Doku blog

Doku blog

2013.04.29: Egy szekszárdi képviselő a dohányárusítási engedélyek kapcsán

2017. április 29. - doku.blog.hu

A trafiktörvény, az új engedélyek kapcsán a Fideszben merőben szokatlan dolog történt: nagyon óvatos megfogalmazással, de nyilvános kritikát fogalmazott meg egy önkormányzati képviselő. Pont négy éve nyilatkozta az alábbiakat:
"Nagyon sokat gondolkodtam. Nyilván sokakban felmerül majd az a szó, hogy árulás. Én ugyanakkor arra a meggyőződésre jutottam, hogy a Fidesznek hosszú távon azzal teszem a legjobbat, ha elmondom ezeket a dolgokat. Rövid távon biztos, hogy kellemetlen, meg pár százalékot csökkenhet a népszerűség, de úgy gondolom, hosszú távon ez az, ami segíthet ennek a pártnak. Tényleg meggyőződésem, hogy a Fidesznek nagyon komoly erkölcsi és szellemi tőkéje van, ami jóval fontosabb tényező volt az ilyen arányú 2010-es győzelemben, mint bármilyen kampánytechnika vagy kampánystratégia. A másik oldalon ez az erkölcsi tőke hiányzik – a szellemi kapacitás is sokszor, de az erkölcsi tőke mindenképpen.

Ugyanakkor úgy látom – mint a legutolsó végvár legutolsó katonája –, hogy amilyen lehetőség volt, annyira káros is a pártnak az ilyen nagyarányú győzelem. Meggyőződésem, hogy egy jól működő ellenzék alapvető szükséglet, illetve alapvető szükséglet lenne bármilyen kormányhoz. Ha nincs ellenzék, akkor előbb-utóbb nem fogjuk tudni kontrollálni a saját döntéseinket, mert nem lesznek visszajelzések, hogy valami, amit teszünk, az rossz. A jelenlegi ellenzék erkölcsileg teljesen vállalhatatlan, és nem jelent semmilyen veszélyt a Fideszre. Mivel nincs külső ellenzéke a pártnak, ez elvezetett oda, hogy olyan döntéseket hozunk, amelyek nem helyesek, és sajnos akár odáig is elvezethet, hogy olyan döntéseket hozunk, amelyek egyéni érdekeket szolgálnak."

(Hadházy Ákos, szekszárdi fideszes képviselő)

forrás: Török Gábor politológus facebook oldala 2013-ban

A bejegyzés trackback címe:

https://doku.blog.hu/api/trackback/id/tr305254095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása