak távozott. (Kiemelések tőlem.) Boross Péter levele
A Magyar Demokrata Fórum Tagságának

Kedves Barátaim!

Tájékoztatlak Benneteket, hogy képviselői mandátumomról lemondok. Mivel bejelentésemet félreértések vagy szándékos félremagyarázások kísérhetik, ezért indokaimat tudomásotokra kívánom hozni.

A képviselőséggel túlvállaltam magam. Nyolc évi szünetelés után tértem vissza az Ország Házába és nem számoltam a közviszonyok itt is tapasztalható romlásával. Tudomásul kellett vennem, hogy bizonyos életkor felett csökken a türelem és beletörődés képessége. Ugyanakkor korábban vállalt tisztségekkel kapcsolatos kötelezettségeimet csak korlátokkal tudtam ellátni.

Az Országgyűlés ülésterme mára elsődlegesen nem a törvényhozás, hanem a terméketlen politikai küzdelmek színtere. A jogalkotás és –szerkesztés zsákutcába jutott, amiben meghatározó szerepe van az elhibázott kormányzati döntéseknek. A szakszerűtlen előkészítés mellet hiányzik az egységes, lojális jogértelmezés és alkalmazás készsége is, egyértelműen politikai szembenállástól vezérelve. Mindennek következménye a joghézagokra való gyakori hivatkozás és a tényleges joganyag állandó módosítgatása. Mára e törekvés a jogbiztonságot veszélyeztető állapotot teremtett.

A politikai túlfeszültség jegyében a parlamenti megszólalások többnyire agresszívan előadott politikai deklarációk. Kérem azokat a barátaimat, akik lépésemet nem helyeslik, vegyék figyelembe, hogy egészségromlás nélkül ezt az állapotot – nyilván korom miatt is – egyre nehezebben viseltem el.

A Magyar Demokrata Fórumnak feladatát az Antall-i örökség jegyében teljesítenie kell. E feladat a józanságon, a tárgyilagos ítélkezésen és a nemzetépítő jobboldaliság nemes hagyományain alapul. Helyre kell állítania az egységet és az elmúlt hónapok külső és belső tényezők okozta megosztottságát. A közbecsület is ezt kívánja tőlünk, és joggal igényli ez irányú erőfeszítéseinket. Magam ebben erőm szerint továbbra is részt kívánok venni.

A magyarság – fájdalom, még a határon túliak egy részére is érvényesen – végletesen megosztott. Az ország elvesztette a rendszerváltás után élvezet nemzetközi tekintélyét, és ezzel érdekérvényesítő képessége is romlott.

Álomkergető és irreális vágyakozással teli hajlamaink – a történelem során nem először – tág teret nyit a radikális törekvéseknek. (Ezzel kellett küszködni Deáktól Bethlenig több sorsvállaló magyar politikai személyiségnek.) E védekező vagy támadó agresszivitás mára a politikai térfoglalás eszközeként eredményesen dúlja szét közigazgatásunkat, alkotmányos intézményeinket, ideértve az igazságszolgáltatás feladatát ellátó szervezeteket és testületeket is. A kezdetben verbális jelleg a szemünk előtt válik egyre tevőlegesebbé.

Történelmi látásmóddal és elmélyült magyarságtudattal bírók számára nem lehet kétséges, mi a kötelességünk.

Budapest, január hó.

Boross Péter

2009.01.10, MDF Sajtó

4 évvel ezelőtt a mai napon Sólyom László köztársasági elnökként mondta el újévi köszöntőjét, amelyet az alábbiakban olvashatunk. A válság kitörése igencsak rányomta a bélyegét erre a beszédre is - Sólyom mégis megtalálta a lehetőséget a biztatásra is. Beszédét egy ajánlással zárta:  "a tisztesség hosszú távon megéri". Úgy legyen! (Kiemelések tőlem.)Tisztelt Honfitársaim! Magyarok a Kárpát-medencében és az egész világon!

Nagyon sajnálom, nem tehetem meg, hogy hagyományos újévi köszöntőt mondjak. Bizonytalan és válságos év előtt állunk. Nemcsak az a kérdés, hogy vészeljük át, hanem az is, hogy mi lesz utána, milyen állapotban fogunk megérkezni a válság utáni napokba.

Mindenkihez, a jóakaratú emberekhez szeretnék szólni ma. Természetes, hogy mindnyájan azt kívánjuk, minél kevesebben és minél kevésbé szenvednénk meg a válságot. De hát ez nem kívánság dolga. Egyáltalán felfogjuk-e a helyzetet, és azt, milyen sok múlik rajtunk?

Kár lenne, ha csak azzal törődnénk, ami közvetlenül minket érint. Amíg nem az én munkahelyem szűnik meg, nem az én vállalkozásom omlik össze, nem az én családom nélkülöz, addig a válság a mások dolga? A bankok baja, ha nincs pénzük? A televízió és a hírek hozzászoktattak ahhoz, hogy százával hevernek a halottak, iparágak vagy országok gazdasága omlik össze. Ennek ellenére, bizony mindnyájunkat érintő, fontos kérdés, hogy 75000 vagy 200000 ember kerül-e utcára, hogy mi lesz a családjukkal. Senkinek sem mindegy, -1, vagy -3 százalék lesz-e a gazdasági növekedés, vagyis magyarán a zsugorodás. Vajon felrázta-e az egész társadalmat, hogy néhány év alatt mintaországból sereghajtók lettünk?

