Doku blog

Doku blog

2012.02.06: Mi a baj Magyarországgal?

2016. február 06. - doku.blog.hu

Francis Fukuyama először 2012 január végén írta meg Magyarországról szóló blogbejegyzését, Tényleg számítanak az intézmények? (Do Institutions Really Matter?) címmel. A The American Interest honlapján közölt írás szerint senki sem bízik abban, hogy Orbán felelősen fogja használni hatalmát, és az alkotmány nem tartalma miatt rossz, hanem a benne rejlő szándékok miatt. Az írásra Kovács Zoltán válaszolt, kijavítva Fukuyama néhány tévedését. A nyugdíjazás szabályozásának változása nem az alkotmánybírákra, hanem a bírókra vonatkozik. Az EU nem ítélte el Magyarországot a Nemzeti Bankról szóló törvény, azaz a jegybanki függetlenség sérülése vagy megszűnése miatt - bár erről akkoriban éles vita folyt az EP-ben. Az alábbiakban Francis Fukuyama második írása olvasható magyar fordításban.
Mi a baj Magyarországgal?

Finoman szólva is némiképp megdöbbentett az a heves reakció, amit a "Számítanak az intézmények?" című írásom váltott ki, és ami Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkárnak a The American Interest-nek írott, az írásom miatt panaszkodó és azt több pontban vitató levelében csúcsosodott ki. Azon kevés amerikaiak egyike lettem, akinek a hibáival foglalkozó magyar honlapja van! Több tekintetben is igaz, hogy a válasz vehemenciája és a szerfelett civilizálatlan megjegyzések, amelyekkel a magyarok egymást illették, aggodalomra okot adó megerősítését adják annak, hogy valami nagyon csúnyán kisiklott a magyar demokráciával kapcsolatban.

Hadd kezdjem a Kovács úr és más kommentelők kritikáira adott válasszal a magyar alkotmány félreértésével kapcsolatban. El kell ismernem, hogy elkövettem néhány ténybeli hibát, például, hogy a nyugdíjazási kor a bírókra és nem az alkotmánybírókra vonatkozik, és hogy rosszul írtam a "Fidesz"-t. Ezért elnézést kérek, és jobban oda fogok figyelni a jövőben az adatok ellenőrzésére (végül is az csak egy szerkesztetlen blogbejegyzés volt).

Ugyanakkor úgy tűnik, hogy Kovács miniszter úr (helyesen "államtitkár úr" lenne - a szerk.) és mások teljesen elvétették a cikkem lényegét. A lényege az volt, hogy papíron az alkotmány nem néz ki túl rosszul. Amint megjegyeztem a posztban, a klasszikus brit westminsteri rendszerben sokkal nagyobb hatalom koncentrálódik a miniszterelnök és a kormányzó párt kezében, mint a magyar alkotmány szerint. Amint arra utaltam, a probléma nem a hatalom formális elosztásában rejlik, hanem inkább abban, ahogyan az Orbán kormány ezt a hatalmat felhasználja. A Magyarország demokráciájára leselkedő veszély tehát nem per se az intézményekben rejlik, hanem egy újra felbukkanó, régi politikai kultúrában.

(Még a magyar bírák kényes kérdésével kapcsolatban is eltévesztették kritikusaim azt a fontos, alapvető kérdést, hogy a Fidesz kormány lelkesen gyengítette a bírói függetlenséget a parlamentnek felelős Országos Bírói Hivatal létrehozásával, amely így a párt ellenőrzése alá került. Az a kísérlet, hogy egy korábbi miniszterelnököt a gazdaság rossz menedzselése miatt beperelnek, inkább Janukovics Ukrajnájához méltó, semmint Magyarországhoz. A törvény hatalma ennél sokkal nagyobb intézményi függetlenséget kellene, hogy nyújtson a bíróságoknak.)

