Doku blog

2011.01.14: Az Új Széchenyi Terv bejelentése

2015. január 14. - doku.blog.hu

A gazdasági válság végét várták már világszerte, amikor Orbán Viktor kormánya megkezdte első teljes évét. 4 évvel ezelőtt mutatta be a miniszterelnök az Új Széchenyi Tervet - beszédét az alábbiakban olvashatjuk. Reményteli zöld, disznóól és demográfiai mutatók következnek - de semmi megszorítás! Mit gondoltok, versenyképesek vagyunk már Brazíliával és Kínával? (Kiemelések tőlem.)

(Kép: Orbanviktor.hu)

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Természetesen eleget fogok tenni Szijjártó Péter fölszólításának, és el fogom mondani a beszédemet, de sosem volt igazabb az a régi, angol parlamentből kölcsönzött bonmot, amely valamelyik képviselőhöz kötődik, aki azt mondta, hogy mielőtt elmondanám a beszédemet, szeretnék valamit mondani. Most én is mielőtt elmondanám a beszédemet, szeretnék mondani néhány dolgot. Az első, hogy szeretném aláhúzni azt, amit Fellegi Tamás mondott, hogy 2011 a megújulás éve. És talán a mostani, engem megelőző két előadás világossá tette Önök előtt is annak a mondatnak a komolyságát, hogy 2011-ben fog eldőlni, hogy milyen lesz a következő tíz évünk. A második dolog, amit szeretnék mondani Önöknek, hogy – itt Matolcsy György gondolatát folytatva – nehéz kilenc hónap van mögöttünk, és természetesen mindannyiunkban ott van a vágy a konfliktusmentes élet iránt. De aki erre vágyik, az ne menjen a közéletbe, és ne menjen a politikába. Tehát ha komolyan gondoljuk az ország átszervezését, akkor a konfliktusokat vállalni kell. Úgy is mondhatnám, hogy minden harcot, ami szükséges, egyszer meg kell vívni. Ugyanakkor az is igaz, hogy egy kormányzás nem állhat csupán konfliktusokból és megvívott harcokból. Emberiesség, barátságosság meg együttműködés is szükséges. Ezért örülök, hogy ma itt lehetek, mert az Új Széchenyi Terv nem a harcokról szól, hanem az barátságosságról, az emberiességről, az együttműködésről, a reményről és a közös lehetőségekről. Ezért is van az, amint látják, nem a gróf zord arca köszön ránk az Új Széchenyi Terv borítójáról kétségkívül szigorú és figyelmező pillantással, hanem egy zöld színű borító, amely a magyar színvilágban a remény színe, barátságos emberek, reménykedő, a jövő felé forduló arcok, az Új Széchenyi Terv tehát a kormányzással szükségképpen együtt járó konfliktusok mellett igazából a közélet, a politika és a kormányzás barátságos arcát képviseli. A harmadik dolog, amit szeretnék Önöknek mondani az, hogy mintegy fél évvel ezelőtt láttuk egymást talán éppen itt. A nyílt tervezéshez idő kell. Én megértem, megértettem a türelmetlenséget is, de hogyha valóban a nemzet vagy az ország vagy az összes magyar ember közös fejlesztési tervét akarjuk elkészíteni Új Széchenyi Terv címszó alatt, akkor azt csak nyílt tervezéssel lehet létrehozni, mindenkit meg kell hallgatni, mindenkinek lehetőséget kell adni, hogy elmondhassa véleményét, és ehhez idő kell. Ez magyarázza, hogy el kellett telnie néhány hónapnak a legutóbbi tanácskozásunk óta, amikor bejelentettük az Új Széchenyi Tervről szóló konzultáció megindítását és a mai alkalom között.

