Doku blog

2006.04.15: Tíz éves az Orbán-Gyurcsány vita

2016. április 05. - doku.blog.hu

Nem csak 10 évet ugrunk vissza az időben, az öszödi beszéd és Orbán visszatérése elé, hanem mintha egy alternatív valóságba csöppennénk. Orbán Viktor aggódott az orvosok és az ápolók béréért és az orvoshiányért. Gyurcsány vádolta azzal Orbánt, hogy kórházakat akar privatizálni. Orbán aggódott az érettségizőkért, és akart több pénzt tolni az oktatásügybe. És már akkor is volt nemzeti konzultáció! Sőt, gazdasági konzultáció is, Orbán számolt be róla. Majd megígérte a teljes foglakoztatottságot, mint elérhető célt, majd később azt is elmondta, hogy először vagyunk magyarok, és csak utána szocialisták, kereszténydemokraták vagy éppen liberálisok. És a zárszóban még hozzátette: pont azt akarták a rendszerváltás után, hogy ne csak a miniszterelnök beszélhessen minden csatornán, minden médián keresztül. Ilyen "daliás" idők voltak azok :-) 

A bejegyzés trackback címe:

https://doku.blog.hu/api/trackback/id/tr748565926

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tíz éve volt a legendás Gyurcsány-Orbán-vita 2016.04.05. 20:26:02

A 2006-os választási kampány hajrájában vitázott egymással utoljára tévéstúdióban Gyurcsány Ferenc, akkor még MSZP-s miniszterelnök és Orbán Viktor, a Fidesz akkori elnöke és miniszterelnök-jelöltje. Ennek a tizedik évfordulója pont keddre esik.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ballib cenzúrázók réme 8 2016.04.05. 13:32:53

Az már nem volt annyira daliás, mikor az elkúró 2006.10.23-án azonosíthatatatlan rendőröket uszított ellenzéki tüntetőkre.

jágör68 2016.04.05. 14:14:27

Azóta:

Orbán a csúcson,

Lop-csótány meg a süllyesztőben.

Pop40 2016.04.05. 14:22:40

Vitya még aggódhatott volna kicsit a közmédia függetlenségéért meg a korrupcióért, és akkor nagyjából minden témakör együtt lenne, amiben a 2006-os hazudozásainak homlokegyenest az ellentétét csinálta, miután kormányra került.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.04.05. 15:09:22

Itt még beszélgetnek, fél évre rá Fletó ráuszítja a rohamrendőröket a Vitya által felhergelt és utcára vezényelt rombolókra és gyújtogatókra...

Ballib cenzúrázók réme 8 2016.04.05. 15:52:01

@Frady Endre:

Aztán meg a felhergelt és utcára vezényelt Pukli féle szarháziakat meg mégse verik meg a diktatúra kellős közepén, bezzeg a GYurcsányi időkben még ellenzéki parlamenti képviselőt is ájulásig rugdustak "Mocskos Fideszes" felkiáltások közepette, többek között a rend Izraelből importált éber őrei.

Akin aztán a parlament épületén belül kormánypártiak gúnyolódtak.
Értsd és mond, azért mert a rendőrök Gyurcsány utasítására minden ellenzékit ütöttek és lőttek tömegoszlatásra alkalmatlan fegyverekkel egyként.
Különösen akiben felismerték a Fideszeset, vagy az ellenzéki képviselőt.

És ezért a hőstettért ki is tüntették a rendőrfőkapitányt.

Dehát mit csodálkozunk ezen, mikor olvashatjuk a Gyurcsány híveit kettővel feljebb a demokratikus hozzáállásukról:

"nem azonosítatlan rendőröket kellett volna uszítani, hanem a rohamosztagot, éles lőszerrel."

Ennyi.
Írj nekik egy szép verset, hagy örüljenek, te szarházi !

J.W. Booth 2016.04.05. 16:18:57

Utólag kár, hogy nem a fidesz nyerte akkor a választásokat. a 2008-9-es válság megmutatta volna az alkalmatlanságukat.
És most nem lenne orbán-rezsim.

J.W. Booth 2016.04.05. 16:19:58

@Ballib cenzúrázók réme 8: Látom bemgoltad a leckét. be-e-e-, be-e-e

Ballib cenzúrázók réme 8 2016.04.05. 16:26:31

@Pop40:

Ki a faszt érdekel a szánalmas magyarázkodásod, azok után hogy kinyilváníottad, politikai ellnefeleieidet, rendőrökkel lövetnéd le éles lőszerrel.
Csak mert mást gondolnak a világról.