Az Orbán kormány több olyan intézkedést hozott, amely azt jelzi, hogy nem érti az egészséges liberális demokráciák alapvető normáit. Élve kétharmados parlamenti többségével, nem csak új alkotmányt, hanem egy sor új törvényt is megalkotott, amelyek szinte kivétel nélkül mind a saját kezébe összpontosítják a hatalmat. Az érintett intézmények között találjuk a Magyar Nemzeti Bankot, amelyet a Fideszhez hű Monetáris Tanács vezet - ez háborította fel az IMF-et. A korábban független ellenőrző intézmények, mint például a Költségvetési Tanács, az ombudsmanok és az Egészségbiztosítási Felügyelet, vagy megszűntek, vagy meggyengültek. A helyi önkormányzatok hatalma gyengült az oktatás, az egészségügy és a katasztrófavédelem területén, miközben a tornacsarnokok (?) felügyelete a fővárosban új kormányzati szabályozás alá került, és az egyetemi függetlenséget is megcsonkították. A Magyar Tudományos Akadémia, művészeti és tudományos közalapítványok is a kormány erősebb felügyelete alá kerültek.

Ezen lépések bármelyike elfogadható lenne, ha hosszú, nyilvános vita eredményeképpen születtek volna meg. De az új törvények nagy tömegét sietve hozták meg, kihasználva a jelenlegi parlamenti "szupertöbbséget", a lehetséges kritikusoknak időt sem hagyva, hogy a törvények tartalmát elemezzék. Sok esetben a Fidesz - amely alig nyerte el a szavazatok többségét (52,7%) -, úgy bebetonozta politikai preferenciáit, hogy nagyon nehéz lesz azokat megváltoztatni, miután a Fidesz elveszíti hatalmát. A liberális demokrácia nem csak a többség uralmáról szól; a helyes működése azon alapul (például Angliában), hogy a többség tiszteletben tartja a kisebbséget, valamint a társadalom egészének képességén, hogy jól tájékozottan vitatatkozhasson. (Nem mintha ez most nagyon jól állna az Egyesült Államokban.)

Korábbi blogposztomban azt mondtam, hogy az Orbán kormány "tekintélyelvű sértődékenységet" mutat, és ezt kétszer is aláhúznám. Talán a legzavaróbb dolog, ami Magyarországon történik, az a kormány által ellenőrzött Médiatanács hatalmának központosítása, és az ellenzéki média megfélemlítése. Az egyik ellenzéki rádió frekvenciáját úgy vették el, mintha Hugo Chavez írta volna meg hozzá a forgatókönyvet.

Számos kommentáló kérdőjelezte meg a "Tényleg számítanak az intézmények?" című írásom alapvetéseit. Hadd mondjam ki világosan, persze, hogy számítanak az intézmények. A modern politikai rend és a gazdasági prosperitás a jó intézményeken nyugszik, ami "A politikai rend eredetei" című írásom témája is egyben (ennek egyébként egy teljes fejezete foglalkozik a középkori Magyarországgal, és hamarosan magyar nyelven is megjelenik.) Arra próbáltam rámutatni, hogy a demokratikus intézmények pontos jellemzői kisebb jelentőséggel bírnak, mint a politikai szereplők informális viselkedésmódjai. Az olyan rendszerek, mint például a brit, kevés fékkel és ellensúllyal is működtethetők, míg mások sok fékekkel együtt is jó esetben határozottan, legrosszabb esetben zsarnokian viselkednek. A mostani magyarországi intézményi változások jelentősek, de sokkal többet számít az, ahogy a kormány él jelenlegi hatalmával. A magánnyugdíjpénztárak vagyonának elkobzása sok kormány szabályrendszerében törvényes lehet, de nagyon oktalan politika.

Először 1989 májusában látogattam Budapestre, James Baker akkori külügyminiszter kíséretében, amikor az Egyesült Államok külügyminisztériumában a Bush adminisztráció fiatal politikai kinevezettje voltam. Életemnek nagyon izgalmas pillanatai voltak ezek, amikor is Lengyelország és Magyarország szándékában állt kilépni a kommunista táborból és valódi demokráciává válni. Amikor legutóbb Magyarországra látogattam, Gyurcsány Ferenc volt a miniszterelnök és nagyon is észrevettem azt az utálatot, amit a kormány iránt éreztek akkor az emberek. A politikai polarizácóból adódó harag foka nagyon zavaró volt, és láttam, hogy az emberek miért akartak változást. De a kormányok nem úgy tudják a bizalmat helyreállítani, ahogy Orbán és a Fidesz teszi.

