Áder János köztársasági elnök beszéde az Országgyűlés alakuló ülésén, 2014 május 6-án hangzott el. Nagy visszhang nélkül.
Tisztelt Országgyűlés!
Egy hónappal ezelőtt – április 6-án – a magyar választók döntöttek. Döntöttek arról, hogy kikre bízzák politikai képviseletüket. Döntöttek arról, hogy milyen összetételű legyen az új Országgyűlés. És döntöttek arról, hogy kikre testálják a kormányzás felelősségét a következő négy évben.
A választásokon Önök jogot és felhatalmazást kaptak arra, hogy a nemzet, az ország ügyeit megvitassák, hogy nemzetünk sorsát befolyásoló döntéseket hozzanak, hogy személyes és közösségi életünket szabályozó törvényeket alkossanak.
A jogorvoslati eljárásokat befejezve a Nemzeti Választási Bizottság április 30-án megállapította a 2014. évi országgyűlési választás végeredményét.
Az Alkotmánybíróság pedig döntött a választási rendszert érintő beadványokról.
E két döntést követően senki sem kérdőjelezheti meg a választások tisztaságát, választási rendszerünk alkotmányosságát, a leendő kormány legitimitását.
Tisztelt Országgyűlés!
Az Alaptörvény 16. cikk (3) bekezdése szerint a miniszterelnök személyére a köztársasági elnök tesz javaslatot az Országgyűlésnek. Tegnapi megbeszélésünket követően felkértem Orbán Viktor miniszterelnök urat az új kormány megalakítására, aki a felkérést elfogadta. Ezért az imént idézett alaptörvényi rendelkezés alapján javaslom, hogy az Országgyűlés Orbán Viktor urat válassza meg Magyarország miniszterelnökének.
Tisztelt Országgyűlés!
Történelmi értelemben Önök az első magyar népképviseleti országgyűlés munkájának folytatói. Azok jogutódai, akik 166 évvel ezelőtt elindították hazánkat a nyugatos polgárosodás útján. Önök azoknak a kiváló országgyűlési képviselőknek a hagyományait folytatják, akik a kiegyezés során sikerrel adtak történelmi lendületet a polgárosodás folyamatának.
Mint Önök is tudják, soha nem látott felvirágzás követte azt az időszakot, amelyet Deák Ferenc, a haza bölcse és kora kiváló politikusai alapoztak meg. Ebben a korszakban épült ez a nagyszerű épület is – amelyben Önök most megkezdik munkájukat –, és amit Európa egyik legszebb parlamentjeként csodál a világ.
Mielőtt munkához látnának, engedjék meg, hogy Deák Ferenc gondolatait ajánljam figyelmükbe. Azokat, amelyeket akkor mondott, amikor negyedik alkalommal választották országgyűlési képviselővé 1872 júniusában.
„Ha visszatekintünk a múltra, örömmel kecsegtetem magamat azon hittel, hogy hazánk sorsa javult. De nem elég, nem szabad csak a múltra tekinteni, tekintenünk kell főképp a jövőre. És akkor, ha nem is riadok el, de mégis aggódva nézek azon nagy tömegére a teendőknek, melyek hazánkban szükségesek, és melyek nálunk még hiányoznak.”
Tisztelt Országgyűlés!
Az április 6-ai választás a rendszerváltást követő hetedik szabad választás volt. Hetedik, mégis az első.
Önök az első olyan képviselők, akiket a nemzet egésze választott. Akik olyan választáson jutottak mandátumhoz, amelyen határainkon túl élő honfitársaink is kifejezésre juttathatták politikai nemzetünkhöz való tartozásukat.
Önök az elsők, akik az új választási törvénynek köszönhetően nemcsak egy kisebb létszámú és reményeink szerint hatékonyabban működő törvényhozásban kezdik meg munkájukat, hanem egy olyan új összetételű országgyűlésben, amelyben nemzeti kisebbségeink szószólói is helyet kapnak.
És Önök alkotják meg az első olyan országgyűlést, amelynek tagjai Magyarország új Alaptörvényére teszik le esküjüket. Meggyőződésem, hogy április 6-án a választók világos üzenetet fogalmaztak meg az új Országgyűlés számára. Üzenetet, miszerint lezártnak tekintik a múlt terméketlen politikai vitáit.
Nem érdemes vitát folytatni arról, hogy Magyarország köztársaság-e, hiszen Alaptörvénye ezt egyértelműen kimondja. Nem érdemes terméketlen vitákat folytatni arról, hogy új Alaptörvényünk kiállja-e a jogállamiság próbáját, hiszen a választók egy demokratikus választáson egyértelműen állást foglaltak erről.
És nem érdemes terméketlen vitákat folytatni arról sem, hogy a modern, 21. századi szabad Magyarország vállal-e bármiféle közösséget a múlt diktatórikus államberendezkedéseivel és azok embertelen és megbocsáthatatlan bűneivel, mert a válasz egyértelmű. Nem vállal.
Sem a fasizmusnak nevezett nemzeti szocialista, sem a szocializmusnak nevezett kommunista rezsimek fájdalmas, magyar életek százezreit követelő és milliókét megnyomorító örökségét nem iktathatjuk ki történelmünkből. Nekünk, mai magyaroknak legfeljebb egyetlen dolgunk lehet ezzel. Hogy az egyetlen tisztességes utat választva – lélekben – valamennyien az áldozatok oldalára álljunk.
Nincs és nem lehet olyan ok, amely jogossá, elfogadhatóvá vagy megengedhetővé tenné, hogy akár származása, vallása, vagy társadalmi hovatartozása miatt, vagy bármely más okból a magyar nemzet bármely tagját megbélyegezzék.