Lenulláztad magad, és észre se veszed...
Te szerencsétlen, szánalmas majom..

"nem azonosítatlan rendőröket kellett volna uszítani, hanem a rohamosztagot, éles lőszerrel."

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.04.05. 16:47:14

@Ballib cenzúrázók réme 8:
Pukliék nem verték szét és nem gyújtották fel fél Budapestet. Az orbánista tüntetők 2006-ban viszont megtették. Szerinted a világ melyik demokráciájában nézné a rendőrség ölbe tett kézzel a főváros vandál szétzúzását?
Mindez természetesen nem menti fel a rendőri túlkapások elkövetőit, de azért egyrészt gondolkozzunk már el a sorrenden, másrészt a békés tanárokat ne mossuk már egybe a fasisztoid csőcselékkel!
Tekintsd ezt szabadversnek! ;-)

Pop40 2016.04.05. 16:54:58

@Frady Endre: Még tüntetőnek se nevezném azt a csürhét, aki 2006-ban a balhét csinálta.

Ezek, tüntetők?

nepszava.com/files/2012/09/oszod-qpr.jpg
m.cdn.blog.hu/pi/piroslapok/image/tv_ostrom.jpg
nol.hu/data/cikk/1/44/77/47/cikk_1447747/842831.jpg
2.bp.blogspot.com/_EBMda8pXC18/RiOfgPLcAEI/AAAAAAAABVw/7qksh6Oq1aY/s400/019.jpg

Nem csodálom, hogy ennek a ballib cenzúrás majomnak szimpatikusabbak, mint az oktatásért békésen tüntető Pukliék.

Pop40 2016.04.05. 16:56:05

@jágör68:

"Csak ezermilliárdokat loptak,"

Te valakiket összekeversz a jelenleg hatalmon lévő elvtársaiddal.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.04.05. 16:56:51

@Ballib cenzúrázók réme 8: Jajj de kevés vagy trollocska... :-) Megetetlek, hadd örülj... de csak sajnálatból.

Pop40 2016.04.05. 17:02:39

@Jobban való teljesítés van:

Inkább tanítsd meg olvasni.
Nagy szüksége lenne rá.

Annyira azért ne, hogy túlképzettség miatt kirúgják a pártházból, de annyira mindenképp, hogy az egyszerűbb szavakat képes legyen kibetűzni.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.04.05. 17:11:30

@jágör68: Kicsit sok volt a másfél hordó Jágörmejszter? :)))

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.04.05. 17:12:31

@Pop40: Tüntetők hát! Épp eltüntetik az európai értékrendet... :)

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.04.05. 17:27:36

@Pop40: "Mint ahogy az sem, ahogy előtte a Vitya felbérelte focihuligán csőcselék hónapokon keresztül rombolt és gyújtogatott Budapest-szerte."

Így fejlődik a ballib legendárium :) még pár év és Budapestet porig romboló zombihordánál fogtok tartani

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.04.05. 17:30:39

@Frady Endre: "Szerinted a világ melyik demokráciájában nézné a rendőrség ölbe tett kézzel a főváros vandál szétzúzását?"

Hát ugye pont azt a gyujtogós estét ölbetett kézzel nézte a Dicsőséges Magyar Rendőrség, aztán pár hét mulva jól megmutatták a naggyülésről hazainduló nemgyújtogató nemvandáloknak, milyen is a demokrata kardlapozás

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.04.05. 17:32:34

@Pop40: nem égő neked a szeptembert 17-i TV-ostrom képeivel igazolni az október 23-i rendőrbrutalitást?

Pop40 2016.04.05. 17:37:39

@Frady Endre: :)))

@mortullus: Szogorúan csak azokra, akik gyújtogatnak, és kővel dobálják a rendőröket.
Mondjuk Röszkénél valóban volt ilyenre példa.

Pop40 2016.04.05. 17:47:38

@eßemfaßom meg áll:

Tudom, ezt a lemezt már ismerem. Vityáéknak soha, semmihez nincs köze.

A népszavazást megakadályozó kopaszok Erdősiné mappájával a kezecskéikben, őket sem a fidesz küldte, csak éppen arra jártak sétálni. Meg a fidesz székházát is csak szórakozásból őrizte valami gyilkosságért elítélt kopasz.