Magyarország mindig is két nagyon pozitív dolgot jelentett nekem: egyrészt a kis ország méretén felül adott a világnak nagy fizikusokat, matematikusokat, zeneszerzőket, művészeket, írókat és értelméségieket. Másodszor, a demokráciára és a piacgazdaságra való gyors átállás modellként szolgált a volt kommunista világnak. 1222-ben, hét évvel az angol Magna Carta után, II. András magyar király kénytelen volt elfogadni a nemesek által írt Aranybullát, ami az egyik első példa volt arra, hogy alkotmányosan korlátozzák egy európai vezető hatalmát. (Erről bővebben olvashatnak az új könyvemben.) Így meglepetés és nagyon nagyon nagy szégyen lenne, ha Magyarország ezúttal rossz irányban haladna az élen, a demokrácia és az alkotmányos kormányzás lebontása felé.

A bejegyzés trackback címe:

https://doku.blog.hu/api/trackback/id/tr154074631

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2016.02.06. 11:44:32

Ez az a Fukuyama aki szerint véget ért a történelem ?

Brix 2016.02.06. 11:59:09

Igen, az Orbán-kormány valóban felszámolta a fékek és ellensúlyok rendszerét és a választási rendszert is olyan irányba tolta, amely nem a konszenzusos kormányzás kialakulásának kedvez( itt az angolszász példa nem jó, mert az gyökeresen más politikia rendszer...)
DE, mennyivel jobb a német rendszer, ahol gyakorlatilag a demokrácia teljes sárbatiprása folyik, amikor a bal- és a jobboldal együtt kormányoz, vagy inkább tehetetlenkedik? Az demokrácia a pártok egyenlő vesenyén és váltógazdálodásán alapuló rendszer. Nálunk nincs egyenlő verseny , a németeknél meg váltógazdálkodás. A mi rendszerünk is eltorzított, de az esély legalább meg van arra , hogy a kormányt le lehet váltani, és nem egy hazug kompomisszumokra épülő rendszer, amely teljes defektet kap egy mostanhoz hasonló, háborús helyzetben.

septem 2016.02.06. 12:02:32

Na, ebből megint hülyét csináltak a magyarországi súgók, fiserivánok.

Sicu Lus 2016.02.06. 12:07:50

Hát én annyira kíváncsi lennék, hogy az akkori mainstream uralkodói közeg mekkora hibának és eltévelyedésnek fogta fel az itt dicsérgetett Aranybulla elfogadását. :)))

Afrika steht an der Elbe 2016.02.06. 13:06:06

Németországot egy lépés választja el a nyílt liberális diktatúra bevezetésétől. Erről kéne inkább elmélkedni. Tekintetbe véve azt, ha a német kormány falnak viszi Németországot, akkor egyúttal Európát is földig rombolhatja.

Cuhavidéki 2016.02.06. 13:35:05

Fukuyama által kifogásolt OBH nem Országos Bírói Hivatal, mint a posztoló írja, hanem Országos Bírósági Hivatal. Előbbi lehetne egy a bírósági ügyeket hivatali üzemmódban tárgyaló szervezet, - szerencsére ilyenről szó sincs-, utóbbi azonban - valójában- egy közigazgatási formáció.

Az máskérdés, hogy az OBH és az egyes bíróságok között a közigazgatási eljárások - így pl.a bírói kinevezések, panaszügyek - tekintetében mind a mai napig nem alakult ki standard eljárásrend. Nincs minőségügyi szabályozásuk. A közigazgatási jellegű panaszok gyakorlatilag lepattannak a bíróságokról és az OBH-ról.

Gabor Ventilla 2016.02.06. 13:35:46

@Afrika steht an der Elbe: A németek csak a zsebpénzüket fogják elherdálni.

Gabor Ventilla 2016.02.06. 13:43:12

Fukuyama téved 2 dologban:
1/ Az intézmények NEM másodrangú jelentőségűek. (Ha gazemberségre adnak teret, az a tér ki lesz töltve.)
2/ Valóban lélekemelő bátorsággal harcoltak EGYESEK a demokráciáért 88-89-ben, de a nemzeti vagyont SZÉTLOPTÁK (hagyták szétlopni).

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.06. 14:33:39

Magyarul: egyetlen probléma a magyar kormánnyal, hogy nem teljesíti vakon a nyugat előírásait.

netnepper 2016.02.06. 15:36:27

@BircaHang Média: "egyetlen probléma a magyar kormánnyal, hogy nem teljesíti vakon a nyugat előírásait."