Mint ahogy olyan ok sem létezhet, ami jogossá, elfogadhatóvá vagy megengedhetővé tenné, hogy származása, vallása, társadalmi hovatartozása miatt bárki is úgy érezze, hogy törvényen felül áll, és ezért nem vonatkoznak rá a nemzet tagjainak békés együttélését biztosító szabályok és kötelezettségek.
Kívánom, hogy a magyar Országgyűlés valamennyi pártja és képviselője ennek tudatában végezze munkáját! Ezek az alapelvek biztosítják nemzetünk egységét.
Tisztelt Országgyűlés!
Ha az elmúlt 25 évre visszatekintve – Deák Ferenc intését megfogadva – rövid számvetést végzünk, és azt kérdezzük, mit akart, miben hitt a rendszerváltás Magyarországa, a lényeget valójában két szóban is megragadhatjuk.
Magyarország polgárai szabadságot és jólétet akartak.
Szabadságot, vagyis a hazánkban állomásozó szovjet csapatok kivonását. Szabad választásokat. Szabad vállalkozásalapítást. Szabad sajtót. Szabad kulturális életet és a határok szabad átjárhatóságát.
A szabadság nemzeteként Európa és a világ szabad országaihoz akartunk tartozni a kommunista blokk börtönszerű bezártsága helyett. A szabadság mellett pedig jólétet akartunk, és abban hittünk, hogy – ha nem is azonnal, de belátható időn belül – felzárkózhatunk Nyugat-Európához. És abban az értelemben is jólétet akartunk, amit a mindennapi élet és közállapotaink nyugalma képes biztosítani országunk valamennyi polgárának.
E két alapvető reményünk nem egyformán vált valóra. Mert míg szabadságvágyunk követelései lépésről lépésre mind teljesültek, a tisztes polgári lét lehetősége ma még korántsem adatik meg mindenki számára.
Ezért miközben érdemes az elmúlt közel két és fél évtized országgyűléseinek és kormányainak teljesítményét elismerve közös értékként tekinteni az emberi és polgári szabadságjogok megteremtésére, demokratikus jogállami intézményrendszerünkre, a NATO-hoz való csatlakozásunkra és az Európai Unióba való sikeres belépésünkre, nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a jólét megteremtésében korántsem voltunk olyan sikeresek, mint a szabadság kérdésében.
Ezért az elkövetkező új korszak legnagyobb feladatát hazánk nyugatos polgárosodásának megerősítése jelenti. Hogy újabb 25 év múlva, az akkori országgyűlés tagjai ne pironkodva álljanak a nemzet ítélőszéke előtt, magyarázkodva, hogy a jólét ügyében miért is nem tudtunk élni a szabadság adta lehetőségeinkkel.
A felelősség, az Önök felelőssége, tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak, óriási. Mert az első 25 évben még természetes lehetett, ha sok időt felemésztett a múltról szóló viták lezárása. De az az eredmény, amely április 6-án született, arra kell, hogy intsen mindenkit, hogy a magyar nemzet befejezettnek tekinti a rendszerváltás hosszúra nyúlt folyamatát.
A népakarat egyértelmű kinyilvánítása arra kell, hogy intse az itt ülő pártok képviselőit, hogy a szimbolikus ügyekben folytatott árnyékbokszolás sehová sem vezet. A magyar polgárokat e helyett sokkal inkább az a kérdés érdekli, miként tehetjük jobbá közös életünket. Miként tehetjük sikeresebbé nemzetünket? Miként nyithatjuk szélesebbre a boldogulás lehetőségét hazánk valamennyi polgára előtt?
Amikor Deák Ferenc tanácsát megfogadva tekintetünket a jövőre szegezzük, fel kell tennünk magunknak a kérdést: milyen körülmények között, milyen lehetőségek birtokában élnek majd magyarok e tájon 25, 50 vagy 100 év múlva. Mert minden, amit ma teszünk vizeinkkel, földjeinkkel, levegőnkkel és természeti erőforrásainkkal, az az utánunk jövő nemzedékek sorsát is érinti. Gyermekeinkét, és majdan az ő gyermekeikét. A már megszületettekét, és a jövőben megszületőkét. A fenntartható fejlődés nem pusztán egy jól hangzó szlogen, de eleven, húsunkba vágó kérdés – olyasmi, amit nap mint nap, minden döntés meghozatala előtt érdemes bölcsen mérlegre tenni.
Tisztelt Országgyűlés!
Deák Ferenc korábban idézett gondolatai a következőképpen folytatódnak. „Ha Isten eddig megsegített bennünket, magunk iparkodása és Isten segítsége talán tovább visz azon a pályán, melyen a haza jövőjét biztosítani és a haza minden lakójának jobblétét elérni akarjuk. Véleménykülönbségek voltak, lesznek a politikának mint általában az emberi működésnek minden terén. Nem is volna jó, ha a politikai véleményekben is különbség nem volna, mert éppen a véleménykülönbségek által őrlődhetik ki az igazság. (…) Nem sajnálom, sőt, óhajtom, hogy véleménykülönbségek igen fontos tárgyakban is legyenek. Én tisztelem és szeretem a hon polgárainak azon részét is, kik ellenfeleink. Csak azt adja Isten, hogy ellenfeleink legyenek e hazában, de polgár polgártársának, ha ellenfele is, ellensége ne legyen!”
Tisztelt Országgyűlés!
Magam is ezt kívánom Önöknek és minden honfitársamnak. Kívánom, hogy felelősségteljes munkájuk során sohase feledjék azt a négy szócskát, amelyet Himnuszunk szerzője, Kölcsey hagyott ránk…
"A haza minden előtt."
Forrás:
http://www.keh.hu/beszedek/1869-Ader_Janos_koztarsasagi_elnok_beszede_az_Orszaggyules_alakulo_ulesen