De természetesen a fidesznek soha egyikhez sincs köze, csak valamiért mindig náluk bukkannak ezek az alakok elő.

E helyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este. 2016.04.05. 17:53:50

@Frady Endre: Pukliék kb egy lépesre vannak attól, öngyilkos merényletekre vegyek rá a gyerekeket, akikkel állandoan a kormányt zsarolják.

Pop40 2016.04.05. 17:54:14

@eßemfaßom meg áll:

Jóbarát, neked se ártana megtanulni olvasni...

Neked is elmondom, amit a ballib cenzúrás analfabéta haverodnak: én egyes egyedül a BP-t felgyújtó focihuligán csürhéről beszéltem. Ha tudnátok olvasni, magatok is elolvashatnátok a 14:29:40-es kommentben.

Az, hogy az a féleszű ballib cenzúra troll nem tud olvasni, és bekattant nála a szokásos fideszes "gyurcsányista rendőrterror" lemez, egy dolog, de attól én még nem erről beszéltem.

Parancsolj, a hivatkozott szöveg:

"Mint ahogy az sem, ahogy előtte a Vitya felbérelte focihuligán csőcselék hónapokon keresztül rombolt és gyújtogatott Budapest-szerte.

Rájuk nem azonosítatlan rendőröket kellett volna uszítani, hanem a rohamosztagot, éles lőszerrel."

Ki beszélt itt ellenzéki tüntetőkről a segghülye haverodon kívül?

Pop40 2016.04.05. 17:55:36

@E helyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este.:

Hú, borzalom.
Kezdjek pakolni konzerveket a betonpincébe, vagy azzal még azért ráérek?

nniicckk 2016.04.05. 18:20:01

@Frady Endre: En elhiszem, hogy meg mindig szegyelitek, amit a demokratikus liberalis baloldal muvelt 2006-ban a forradalom 50. evfordulojan. De hiaba tagadjatok, a interneten szaz szamra elerhetok, a Gyurcsany redoreinek remtettei.

www.youtube.com/watch?v=HcpvoRFsR2U

Pop40 2016.04.05. 18:23:05

@nniicckk:

Bizony, elvtárs. Itt épp tombol a demokratikus liberális baloldal:

nepszava.com/files/2012/09/oszod-qpr.jpg
m.cdn.blog.hu/pi/piroslapok/image/tv_ostrom.jpg
nol.hu/data/cikk/1/44/77/47/cikk_1447747/842831.jpg
2.bp.blogspot.com/_EBMda8pXC18/RiOfgPLcAEI/AAAAAAAABVw/7qksh6Oq1aY/s400/019.jpg

Az csak a véletlen műve, hogy messziről fideszes focihuligán csürhére hasonlítanak. :D

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.04.05. 18:33:16

@Pop40: "Mint ahogy az sem, ahogy előtte a Vitya felbérelte focihuligán csőcselék hónapokon keresztül rombolt és gyújtogatott Budapest-szerte"

hát ebből a focihuligán kb megfelel a valóságnak, a többit már ti költöttétek hozzá.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.04.05. 18:35:59

@Pop40: ez így még mindig urbanlegend kategória. lehetne kicsit több száraz puskaport összegyűjteni ha nagyot akarsz durrogtatni, mert amit művelsz az szimpla bableves utáni fingadozás

Pop40 2016.04.05. 19:16:40

@eßemfaßom meg áll:

Öreg, ezt mind-mind érvnek szántad?
Sok lesz, meg ne szakadj tőle.
Az emésztési gondjaid meg nem hinném, hogy rám tartoznak.

Amúgy melyik az urbanlegend?

A gyilkosságért elitélt kopasz? Erdősiné mappái? A fradista őrző-védő cég?
Mesélj!

nniicckk 2016.04.05. 19:16:47

@Pop40: En sem es mas sem erti, mit akarsz ezekkel a NEM OTT, ES NEM AKKOR KESZULT kepekkel. Ilyen alapon, masodik vilaghaborus kepekre is mondhatnad, hogy az is fideszeket abrazol.
Semmi koze az tv szekhazas ugynek, amit egyebbkent is baloldal szervezett, a nemzeti unnepen tortent rendori tamadasokhoz, a ketto kozott tobb mint egy honap telt el.

nniicckk 2016.04.05. 19:24:35

@Pop40: "A gyilkosságért elitélt kopasz?"