Magyarország vakon és szolgaian teljesíti a nyugat előírásait.
Ennek az ellenkezője csak a honi birkáknak szólő kormányzati maszlag.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.02.06. 15:40:13

@netnepper:

Ha így lenne, nyugaton nem támadnák Mo-ot.

Cuhavidéki 2016.02.06. 16:26:17

@BircaHang Média: Fukuyama észrevehette volna, hogy a "piacgazdaságra" való gyors átállás csak az erőforrások antidemokratikus elosztásával, ill. a nyugati imperializmusnak kedvező komprádor stratégiával együtt történhetett. A gyors "demokratizálódásnak" ezt a szűk körre kiterjedő újraelosztást kellett volna így szentesitenie. Éppen ez az oka az erőforrások ezt követő többszöri másodlagos-harmadlagos újraelosztásának. Ami jelenleg is folyik. Nyilván az először jól járó, majd háttérbe szorult társadalmi csoportok haragját, és az EU-hoz ill.Amerikába futkosását kiváltva.

Hari Seldon 2 2016.02.06. 17:43:33

@BircaHang Média:

Nem gondolod, hogy azért támadják, hogy még jobban megerősítsék a világképedet, hogy ellenáll a nyugatnak... :-)
Kiszolgálja, aztán úgy támadják, hogy azt gondoljad, hogy a nyugat ellen visel háborút. Te meg megeszed.
Tudod a gyíkemberek mindenre képesek.
Még a nagy birka eszén is túl tudnak járni!

Na, gyártsál gyorsan konteót erre is.

bontottcsirke 2016.02.06. 17:44:27

Értjük, de megint egy prospektus felolvasása.

Potyka Kálmán 2016.02.06. 18:31:47

Valaki lehet híres. Attól még lehet tudatlan. Fukuyama Magyarországgal kapcsolatos tudása 0.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2016.02.06. 18:43:38

Magyarországot több tízezer - ha nem több százezer - diplomás értelmiségi állami dolgozó irányítja. Nem Orbán. Azaz hogy tudna 1 ember (Orbán) több százezer diplomás értelmiségit átverni? Sehogy.
Ugyanezért nem tudnak lopni sem a politikusok, mivel a több százezer diplomás értelmiségi totális szakmai kontroll alatt tartja - és irányítja - az országot.
XD

Balt 2016.02.06. 19:13:43

@septem: Ja, pont 4 évvel ezelőtt. Ill. azóta is biztos próbálkoznak, csakhogy azóta volt 2 választás, a demokrácia legnagyobb ünnepe. Innen is csók Fukusima bácsinak, a történelem végéhez. :))

midnight coder 2016.02.06. 19:20:53

@endike: Az hogy valakinek nincs érettségije sem, még önmagában nem gáz. De amikor minden második hozzászólása a diplomások fikázásáról szól, az már igen.

tralalala 2016.02.06. 20:13:46

@Hari Seldon 2: Egész fantasztikus, hogy még te állsz neki gyíkemberkonteózni, miközben ezt hiszed:
"Kiszolgálja, aztán úgy támadják, hogy azt gondoljad, hogy a nyugat ellen visel háborút. Te meg megeszed."

Hát ha ez nem konteó, akkor semmi sem.

mirhó 2016.02.06. 20:37:53

Mi a baj Fukuyamával? Csak az, hogy beugratták a magyarországi haverok, ő meg van annyira segítőkész, hogy nevét adja a az ő hülyeségükhöz. Amúgy még értékelhetnénk is, hogy komolyan veszi a barátságot olyannyira, hogy hajlandó beégetni magát miatta.

W137 2016.02.06. 21:23:54

(Ez esetben nem tornacsarnok a szó jelentése, hanem gimnázium/középiskola.)

fidesz maszop dk egykutya 2016.02.06. 22:10:35

@mirhó: ahogy beleolvastam, nem ugratták be, maximum az "elvtársaknak" nem tetszik amit írt ;)

asgdftzre 2016.02.06. 23:24:33

Fukuyama úr nekem leginkább csak egy élősködőnek tűnik.

