Doku blog

Orbán Viktor az euróról, 2015-ben

2019. június 03. - doku.blog.hu

Orbán Viktor nyilatkozata pont 4 évvel ezelőttről. Interjú Orbán Viktorral a Napi Gazdaságban, 2015 június 3-án.

– A magyar gazdaság adatai jók. Nem is kérdeznék rájuk egyesével, hanem megpróbálom az egészet összefogni egy csokorba. Oda jutottunk, hogy Magyarország lényegében be tudná vezetni az eurót. És nemcsak, hogy nem tesszük, de nem is beszélünk róla. Miért? – Ez így van, nem véletlen, hogy a napokban véget ért lengyel elnökválasztásnak ez volt az egyik témája. Mert Lengyelország is alkalmas lenne arra, hogy bevezesse az eurót, sőt elnökválasztás címen lényegében ezt a társadalmi vitát folytatták le, és végül az euró ellen szavaztak. A jelenség tehát nem magyar, hanem közép-európai. Korábban vonzó és logikus gondolatnak tűnt, hogy feladva a saját valutánkat csatlakozzunk ahhoz a biztonságos és sok előnyt nyújtó pénzügyi térséghez, amelyet a nálunk fejlettebb országok hoztak létre. Ez az ábránd a 2008-as gazdasági válság kirobbanása és kiszélesedése után semmivé foszlott, mert azokban az években azt tanulta meg az egész világ, hogy az eurózóna kezelte a legsutábban a válság által felszínre dobott problémákat. Márpedig ilyen pénzügyi válságok bármikor előfordulhatnak, akár sorozatban is.

– Tehát nem akarjuk bevezetni az eurót?
– Magyarország, csakúgy, mint Közép-Európa, ma kivár. Azok a kisebb országok csatlakoztak, elsősorban a balti államok, amelyek mérete eleve kétségessé tette, hogy a saját valuta nagyobb biztonságot jelent-e. Magyarország, Csehország és különösen Lengyelország esetében a saját lábon állás ma versenyképes alternatíva.

– A forint léte, bármilyen erős állapotában, nem kockázatosabb eleve, mint az euró, akkor is, ha az euróövezetben még tart a válság?
– Ha a kormány megfelelő pénzügyi, a nemzeti bank pedig jó minőségű monetáris politikát folytat, akkor a nemzeti valuta egy tízmilliós országban kifejezetten erőforrást jelent. Ehhez az államadósságot tovább kell csökkenteni, hogy azon keresztül a forint ne kaphasson sebeket, lehetőség szerint fokozni kell a gazdasági növekedést, és továbbra is szigorúan a három százalék alatti tartományba kell száműzni a költségvetési hiányt. Ha mindezek megvannak, a forint a következő évtizedekben is stabil és erős marad.

– Évtizedek?
– Ha kell, akkor évtizedek.

Forrás:
http://napigazdasag.hu/cikk/45461/


A bejegyzés trackback címe:

https://doku.blog.hu/api/trackback/id/tr547514460

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.