Ezt meg aztan vegkepp senki nem erti rajtad kivul.
Gyilkosagert eliteltek egy kopasz embert ES ?? Ennek most mi koze barmihez is ?
Gyilkosagok nap mint nap tortennek, rengeteg kopasz ember is van ES ?
Miert fontos egyaltalan egy gyilkosnal hogy kopasz ?
Ettol az meg MEGVALTOZTATHATATLAN TENY MARAD, hogy a Gyurcsanyek halomra lottek az embereket a a forradalom 50. evfordulojan.
A VIDEOKON LATSZIK HOGY A GYURCSANY RENDOREI EMBEREKRE LONEK .

Pop40 2016.04.05. 19:29:35

@nniicckk:

Maximum az nem érti, aki nem tud olvasni.
A képeket arra hoztam, amiről én beszéltem, még a kommentfolyam elején. Csak aztán a ballib cenzúrás trollnak nem sikerült értelmezni, amit írtam, és ő (NEM, NEM ÉN) rángatta ide a tüntetőket. Olvasd el a 14:29:40-es kommentet, és meglátod, hogy én egy kurva szót nem beszéltem ellenzéki tüntetőkről.

"amit egyebbkent is baloldal szervezett,"

Na ne mondd. Alá is támasztanád ezt valamivel?

Bár eléggé előttem van a jelenet, ahogy Fletó odamegy a fradista kopaszokhoz, Torockaihoz, Satuhoz, meg a többihez, hogy srácok, a baloldalnak szüksége van rátok, csináljatok már egy kis balhét... :DDD

Pop40 2016.04.05. 19:33:40

@nniicckk:

Öreg, tájékozódj már, ha politikai blogon kommentelsz.
Különben még az átlagosnál is jobban kiröhögteted magad.

www.fovarosi-hirhatar.hu/nyomtatas/erkolcsi-vedelem-a-fidesznek-egy-gyilkostol

" Gyurcsanyek halomra lottek az embereket"

Hogyne. Halomra. Térdig gázoltak a pestiek a vérben, hullák hevertek szerteszét :DDD

Vicces gyerek vagy te, vannak még ilyen aranyköpéseid? :D

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.04.05. 20:08:40

@Pop40: "Olvasd el a 14:29:40-es kommentet"

nincs 14:29:40-es komment

"Hogyne. Halomra. Térdig gázoltak a pestiek a vérben, hullák hevertek szerteszét :DDD"

kb annyira mint amennyire "a Vitya felbérelte focihuligán csőcselék hónapokon keresztül rombolt és gyújtogatott Budapest-szerte."

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.04.05. 20:10:32

@Pop40: mondjuk aki a magyar internetet pöcegödrének számító hirhatár lapcsaládra hivatkozik forrásként, arról bármit el tudok képzelni.

Pop40 2016.04.05. 20:21:30

@eßemfaßom meg áll: tényleg nincs, úgy látszik, azóta törölte a blogger - aki amúgy nem tudom, mi a fenéért törölget ki egy kommentfolyamból tetszőleges elemeket.

"a Vitya felbérelte focihuligán csőcselék hónapokon keresztül rombolt és gyújtogatott Budapest-szerte.""

Ja, bocs, tényleg. A felgyújtott tv-székházat, felgyújtott kocsikat, macskakővel megdobált rendőröket csak én találtam ki.

Pop40 2016.04.05. 20:23:02

@eßemfaßom meg áll:

Elhiszem, hogy kínos ez nektek, de a faszi saját szavait idézték.

Pech.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.04.06. 08:16:29

@E helyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este.: Ha jól emlékszem OV szokta kirendelni a diákokat biodíszletnek az egyre kevesebbeket érdeklő beszédeire. Meg a miniszterei használják fel őket félkész intézmények felavatási ceremóniáin.
A pedagógusokat meg ne keverd össze a kigyúrt kopaszaitokkal, akik a választási központban szoktak volt őrjöngeni, ha épp nem Budapestet verik szét!
:)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.04.06. 08:20:02

@eßemfaßom meg áll: A tévében láttam, hogy órákig építettétek a Ferenciek terén a barikádot, természetesen egy közeli építkezésről LOPOTT állványokból. Közben kővel hajigáltátok a rendőröket, akik sokáig csak álltak. Aztán pár óra múlva (hogy minek kellett annyit várni?) végre ők is elindultak és rendet csináltak a környéken.
Nem értem egyébként, hogy a vandál köztérrombolók miért nincsenek börtönben?