Pipas 2016.02.07. 07:01:15

"A lényege az volt, hogy papíron az alkotmány nem néz ki túl rosszul. Amint megjegyeztem a posztban, a klasszikus brit westminsteri rendszerben sokkal nagyobb hatalom koncentrálódik a miniszterelnök és a kormányzó párt kezében"

"ha Magyarország ezúttal rossz irányban haladna az élen, a demokrácia és az alkotmányos kormányzás lebontása felé. "

Tehát a magyar alkotmány jó, erősebben korlátozza a kormányzó párt hatalmát mint pl. az angol. De! Mégiscsak azon aggódunk, hogy a magyarok az alkotmányos kormányzás lebontásán munkálkodnak, mert... ööö miért is? Miért is nem arról írtam mennyire kell aggódnunk az angol alkotmányos kormányzás miatt?

"A liberális demokrácia nem csak a többség uralmáról szól; a helyes működése azon alapul (például Angliában), hogy a többség tiszteletben tartja a kisebbséget, valamint a társadalom egészének képességén, hogy jól tájékozottan vitatatkozhasson. (Nem mintha ez most nagyon jól állna az Egyesült Államokban.) "

Megvan! Mert nem *tisztelik* a kisebbséget. Mert... ó a csodába, miért is nem tisztelik őket?

"De az új törvények nagy tömegét sietve hozták"

Megvan! Mert siettek. Nem az a baj, hogy rossz az alkotmány, hanem az, hogy nagyon siettek vele. Ez az!

"Másodszor, a demokráciára és a piacgazdaságra való gyors átállás modellként szolgált a volt kommunista világnak."

Ehhh... hát akkor jó volt sietni, most meg nem jó, mert... igaz, most is modellként szolgál, de... áhh, semmi nem jut eszembe. Vége a cikknek, nincs itt semmi látnivaló.

Behajtó70 2016.02.07. 08:21:50

Fizetett szar alak. Gyurcsány abból próbál hiteles lenni, hogy fizetett külföldiek szájába adja a hazugságait, szarossal együtt.

2016.02.07. 08:29:04

Ez az iras tul magasroptu a jomagyar kommenetlo kozonsegnek. Ahogy olvastam a hozzaszolasokat, ugy vettem eszre senki nem fogta fel mirol irt Fukuyama.
No nem baj, majd akkor felfogja mindenki, ha ebbe a gondosan - a fidesz szamara - felepitett rendszerbe veletlenul belecsucsul mondjuk egy Jobbik. Ne adja ezt a magassagos. Akkor lesz csak cudar vilag itt.

2016.02.07. 08:31:42

@Behajtó70: Gyurcsany egy mocsok semmirekello az egesz bandajaval egyutt! Fukuyama a Fidesz altal kialakitott rendszerrol beszel, ami brutalisan vissza fig utni az egesz orszagra, ha mar nem a Fidesz lesz hatalmon.

Pipas 2016.02.07. 08:39:20

@Lady Scarlett: "ugy vettem eszre senki nem fogta fel mirol irt Fukuyama"

Rosszul fogtad fel. Mindenki látja, hogy Fukuyama úrnak nem tetszik a rendszer hangulata. Konkrétan nem tud belekötni semmibe, csak úgy általában fanyalog azon, hogy nem az ellenzék hozza a törvényeket, hogy a magyar parlament törvényeket hoz és azon, hogy nem az 5%-os támogatottságú kedvenc pártja támogatóival van tele a közigazgatás.

Konkrétan arról van szó, hogy Fukuyama úr azt állítja, hogy Orbán nem érti a demokráciát, miközben valójában ő nem érti, miért nem az van, amit azok a pártok akarnak, amelyek durván elvesztették a választásokat.

De egészen pontosak akarunk lenni, akkor annyit kell mondani, hogy Fukuyama úr kapott egy listát a magyar baloldaltól és írt belőle egy cikket. Sajnos pár dolgot rosszul másolt le, ezért aztán bírálták és most próbál magyarázkodni.

Szóval mit mondasz? Felfogtam miről van szó? :D

Pipas 2016.02.07. 08:44:43

@Lady Scarlett: "ami brutalisan vissza fig utni az egesz orszagra, ha mar nem a Fidesz lesz hatalmon"

Ezzel meg csak az a baj, hogy lassan tíz éve megy a duma, hogy így fogjuk megszívni meg úgy fogjuk megszívni és ezekből gyakorlatilag egyetlen egy rémhír sem jött be. 2010 óta minden három hónapban volt valami jóslat, onnan, hogy fizetésképtelenné válik az ország ha nem veszünk fel IMF hitelt, azon keresztül, hogy "éhséglázadások" lesznek egészen odáig, hogy a bavándorlók egy fél eurós csipőfogóval romba fogják dönteni a milliárdos kerítést.