Csak ha az általános rossz hangulat, a városok, falvak, és a szolgáltatások leromlása, az erőszak terjedése, a mindennapi kapcsolatokat elöntő türelmetlenség és kíméletlenség, majd az elszegényedés átcsap egy határon, csak akkor fogunk majd arra gondolni, hogy ezek bizony nem véletlenek, hanem következményei valaminek? És akkor majd bűnbakot keresünk-e, vagy belátjuk a magunk mulasztásait is?

A világméretű pénzügyi válság és a gazdasági visszaesés különösen sújtja Magyarországot. A válság ugyanis már súlyosan legyengült állapotban találta az országot. A kiút világos meghatározása és az alapvető változások sürgős bevezetése a kormány felelőssége.

Én azonban most nem a politikusokhoz, hanem Önökhöz szólok. Önökön legalább annyi múlik, mint a politikusokon, sőt, szerintem több. Önök, a választópolgárok bízzák meg és hatalmazzák fel az állam működtetésére és a helyi ügyek intézésére a képviselőket, akik Önöknek felelősek. Önök ítélik meg tevékenységüket minden választáskor. De ne forduljanak el a politikától a választások között sem. Van lehetőségük a véleménynyilvánításra és a nyomásgyakorlásra, képviselőik ellenőrzésére. De ez csak egy kis része az ország életének és az Önök életének is.

Arra kérem tehát Önöket, gondoljunk arra is, ami a mostani helyzetben rajtunk, és csakis rajtunk múlik. Azt hiszem, Önök is egyetértenek velem abban, hogy rajtunk múlik, ki milyen választ ad saját életében a válságra.

S biztos vagyok benne, egyetértenek abban is, hogy ilyen válaszra szükség lesz. Hiszen a magunk és családunk számára ki kell alakítanunk a felszínen maradás stratégiáját. Ez pedig nem megy a régi módon. Nemcsak a korábbi gazdaságpolitika miatt, hanem azért sincsenek az országnak tartalékai, mert nincsenek lakossági megtakarítások. Elköltöttük a pénzünket, sőt jóval többet. Az embereknek pedig a válságban még súlyosabb teher a hitelek törlesztése.

A legfontosabb tehát a jövőre nézve saját erőforrásaink – pénz, idő, egészség – bölcsebb beosztása. Ez régi jó tanács, noha el tudom képzelni, hogy sokan idegenkedve fogadják a takarékosságra vonatkozó intelmeket. Pedig csupán saját döntéseink mérlegelését javaslom: mindig meg kell gondolni, mi az igazán fontos. Nagy fordulat lehet az életünkben, ha azt keressük, ami valódi szükségleteinket és boldogulásunkat szolgálja.

Ne féljünk elővenni a meghitt, régi szavakat és tanácsokat, amelyeket mindenki megért! Ilyen a felelősség is. A takarékosság is elsősorban felelősség, hiszen a felelőtlen költekezés ellentéte. De felelősek vagyunk nemcsak anyagi helyzetünkért, hanem emberségünk megőrzéséért is. Ha a helyzet romlik, az emberek idegesebbek, kevésbé fegyelmezik indulataikat – hiszen ezt már tapasztalhatjuk. Mégis a jóakaratú emberekben bízom: a mindennapok küzdelmeiben, a munkahelyen, az üzletben, az utcán és emberi kapcsolataikban megőrzik az emberi tartást, nem hagyják tovább romlani a légkört. Tudom, hogy nehéz, de ha erre ügyelünk, ha van ilyen belső iránytűnk, akkor majd tudunk vigyázni egymásra; keserűségünkben sem fordíthat senki a másik ellen. Felelősségünk van tehát egymásért is.

Az önállóság is nagyon fontos abban, hogy ne törjön össze minket a válság. Ilyenkor mindenki elsősorban magára számíthat – illetve szűkebb környezetére: a családjára, a barátokra. Az önállóság azonban egyszersmind önérzetet is jelent. Éppen a nehéz időkben szükséges, hogy legyünk öntudatosak, s felelős emberként utasítsuk vissza, ha akár gazdaságilag, akár politikailag ki akarnak használni.

Azok, akik bíznak egymásban, kölcsönösen megsegítik egymást. Ezért az önállóság elválaszthatatlan a szolidaritástól. A közvetlen baráti segítségen túl, nem lehetünk közömbösek mások sorsa iránt sem. Aki teheti, nyújtson segítséget azoknak, akik végképp támasz nélkül maradtak! Jól tudom, sokszor éppen azok adakoznak, akik maguk is rászorulnának. Az emberség e szép megnyilatkozásai mellett azonban óriási feladat vár a nagy segélyszervezetekre valamint az egyházakra.

Tisztelt Honfitársaim!

Reményt és sok erőt kívánok Magyarország népének és minden magyarnak! Legyen boldog a ma beköszöntő új esztendő! S végül engedjék meg, hogy megosszak Önökkel egy gondolatot, amelyet gyakran felidézek magamban: A tisztesség hosszú távon megéri.

(Forrás)