A negyedik dolog, amit szeretnék mondani Önöknek, az Új Széchenyi Terv és a kormányzati struktúra összefüggése. Természetesen, ha az ember újításokra vállalkozik, akkor számolnia kell mindig értetlenséggel, vitával, türelmetlenséggel is. Önök is ismerik, tudják, hogy amikor megalakult a mostani kormány, akkor mi egy teljesen új kormányzati struktúrát indítottunk el. S az egyik rendszeresen visszatérő kritikai észrevétel az volt, hogy vajon szükség van-e a gazdaságpolitikának épp egy ilyen rendszerben történő kormányzati irányítására. Nem kell-e külön pénzügyminisztérium? Ismeri-e Matolcsy György a számokat, hogy így fogalmazzak, ugye, így szokott az lenni, vagy csak tervei vannak. Ha nem kell új pénzügyminisztérium, ha új nemzetgazdasági minisztérium van, akkor nem kellene-e a gazdaságfejlesztési eszközöket otthagyni? Matolcsy csak beszél, a pénz fölött meg Fellegi rendelkezik, ugye, így szokták ezt mondani. Tehát ezek mind teljesen jogos kérdések, de az erre adott válasz egy átgondolt kormányzati, Magyarország versenyképességét szolgáló szerkezeti reformból vezethető le.

A mostani Széchenyi-terv szerintem, meg az előttem elhangzott két előadás is teljesen világossá teszi Önöknek, hogy mi volt az elgondolás, miért éppen ilyen kormányzati rendszerben működtetjük a gazdaságot. Mert ha nincs a Matolcsy-féle távlatos kitekintés és stratégia, amelynek a számait és összefüggéseit láthatták, amely elhelyez bennünket időben, térben, elhelyez bennünket folyamatokban, elhelyez bennünket a földrajzi világban, akkor a fejlesztési terveink céltalanokká válnak, és hiába vannak a kiváló trendeket fölismerő, fölvázoló makrogazdasági elgondolások, ha nincs mögötte egy pályázati kézikönyv a maga valóságában, amit Fellegi Tamás volt olyan kedves, és bemutatott nekünk. Ez csak így lehetséges. Tehát azt tudom mondani, hogy nekem nemcsak jobb kezem van, hanem bal is. Ráadásul a jobb pontosan tudja, mit csinál a bal. Ezért állunk ma itt egy egységes Új Széchenyi Terv koncepcióval Önök előtt.

Igen, még a disznóólról is szeretnék mondani néhány szót. Mindannyian tudjuk, hogy Fellegi miniszter úr egy rendkívül tapintatos és udvarias ember. Ha valaki az akadémia világából jön, ez talán el is várható, és ő beszélt arról, hogy milyenek voltak a korábbi pályázatok. És olyan mondatot mondott, hogy egy általános műveltséggel rendelkező vállalkozó nem volt abban a helyzetben, hogy maga el tudjon készíteni egy pályázatot. Ezek nagyon udvarias mondatok. Széttagolt volt a pályázati rendszer, párhuzamosságok voltak a rendszerben – ugye, így beszél egy igazi akadémiai ember. Én úgy beszélek, hogy egy disznóól volt. Tehát a helyzet úgy áll, hogy ami itt uralkodott, az egy disznóól volt. Átgondolatlan, korrupt, áttekinthetetlen, követhetetlen, az embereket megalázó, a pályázókat kiszolgáltatottságra ítélő és a kormányzati és a pályázati emberek számára pedig hatalmi pozíciót biztosító rendszer volt. Ez disznóól. Szerencse a szerencsétlenségben tekintettel arra, hogy megfelelő körülmények között nőhettem föl: néhány disznóólat már volt módom személyesen is, saját kezemmel kitakarítani, ezért biztosak lehetnek abban, ahogy itt a jelek mutatják, hogy ezzel a disznóóllal is, ezzel a hodállyal is el fogunk majd bánni, és a pályázati kézikönyv jó példája annak, hogy jó úton is járunk.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim! A mai összejövetelünkre jó és elégséges okot szolgáltatna az, hogy éppen tíz esztendővel ezelőtt indította útjára a polgári kormány a Széchenyi Tervet, amelyről bebizonyosodott, hogy a rendszerváltoztatás utáni demokratikus Magyarország legsikeresebb és egyben nemzetközi elismerést is kiváltó programja volt. Egy ilyen jelentős eseménynek a tízéves évfordulója, illetve az arról való megemlékezés is elegendő ok volna arra, hogy összetereljen bennünket, egy ilyen kiváló gyülekezet tagjává tegyen bennünket, mint ez a mai összejövetel. Azonban nem az emlékezés és nem a múltbeli remeklések, kétségkívül önbizalom növelő pillanatainak a fölidézése az oka a mai összejövetelünknek, hanem az, hogy a nemzeti ügyek kormánya ma elindítja az Új Széchenyi Tervet. Egy évvel ezelőtt Magyarország a szakadék szélén táncolt. Az államháztartást az IMF-hitel lélegeztetőkészüléke tartotta életben akkor, amikor a magyar választók véghezvitték az elmúlt évtizedek európai viszonylatban is kiemelkedő, legnagyobb politikai fordulatát, és forradalmi erővel söpörték el a régi rendszert, és egy újat alapítottak.