Minél szélsőségesebb, minél "brutálisabb" egy kijelentés, annál keményebb bizonyítékokra van szükség hozzá. A kijelentésed "brutális" dolgokról szól, nem ártana "brutális" érvekkel alátámasztani. Az ilyen "fékek meg ellensúlyok" duma harmatgyenge hozzá.

2016.02.07. 10:51:50

Ez a fékek és ellensúlyok egy amerikai koncepció, fogalmam sincs milyen alapon várják el más államoktól, pláne Magyarországtól, ahova a német kormányzási modellt ültették át a rendszerváltáskor. A németek meg most éppen Európára akarják rátukmálni a mániáikat. Merkel megválasztották német kancellárnak, erre egész Európa sorsát alakító döntéseket hoz. Mint pl az a kijelentése, hogy pár millió arab-afrikai-bagladesi migráns meg se kottyanhat az EU 500 millió lakójának. Nem Németországról beszél, ahol kinyitották a nemzeti határt, hanem a teljes EU-ról, ahol a többség elszörnyedve nézi mit csinálnak a németek. Milyen felhatalmazása van Merkelnek erre? Semmilyen. Van egy víziója Európa jövőjéről, mint anno Hitlernek volt és mindenki köteles követni, mert Németország lenyomja a torkukon az akaratát.

Ehhez képest a magyar kormány kizárólag az országra ható döntéseket hoz. Prøblem?

Ja, az intézmények, intézményi változások annyira nem fontosak Fukuyama szerint, fontosabbak a kormány informális viselkedésmódjai, hogy hogy él a hatalmával... Ja, Magyarország nem háborúzik senki ellen, nincsenek nemzetközi konfliktusai, egyedül az EU bürokratáknak vannak formális kifogásaik meg a nyugatnak nem tetszik, hogy nem az öt százalékos küszöbön egyensúlyozó ballibek vannak hatalmon. Nem tudom feltűnt-e Fukuyamának, hogy a magyar politikai kultúra ilyen paraszt. Mindegy, hogy Gyurcsány vagy Orbán van hatalmon, lopnak, korruptak, a más nézőpontot képviselőket lesöprik, az ellenfelet ellenségnek tekintik. Ilyen ez. Ez a magyar politika. Nem Orbán csak ilyen, ilyen volt a Szadesz is. Most annyi a különbség, hogy a magyar kormánypárt a saját zsebének tömése mellett a nyugati diktátumok szorításából szabadulna. Nem a demokrácia deficit a baj. Erdogan, a szaúdi uralkodó meg Ukrajna kormánya mennyivel demokratikusabb? Semmivel. De követik az amerikai utasításokat. gyakorlati tevékenységük megfelel a nyugatnak. Így okésak.

2016.02.07. 11:03:07

Fukuyama meg menjen nyugdíjba, a történelem véget ért, nincs itt semmi látnivaló. A liberális demokrácia győzött, ezért is özönlik a liberális demokráciákba milliónyi illegális, mindenki liberális demokráciában akar élni. Aki nem olyan liberális, azt meg lebombázzák lásd Szíria vagy kap körmöst Merkel nénitől, mint Magyarország.

Arra azért kíváncsi vagyok, hogy hány év alatt kiáltják ki a liberális demokráciákban (ami ugye a történelem vége, csúcsa, non plus ultra-ja) a kalifátust. Ugyanis a mohamedánoknak senki nem mondta meg, hogy a Korán lejárt, az abban végső célként kitűzött Iszlám Államra (dar ul-Islam) Fukuyama nem bólintott rá, kár érte küzdeni.

Mohamed vs Fukuyama, na kinek a lázálma győz végül? Szerintem pont a liberális demokrácia fog megágyazni a saját halálának és készíti elő a terepet a közel-keletieknek.

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2016.02.07. 11:49:02

@Afrika steht an der Elbe:

Mi van bulgár birka, álruhába bújtál, hogy ne ismerjenek fel az ápolóid?

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2016.02.07. 11:53:32

Lopbán Viki befeküdt a ruszkiknak, akik épp most dőlnek össze, akárcsak Lopbán többi illib minta országai.