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.04.06. 09:14:01

@Pop40: "A felgyújtott tv-székházat, felgyújtott kocsikat, macskakővel megdobált rendőröket csak én találtam ki.."

mindez tartott 1 egész estén át 1db téren szemben az általad irt "hónapokon keresztül"-lel és "egész Budapesten"-el, mindezt tették többszáz unatkozó rendör közvetlen szomszédságában (innentől érdekes kérdés, hogy valjohn orbán utasította-e a rendőrőket, hogy ne zavarják haza azt a száz marhát vagy esetleg mégis az akkor hatalmonlevő belügyminiszter lehetett az aki hagyta a garázdálkodást a választások előtt) és akik csinálták azok pont annyira szerették orbánt mint gyurcsányt

de nem akarlak összezavarni a valósággal, élj csak a szépen a hónapokig lángolo Budapestről szóló szépen fejlődő ballib legendában.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.04.06. 09:22:44

@Frady Endre: "A tévében láttam, hogy órákig építettétek a Ferenciek terén a barikádo"

csak az a fránya IDÖREND ne lenne, arra nyilván már nem emlékszel, hogy az UTÁN történt a Ferenciek-teri balhé, hogy a rendőrök nekimentek a fideszes tömegnek és válogatás nélkül végigverték őket. Ok-okozat...

Komolyan miért jó nektek, hogy lehazudjátok az égről a csillagokat? hahó itt az internet, minden elérhető rajta

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.04.06. 11:55:00

@eßemfaßom meg áll: A Kossuth tér elfoglalása, legyalulása és teletrágyázása, valamint a tévészékház ostroma is mind-mind következmény volt? A csúnya rendőrök felidegesítették a kopasz kétajtós-szekrény ministránsfiúkat?
Amúgy arra is jól emlékszem, hogy a hatóság hetekig könyörgött a Fidesznek, hogy ne arra a helyszínre szervezzék a tömeggyűlést, mert nehezen kiüríthető és a közeli szélsőjobbos megmozdulás miatt amúgy is veszélyes. Vitya persze kapva kapott az alkalmon, hogy provokáltathatja a rendőrséget... Ma ő ezt jobban megoldja, mert simán betilt szinte minden ellenzéki megmozdulást.

Pop40 2016.04.06. 19:24:01

@eßemfaßom meg áll:

Nagy büdös francokat egy napon át tartott. Heteken keresztül hétvégi program volt a fideszes-jobbikos focihuligánoknak (sőt, azon az október 23-án is zavargások voltak, amiből a ti szelektív emlékezetetekben csak a megvert Máriusz maradt meg.

De én biztos vagyok benne, hogy igazad van, és Fletóék csinálták, hisz egy kormánynak a lehető legjobb dolog választások előtt, ha lángokban áll a főváros. Fölényesen el is vesztették a választást.
Mellesleg biztos vagyok benne, hogy a gyújtogató fradista fideszes-jobbikos söpredék csakis Fletó hívó szavára várt, hogy mehessen tombolni. Hisz Fletó meg ez a csürhe akkora haverok, hogy még.

Csak Vityát utálják, ugye, akinek a székházát védték.

Se logikát, se igazságot nem tartalmaznak nyomokban sem az agymenéseid, de nyomasd csak, igazán szórakoztató. :D

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.04.08. 10:09:35

@Frady Endre: " mind-mind következmény volt?"

Hát ha egy minielnökröl kiderül, hogy semmitnemcsináltcsakhazudottnappléjjelmegeste az a világ sok országában összehozna némi tüntetést. Szóval igen, következmény. De amiot felsoroltál továbbra sem indokolja a 23-i rendőrbrutalitást, hiába próbálod mosdatni a szerecsent, az fekete marad.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.04.08. 10:27:16

@Pop40: Arról én nem tehetek, ha te már a saját elmédben átírtad a közelmúlt történelmét, de ez nem változtatja meg a valóságot.

" ha lángokban áll a főváros"

bazmegtehülye, egy tetszöleges antikapitalista baloldali tüntetés tetszöleges nyugati nagyvárosban több felgyújtott autóval meg kukával jár mint ez a "lángoló főváros" Leégett vagy 5 MTV-s autó meg egy tucat kuka. Tényleg szinte drezdai bombázás szint.