Matolcsy György előadásában láthattunk egy időrendi táblát, amely arról szólt, hogy mely tulajdonságok tekintetében szeretnénk a legkiválóbbak közé emelkedni. És a kiindulópontja ennek a látványosan emelkedő grafikonnak a kétharmados politikai stabilitás volt. Én határozottan szeretném itt elmondani Önöknek, hogy azok az emberek, akik úgy tüntetik föl a magyar nép akaratát, ami egyébként kétharmados parlamenti többségben fejeződött ki, mint olyasmit, amely veszélyt jelent az ország számára, azok a jövőnkkel játszanak, Magyarország jövőjével és a magyar emberek jövőjével játszanak. Ugyanis az összefogás, a kétharmad és az ebből fakadó politikai stabilitás a legkomolyabb versenyelőnye ma Magyarországnak. A legkomolyabb versenyelőnye. És ha ez nem volna, akkor a gazdasági versenyképességünk megteremtése is reménytelen lenne; úgy, mint ahogy az elmúlt húsz évben is az volt. Ezért az összefogást nem veszélynek, hanem értéknek, lehetőségnek kell tekinteni és mindenekfölött büszkének kell rá lenni, mert nem a szél fújta össze ezt a többséget, hanem kemény munkával a magyar emberek állították elő. És ez nem más, mint a magyar emberek összefogásának a megtestesülése, amely joggal várja el a maga iránti tiszteletet.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nem egészen kilenc hónap telt el a választások óta, és ma már az ország készen áll a teljes megújulására. Az államháztartás Magyarország az egyik legstabilabb államháztartása Európában, nem szorulunk az IMF segítségére, a piacról finanszírozzuk magunkat – elfogadva a piac könyörtelen ítéletét, nem nemzetközi politikai szervezetek által lekerekített és megszelídített ítéletének vagyunk kitéve, hanem a piac jeges, viharos szelének ítéletét fogadjuk el, és most elindítunk egy olyan gazdasági tervet, amelyet ha okosan valósítunk meg, talán egész Európa számára is példamutató lehet.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Olyan eredményeket tudunk fölmutatni az elmúlt kilenc hónapból, amellyel nem sok ország büszkélkedhet manapság. És bár minden eredmény eléréséhez konfliktust kellett vállalni, ez nem változtat azon a tényen, hogy ezek eredmények. Sikeresen megvívott küzdelmek és eredmények. Csak röviden fogom most ezeket megemlíteni. Ha nem lett volna kétharmadunk, vajon lehetnénk-e mi az egyetlen olyan európai ország, amely képes volt arra, hogy a politikai osztály létszámát egyetlen demokratikus döntéssel megfelezze? Ez példátlan esemény. Fél év alatt stabilizáltuk a hamis számokra épülő költségvetést. Létrehoztuk minden idők legalacsonyabb adókulcsára épülő arányos adórendszerünket, amelyről gyakran elfelejtjük elmondani, hogy nemcsak minden idők legalacsonyabb kulccsal működő arányos adórendszere, hanem közben átalakítottuk az adóbegyűjtés teljes rendszerét is. Hiszen az adóhivatalt korszerűsítettük, összevontuk a VPOP-val. Emlékeznek talán tizenegynéhány évvel ezelőtt az adóhivatal nyomozati jogköréről folyó parttalan vitára. Ez most meg sem történt, de az egyesítéssel ez a jogkör megvan, és Magyarország egy olyan országgá vált – ez nem biztos, hogy mindenkit boldoggá tesz –, ahol az adót be kell fizetni, és ha nem fizeti be valaki magától, attól be fogjuk szedni – mindig és minden körülmények között. Mert ha nem fizetjük be az adót – ami természetesen egyikünknek sem esik jól, ki szeretne egy olyan gyanús dolgot, mint az államot finanszírozni –, akkor nem tudunk a minden idők legalacsonyabb adókulcsával működő, arányos, Magyarország versenyképességét javító adórendszert működtetni. A két dolog együtt jár.