Eközben a nyugati néppárti, liberális, szocedem demokráciák és koalícióik virágzanak. A magyar parasztnak megint csak a szívás és a sikeres országok pocskondiázása maradt. Meg is érdemlitek a nyomorékl sorsotokat fidesz birkák!

Occam beretvája 2016.02.07. 14:11:34

Mi van kicsicsíra még ebéd előtt letudtad a penzumot?
A kormánypolitikus az nem egy szó?
Csak kérdezem?
Hogy oktatták a Radnótiban? :-)

Geonczeol Gyula Felvidek 2016.02.09. 05:51:14

Fukuyamaban legalabb megvan a tisztesseg, hogy felhozta az Aranybullat. A baj Magyarorszaggal pedig az, hogy nem allitotta helyre az alkotmanyt, amit Mindszenty letartoztatasakor a szovjet bolsevikok eltoroltek. A fidesz alkotmany pedig csak egy gyaszos utanzata a nyugati trockista firkaszok elmeleteinek es ezaltal a magyarsagot egy lefele meno spiralba kenyszeriti. A birosagok pedig nem fuggetlenek, mert mitol lennek azok? A rengeteg rakosista szovjet torvenytol, amire naponta hivatkoznak? Vegyuk csak az aljas Horvath Istvan elleni pert> Miko Gergely egy utolso mocskos kommunista es aki kinevezte az nem mas, mint a fidesz. MEGTAMADNAK MAGYAR FOLTALALOKAT, TUDOSOKAT ES JOGI CSURES CSAVARASSAL, ELAVULT, KARTEKONY JOGI FORMULAKKAL, TISZTESSEGES EMBEREKBOL CSINALNAK BUNOZOKET, HOLOTT OK AZOK. kOZONSEGES HAZAARULOK. Senki sem vilagitja at a birosagokat, ki volt a regi kommunista vilagban besugo, ugyanez ervenyes a Polt Peter vezette ugyeszsegre. Polt apja a kommunizmusban a fougyeszsegen parttitkari szerepet toltott be, ideologiai fonok volt. Nem a birak, ugyeszek kora erdekes, de a kommunista rendnek valo megfelelesi kenyszeruk es a magyarellenesseg, mint alapveto, kotelezo, Aczel Gyorgy altal meghatarozott ideologiajuk. Letaposni, kiirtani mindent es mindenkit, aki a magyar tradiciok fele vezetne vissza. Peldaul az Aranybullahuz, ami a magyar kozeposztaly erdeme, mert a maga kezebe vette kuldottein es a dietan at az orszagot. Magyarorszagot pedig ertelmisegiek nem iranyitjak az ertelmiseg jelzo kommunista torzszulemeny es az ertelmiseg ennak az osztalyharcos ideologianak a katasztrofalis hordaleka. Meg is van az eredmeny. Hzaarulas hazaarulas hatan. A magyar tortenelmi kozeposztalynak megvolt a tortenelmi jogban gyokerezo tartasa az ertelmiseg pedig egy jellemtelen, exisztencialista kispolgari haszonleso szeteso csoport, amire semmit sem lehet rabizni. Fukuyama tehat a hazaarulast vette eszre es ezert nagy szolgalatott teljesitett. Koszonet erte.

2016.02.29. 13:19:54

@Pipas: Ne szívd magad, én csak remélem, hogy még egy darabig nem csücsül más ebbe a rendszerbe, amit Orbán magának alakított ki. De attól még nagy a kockázat, ha valami nem úgy sül el, akkor lehet pillogni.
Mellesleg ha Orbán és a Fidesz megvédi az országot a bevándorlóktól, azaz olyan intézkedéseket hoz, amellyel a lakosság nagy része egyetért, működik és nem fekszik le Merkelnek és Brüsszelnek, akkor részemről, még mutyizhat a haverjaival egy darabig. Akárki akármit mond, én még hiszem, hogy a V4-ekkel valamit el lehet érni. Csak ehhez kéne még Szerbia, Horvátország, Macedónia is. Reménykedem, hogy Orbán ebbe az irányba megy tovább és nem az EU felé, ami teljesen jól láthatólag megrekedt és milliónyi irányban repedezik. Kérdés mikor omlik ossze.
süti beállítások módosítása