Doku blog

2012.01.17: Matolcsy töretlen

2016. január 17. - doku.blog.hu

2012 januárjának elején Járai Zsigmond úgy nyilatkozott, hogy Magyarország csak egy gazdaságpolitikai fordulattal tud kilábalni a nehéz gazdasági helyzetből. Szerinte az EU szabályainak 150 százalékig meg kell felelni, módosítani kell az adórendszert és a jegybanktörvényt is. Ezekről a szavakról az MTI csak akkor számolt be, amikor megjelent a lent olvasható válasz a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján.
Némi szomorúsággal állapítom meg, hogy volt barátom, Járai Zsigmond legutóbbi közleményeiben figyelmen kívül hagyja az Orbán kormány eddig elért eredményeit.

A 2010-ben örökölt több mint 7 %-os költségvetési hiányt az év végére 4,2%-ra szorítottuk le, a 2011-es költségvetést többlettel zártuk, a 2012-re előrejelzett költségvetési hiány az Európai Bizottság által visszaigazoltak szerint is 3% alatti lesz.

Mindemellett 2011-ben kidolgoztuk a Széll Kálmán tervet és a munkaösztönző, munkahelyteremtő, családtámogató adórendszer átalakításában is döntő áttörést értünk el. Emellett lépéseket tettünk a lakossági devizaadósság csökkentésére, és 2011 végére megszületett a megállapodás a Kormány és a Bankszövetség között.

A pénzügyi konszolidáció további szakaszát jelzi, hogy a tegnapi kormányülésen megtárgyaltuk a Nemzetgazdasági Minisztérium által kidolgozott Magyar Növekedési Tervet és az új külgazdasági stratégiát.

Példátlan gazdaságtörténeti sikernek tekintem, hogy az elmúlt másfél évben a nemzetközi gyakorlatoktól eltérően, megszorítások és gazdasági visszaesés nélkül állította helyre az Orbán kormány Magyarország pénzügyi egyensúlyát. Ezt nem látni közgazdasági vakság, nem elismerni több, mint udvariatlanság.

Járai Zsigmondot egyébként szívesen látom egy beszélgetésre miniszteri dolgozószobámban, a Nemzetgazdasági Minisztérium József nádor téri épületében, hogy személyesen is meggyőződhessen arról, kitűnő szellemi és fizikai állapotnak örvendek.

(Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter)

A bejegyzés trackback címe:

https://doku.blog.hu/api/trackback/id/tr943757936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.