Hasonlóképpen az elmúlt kilenc hónapban alacsony társasági adókulcsot vezettünk be, és a gyermeknevelés költségeit elkezdtük kivonni az adózás terhei alól. A három gyerekesekét szinte teljes egészében, jelentős mértékben a kétgyerekesekét, és az egygyerekesekét is megindítottuk. Fontosnak tartom, hogy visszaadtuk a gyermeket nevelő anyáknak a három éves gyest. Ne felejtsék el, hogy a nyugdíjrendszer hosszú távú megoldása nem a nyugdíjrendszerben van, hanem a foglalkoztatáspolitikában meg a családpolitikában, vagyis több embernek kell dolgoznia és több embernek kell születnie, aki hajlandó munkába állni. Egyébként az adórendszer hosszú távon, húsz, harminc, negyven év távlatából nem hozható egyensúlyba a mostani foglalkoztatási és demográfiai mutatók mellett. Bevezettük a kettős állampolgárságot, amely meggyőződésem szerint lelki mozgatóerőket működésbe lendít majd. Az ország történetének legnagyobb ipari katasztrófáját egy példátlan összefogással sikeresen kezeltük olyan jogi megoldásokat választva, amelyek most már terjednek az egész világon.

Az elmúlt kilenc hónaphoz tartozik az is, hogy az emberek igazságérzetét hosszú évek óta jogosan borzoló állami pazarló költekezést, az állam pazarló költekezését megzaboláztuk, az állami vezetők horribilis jövedelmeit megzaboláztuk, és a számukra kifizetett erkölcstelen végkielégítéseket pedig visszavettük. Ez szintén konfliktusokkal járt, de ha nincs igazságérzet az emberekben, ha úgy gondolják, hogy legalább nagyjából az, amit maguk körül látnak, az alapvető igazságérzetüket nem elégíti ki, akkor nem fogják elfogadni azt a gazdaságpolitikát sem, amely egyébként Magyarország fölemelkedéséhez vezethet. A törvények mindenkire vonatkoznak, senki sem vonhatja ki magát a törvények alól még akkor sem, ha kiemelkedően okos, vagy kiemelkedően intellektuális részéhez tartozik is az országnak. Ideje komolyan venni a demokráciát, ami azt jelenti: a törvények mindenkire vonatkoznak.