"és Fletóék csinálták, hisz egy kormánynak a lehető legjobb dolog választások előtt, ha lángokban áll a főváros. "

Azt mindenesetre tudjuk, hogy a rendőrség nem igazán sietett megakadályozni.

"2010 augusztusában derült ki, hogy készült egy másik jelentés is, amelyet a Gyurcsány-kormány titkosított. A vizsgálatot az ORFK részéről Árvai László és Volter Zsolt alezredesek, valamint Molnár János őrnagy végezték.[24] A jelentés szerint a késedelmes riasztás miatt megállapítható Gergényi Péter akkori budapesti rendőrfőkapitány személyi felelőssége. A jelentés bűncselekmények (parancs iránti engedetlenség és elöljárói intézkedés elmulasztása) és fegyelmi vétségek sorát tartalmazza, amelyet a rendőrség vezetői elkövettek."

"Fölényesen el is vesztették a választást."

Spec pont Budapesten (tudod ami "lángokban állt") újra győzött DG és maradt ballib a közgyűlés ellentétben az országos trenddel.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.04.08. 11:54:51

@eßemfaßom meg áll: Igazad van, a rendőrbrutalitást semmi sem indokolja. Ugyanígy semmi sem indokolja a tévészékház ostromát, a Kossuth tér megszállását és tönkretételét, fél Budapest szétverését és a habzó szájú randalírozást.
Észre kellene már venni, hogy egyik oldal bűne sem oldozza fel a másik oldalt a saját bűne alól.
Attól, hogy Hitler és Sztálin egyszer egymás ellen harcoltak, még mindkettő tömeggyilkos tapló volt.

Pop40 2016.04.09. 00:58:21

@eßemfaßom meg áll:

"Hát ha egy minielnökröl kiderül, hogy semmitnemcsináltcsakhazudottnappléjjelmegeste az a világ sok országában összehozna némi tüntetést."

Némi tüntetést lehet. De nem egy hónapokig tartó gyújtogatós tombolást.

Amúgy ha egy minielnök ellopná a manyup-vagyont, milliárdos oligarcháival, meg fényre táguló lakású haverjaival szétlopná az országot, szétkúrná az oktatást-egészségügyet, az jóval több országban összehozna egy tüntetést.

Pop40 2016.04.09. 01:04:14

@eßemfaßom meg áll:

"egy tetszöleges antikapitalista baloldali tüntetés tetszöleges nyugati nagyvárosban több felgyújtott autóval meg kukával jár mint ez a "lángoló főváros""

Te tényleg nagyon segghülye vagy. Most azzal mentegeted az elvtársaidat, hogy semmi gond azzal, amit tettek, mert Ny-on vannak náluk nagyobb huligánok is? :DDDDD

Sőt, bazmeg, Zimbabwe-alsón biztos lincselnek, meg emberáldozatot is bemutatnak ilyenkor.

Már csak az a kérdés, hogy ez hol érdekli azt a pestit, akinek a haverjaid felgyújtották a kocsiját.

Az idézetben nem nagyon látom a szándékosságot. Márpedig a "nem nagyon siettek megakadályozni" azt feltételezné.
Még a zsaruk szándékosságát sem látom, nemhogy a kormányét.

Bp-n nagyjából mindig győz a baloldal, csak nem tudom, h feltűnt e, egy önkormányzati választás azért nem csak BP-ből áll.
Bár belőled kinézem, hogy ennyi ésszel úgy készülnél egy választásra, hogy felgyújtod a várost.

Pop40 2016.04.09. 01:08:22

@Frady Endre:

De értsd már meg, hogy a fideszes oldalnak nem volt bűne!!!!

Nem voltak felgyújtott kocsik, tomboló focihuligánok, égő szétvert tévészékház.
Semmi ilyen nem volt.

Budapesten az utóbbi 20 évben egyszer volt vandalizmus, mikor a fidesz székházába bedobtak egy monitort, és ettől leesett egy korhadó ablakkeret.

Ez viszont hallatlan, soha a történelemben még nem látott vandalizmus volt, amiről sokáig írnak még a történelemkönyvek.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2016.04.09. 12:18:33

@Pop40: :DDD
Igen, itt az a kérdés, hogy kinek higgyek, a saját szememnek, vagy a mások által fölém választott Kedves Vezetőmnek? :)))

Pop40 2016.04.10. 15:33:20

@Frady Endre: Ha ezt tényleg komolyan kérdezed, akkor te még ideológiailag messze nem vagy elég képzett :PP