Az elmúlt kilenc hónaphoz tartozik, hogy minden korábbinál szigorúbban léptünk föl a bűnözéssel szemben, és kimondtuk, hogy a kis értékű bűncselekmények is bűncselekmények, és azokat vissza kell szorítani. Ennek megfelelően a közbiztonság, amely a gazdaságpolitika sikerességének egyik előföltétele, ma Magyarországon erősebb, mint korábban volt. És végezetül, bár óriási vitákkal kísérve, de megmentettük az összeomlástól a nyugdíjrendszert. Az fenyegette Magyarországot, hogy igazi ukrajnai helyzet áll elő, amikor az állam egész egyszerűen a vele szemben fönnálló kötelezettségeket, például a nyugdíjak kifizetését nem tudja teljesíteni, mert nincs rá pénz. Megmentettük tehát az összeomlástól a nyugdíjrendszert még akkor is, hogyha ez egyébként komoly vitákat generált is. És itt vagyunk kilenc hónap után, a mai napon pedig útjára indítjuk az Új Széchenyi Tervet. Hangsúlyozom, hogy mindez egy nemzetközi válság és az előző nyolc évből örökölt súlyos gondok és bajok közepette történik meg kevesebb, mint kilenc hónap után. Ráadásul – én is ilyeneket szeretek olvasni, nem csak Önök – azt olvasom itt jó néhány pályázati forma esetében, ugye, értelmes emberi kérdések vannak föltéve –: mikortól lehet pályázni? Itt van például: „Atipikus foglalkoztatási formák… A pályázatokat 2011. január 17-től lehet benyújtani.” Tehát ebben a pályázati kézikönyvben olyan pályázatok is vannak, amelyek a jövő hét elejétől már megindulnak, van, ami persze majd februártól, s van, ami márciustól, de több olyat is találnak, ami arról szól, hogy nem csak beszélünk, hanem azonnal meg is indítjuk ezeket a pályázatokat.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Természetesen mi a nemzetközi világot is tiszteljük, de látjuk, hogy a nemzetközi sajtó is tele van azzal, hogy hány országban és milyen komoly vezetők panaszkodnak amiatt, és magyarázzák el, hogy mit miért nem lehet megtenni a pénzügyi válság közepette. Eközben mi, magyarok nem azt magyarázzuk, hogy mit miért nem lehet megtenni, nem pusztán arra vállalkozunk, hogy átvészeljük a viharos időket, hanem arra is, hogy teljesen megújítsuk Magyarországot, és hogy néhány év alatt néhány fontos területen ismét az európai élmezőnyhöz tartozzunk.

Van valami kéjes aberráció a magyar közéletben, amely minden egyes gazdaságpolitikai konferenciától azt várja, hogy mikor ejtik ki azt a bűvös szót, hogy „megszorítás.” Mintha egyébként a megszorítás – az élet egészen csekély területeit leszámítva – valami nagy élvezetet okozna az embernek. Ezért sosem fogom megérteni, hogy a baloldal gazdaságpolitikai logikájának miért áll a középpontjában a megszorítás, és miközben egyébként a saját társadalmi bázisuk is retteg ettől, miért éreznek kéjes kielégülést, amikor azt mondhatják: „és most megszorítunk.” Azt kell tehát mondanom, hogy ezen az úton, amely ennek az aberrációnak tesz eleget, nem fogunk eljutni sehova. Beszéljünk értelmesen! Kétségkívül Magyarország nem költhet annyit, mint amennyit költ. Vannak célok, amikre nem költhet, mert nem igazolhatóak azok a célok, vagy mert pazarlóan költ. És vannak bevételek, amelyeket nem szed be, pedig be kellene szednie. Ezért természetesen a kiadásokat csökkenteni kell, bizonyos területeken a bevételeket növelni kell. De ez nem megszorítás, ez egész egyszerűen Magyarország újjászervezése. Tehát a mi politikánk középpontjában Magyarország ésszerű újjászervezése áll; alkotmányos és teljes újjászervezése. Ez fogja magával hozni a kiadások csökkentését, és ez fogja magával hozni a bevételek növekedését, ez fogja helyreállítani a pénzügyi egyensúlyt, tartja három százalék alatt a költségvetési hiányt, és teszi lehetővé, hogy csökkentsük Európában talán egyedülálló módon és mértékben az államadósságot is.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Természetesen akadályok lesznek előttünk, de az Új Széchenyi Terv névadója egy bölcs mondatában kifejezetten kedvet csinál nekünk az akadályokhoz, a konfliktusokhoz, amikor azt mondta, hogy „azokból a kövekből, melyek utunkba gördülnek, egy kis ügyességgel lépcsőt építhetünk.” És valóban a mai napon ennek a lépcsőnek egy fontos lépcsőfokát ma megépítjük.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Természetesen Magyarország előtt más lehetőség is áll, más utat is választhat, mint amit az Új Széchenyi Terv és a mostani kormány gazdaságpolitikája jelöl ki. Sosem értettem egyet azokkal, akik azt mondták, hogy nincs más alternatíva. Ezt a gondolatot egy tőröl metszetten antidemokratikus gondolatnak tartom, mert elvitatja annak a lehetőségét az emberektől, hogy mérlegeljék a helyzetet, és esetleg az eddig szokásos és bevett útvonalak, gondolatok és tervek helyett alternatívát fogalmazzanak meg. Alternatíva mindig van a politikában, és mindig van a gazdaságpolitikában. Én ezt nem tagadom. De szeretnék mindenkit arra emlékeztetni, hogy az általam eddig ismert alternatíva ahhoz képest, amit mi javasolunk, és amit megtestesít és megindít az Új Széchenyi Terv, olyan alternatíva, amely a múlt visszatérését jelenti, amely az eladósodást jelenti, a gazdasági visszaesést jelenti, és az elszegényedést hozza magával. Ez az alternatíva létezett már a magyar gazdaságpolitikában, ezen az úton jártunk nyolc évig. Ma is lehet védeni és képviselni ezt a gazdaságpolitikát, de az emberek nem véletlenül szavaztak kétharmaddal arra, hogy ehelyett egy másik ösvényen induljon el Magyarország. Ezért azt kell mondanom, hogy bármennyi konfliktussal is jár, mindig meg kell küzdenünk ennek a másik alternatívának a képviselőivel, tudnunk kell, tudatában kell lennünk annak, hogy természetesen vannak a múltnak erői, amelyek azon dolgoznak, hogy visszavigyék Magyarországot a nemzetközi gyámság alá, visszavigyék a megszorításokba, visszavigyék az eladósodásba, amin persze aztán ők jól kereshetnek a becsületesen dolgozó magyar emberek rovására. Mi ezt az alternatívát nem fogadjuk el, nem támogatjuk, és ehelyett dolgoztuk ki azt, amelyet volt szerencsénk ma bemutatni.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Csakhogy a feladat nagyságát érezzük, hadd mondjam el Önöknek, hogy azzal is jó tisztában lennünk, hogy egy ország átszervezésére, versenyképessé tételére egy emberöltő alatt csak egyszer adódik lehetőség, többször nem, és ez itt a mi lehetőségünk, a ma aktív nemzedék lehetősége. Ez a mi lehetőségünk és a mi felelősségünk. Azt sem magunk miatt, sem a gyermekeink miatt, horribile dictu a szüleink meg a nagyszüleink miatt sem engedhetjük meg, hogy kicsússzon a kezünkből. Ezt a lehetőséget meg kell ragadni! Ez a mi nemzedékünk hivatása, az aktívaké. Persze ha az a kérdés, hogy ki az aktív, akkor azt javaslom, hogy ne a születési anyakönyvi kivonatokat vagy a keresztleveleket tanulmányozzuk, hanem a kardiológiai jelentéseket, mert aktívnak lenni nem évszám, nem életkor, hanem szív kérdése. Amikor azt mondom, hogy a mai aktívak feladata az ország átszervezése, a mi hivatásunk, akkor persze ebbe nálamnál fiatalabb és nálamnál korosabb embereket is beleértek.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A hivatás abban áll, hogy újjá kell szervezni Magyarországot, hogy végre nyugvópontra jusson, és biztonsággal elrugaszkodhasson. Újjá kell szerveznünk a magyar gazdaságot, hogy erős és magyar lábakon álljon, és többé ne történhessen meg velünk az, hogy egy kívülről jövő válság első szelére összeroskadjunk. A magyar gazdaság talpra állása, ilyenformán mindannyiunk közös jövője elsősorban a hazai kis- és középvállalkozások sikerén múlik. Ha ők, a hazai kis- és középvállalkozások egyre többen lesznek, erősebbek lesznek és sikeresebbé válnak, akkor belátható időn belül egész Magyarország erősebb, sikeresebb és boldogabb ország lesz. Az Új Széchenyi Terv tehát azt a célt szolgálja, hogy talpra állítsa a magyar gazdaságot, beindítsa annak növekedését, és tíz év alatt egymillió új munkahely teremtését segítse elő. Egy másik összefüggésben is szeretnék szólni Önöknek az Új Széchenyi Tervről. Az előszót, amelyet én írtam, miután a megtisztelő fölkérést kaptam Matolcsy Györgytől, azzal a gondolattal vetettem papírra, illetve aköré a gondolat köré szerveztem, amely úgy hangzik: „helyet a magyar reményeknek, helyet a magyarok reményeinek!” Nekem meggyőződésem, hogy igazából ez a legfontosabb megfogalmazása az Új Széchenyi Terv filozófiájának.

Nézzék, a névadó egyszer azt mondta, idézem őt: „a munkásság – lelki és testi – az egyedüli, ami az emberi boldogság legmagasb fokához vezethet bennünket.” Ez lehet, hogy általában igaz, de mi ismerjük saját magunkat, a saját fajtánkat, a saját népünket, a saját nemzetünket, a saját közösségünket. Számomra a politikában a legvilágosabb iránytűül szolgáló mondat úgy hangzik a saját magunkról szóló ismereteket összegezve, hogy a magyar embert megöli a tétlenség. Ez a helyzet: a magyar embert megöli a tétlenség. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a magyar ember szorgalmas, nem akar másoktól függeni, a munkájából, a saját tudásából, a tehetségéből meg az ügyességéből akar megélni, és ha ezt nem teheti meg, akkor rosszul érzi magát, nem csak erről van szó. Az éremnek van egy másik oldala is. A magyar embert megöli a tétlenség. Ennek az éremnek a másik oldala az, hogy a tétlenség a legrosszabb vonásainkat hozza elő belőlünk, ez a helyzet. Minél kevesebben dolgoznak ebben az országban, annál rosszabb lesz élni ebben az országban. Nemcsak azért, mert kevesen dolgoznak, hanem mert egyre rosszabb lesz a hangulat. Tehát a magyarokból a legrosszabb – mert vannak nekünk is rossz tulajdonságaink, természetesen – nemzeti tulajdonságainkat a tétlenség hozza elő belőlünk, és ez megmérgezi még a dolgozó emberek életét is. ezért alakulhat ki időnként olyan hangulat ebben az országban, hogy úgy érezzük – bár mi vagyunk az aktívak, akik sokat dolgozunk –, hogy szinte nem lehet boldogulni, szinte nem lehet lélegezni, és nem lehet élni. Ezért nekem meggyőződésem, hogy ezt a mondatot, hogy a tétlenség megöl bennünket, ezt kell a politikának mindig szem előtt tartania. És ezért, eddig sem hagytam magunkat lebeszélni, és azt tanácsolom Önöknek, ezután se hagyjuk magunkat lebeszélni arról, hogy a gazdaságpolitikánk, a gazdaságfilozófiánk középpontjába a munkát állítsuk. Magyarország ma azért van olyan állapotban, és azért olyan a hangulata, amilyen, mert a munkára képes emberek ötvenöt százaléka dolgozik.

A tétlenség megöli az embert. Ötvenöt százaléka! Az Európai Unióban hatvanöt százaléka, az Egyesült Államokban hetvenöt százaléka és Kínában nyolcvanöt százaléka dolgozik ugyanennek a közösségnek. Nyilvánvaló, hogy ez nem maradhat így, ezért azt kell mondanom Önöknek, hogy az ötvenöt százalékot először föl kell vinnünk az európai uniós hatvanöt százalékra, utána azt meg kell haladnunk: nekünk kell Európában a legmagasabb foglalkoztatást bemutatni. És ha erre képesek vagyunk egyéb versenyképességi előnyeinket kihasználva, Demján Sándor javaslatát megfogadva, miszerint a termelésnek elsőbbséget kell adni, akkor képesek lehetünk a világ olyan pontjaival is versenyképessé válni, amelyeket ma versenyképesség szempontjából szinte utolérhetetlennek tekint a nyugati civilizáció. Én azt a nagyon kockázatosnak tűnő állítást szeretném itt Önök előtt bátran megfogalmazni, hogyha végig tudjuk vinni azt a programot, amelynek fontos eleme az Új Széchenyi Terv, Magyarország termelékenység és termelés szempontjából versenyképes lesz Kínával meg Brazíliával meg a legerősebb feltörekvő országokkal. Ennél kisebb célt nem szabad kitűzni, de ehhez az is kell, kedves Barátaim, hogy nem lehet elmenekülni a munka elől, és nem lehet kimenekülni a munkaerőpiacról a tétlenségbe. És ha ezt nem fogadjuk el, hogy eszerint rendezzük át az életünket, akkor nincs esélyünk arra, hogy a gazdaságpolitikánk sikeres legyen. Ennek minden következményével együtt és az előttünk álló egy év átszervezésének, a strukturális reformprogramoknak éppen az az értelme, hogy mindenkit meghívjon, és bent tartson a munkaerőpiacon, és világossá tegye, hogy Magyarországon nem lehet elbújni a munka elől, és nem lehet kimenekülni a munkaerőpiacról azt remélve, hogy majd az állam – egyébként munka helyett, valamilyen másoktól bevett adókból – szociális juttatásokat fog fizetni. Ez nem korrekt, ez nem fair, nem helyes eljárás, és összességében pedig egy kudarcra ítélt, összeomló gazdaságot fog eredményezni. Ennek az egyszerű, a magyar emberek elsöprő többsége által támogatott igazságnak kell érvényt szereznünk, amikor majd a strukturális reformprogramokat meg fogjuk hirdetni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Meggyőződésem, hogy minden nemzet polgárának vagy polgárainak természetes és magától értetődő igénye az, hogy legyen egy hely a világon, ahol a saját terveit, álmait és céljait meg tudja valósítani. És az is természetes igénye minden embernek – nemcsak a magyar embereknek, ez nem nacionalizmus –, minden embernek természetes igénye, hogy ehhez ne kelljen idegen országba költöznie. Mert hol máshol lehetne az a hely, ahol megvalósíthatja terveit, ha nem éppen a saját hazájában? Szóval Magyarországot úgy kell megújítanunk, hogy minden ember azt érezhesse, hogyha vannak céljai, ha akar dolgozni, ha nem akarja, hogy megölje a tétlenség, akkor ahhoz társakat, támogatást és bátorítást talál, és szorgalmas és időnként nagyon nehéz munkával, de elérheti azt, amit egyébként célként maga elé kitűzött. Én nem állítom, hogy ez könnyű, és azt sem mondom, hogy ennek az útnak a kikövezése könnyű lesz az előttünk álló egy év során, de azt állítom, hogy az elmúlt kilenc hónap eredményei okot adnak arra, hogy büszkék legyünk, okot adnak arra, hogy reményekkel tekintsünk a jövőbe, és okot adnak arra is, hogy alkalmasnak érezzük magunkat arra, hogy Magyarország teljes, alkotmányos átszervezését a következő egy évben végrehajtsuk.

Kedves Vendégek, Hölgyeim és Uraim! Természetesen lesznek kételkedők, mint ahogy az előző Széchenyi-terv beindításakor is voltak. Az idő válaszolt nekik akkor is. Az élet már akkor is azokat igazolta, akik hittek, akik akartak változtatni, és akik akartak cselekedni. Sőt, én úgy látom, hogy az élet végül mindig azokat igazolja, akik hisznek, akik akarnak, és akik dolgoznak, a többieket megöli a tétlenség. Engedjék meg, hogy a gondolataimat Széchenyinek azzal az idézeteivel zárjam, amelyet Fellegi Tamás is elibünk hozott a megelőző percekben, amely így hangzik: „Tőlünk függ minden, csak akarjunk.”

Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!

A bejegyzés trackback címe:

https://doku.blog.hu/api/trackback/id/tr632591572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.