Doku blog

2008.03.01: Gyurcsány a vizitdíj és a tandíj mellett

2012. március 01. - doku.blog.hu

Gyurcsány Ferenc min.elnök beszéde az MSZP "Új Magyarország és új polgárosodás" c. rendezvényén hangzott el - ennek ma van 4 éve. A fő téma azért nem a polgárosodás lett. Inkább a közelgő tandíjas-vizitdíjas népszavazás volt fókuszban. (Orbán beszéde itt olvasható.) A beszéd legszebb mondata: "De a mi vezérlő csillagunk, az önmagunkban van." :-) A legismertebb szavak pedig: "Azt kérdezzük, hogy mi lesz kilencedike után? Tizedike."Alább a teljes beszéd szövege. (Kiemelések tőlem.)

Nagyon szépen köszönöm! Az elnökhelyettes elég jól beszélt. A hétszázát! Köszönjük szépen!

Azt kell Nektek mondjam, hogy tele vagyok optimizmussal és bizakodással. Tele vagyok optimizmussal és bizakodással, mert azt látom, hogy miközben soha ilyen nehéz küzdelmet Magyarországon a jövőért politikai mozgalom, vagy politikai párt nem vívott; miközben politikusoknak ennyi terhet nem kellett viselni a hátukon, a vállukon, mint amennyit Ti viseltek; miközben soha ilyen személyes és közösségi támadásnak nem volt kitéve senki a rendszerváltozás óta, eközben a magyar baloldal nem csak, hogy kibírta mind ezt a támadást, hanem rátalált saját útjára. Arra az útra, amely kétség nélkül Magyarországot egy élhetőbb jövőbe, egy nyugodtabb világba, egy erősebb, összetartóbb közösségi világba vezeti.

Ti csináltátok, nem az ellenfeleink csinálták! Ezt Ti bírtátok ki az ellenfeleinkkel szemben! Ti adtatok ehhez támogatást és bátorítást mindannyiónknak! Ti voltatok azok, akik ezt elviseltétek! Ti voltatok azok, akik ezt megtettétek! Köszönöm szépen!

Sokszor kérdezik, hogy - nem csak bennünket, nem csak engem, hanem kérdezik helyi képviselőinket, politikusainkat - hogy nem féltek-e. Nem féltek-e a bántó, a támadó, a nehéz és brutális szavaktól? Nem féltek-e attól a fajta agressziótól, amely volt tanítványokat és ismerősöket is sokszor elfordít tőletek? Nem féltek-e a felétek dobott tojásoktól? Nem féltek-e a hangos, tüntető szótól? Nem féltek-e a házatok ajtajára dobott Molotov-koktéltól? Nem féltek-e, hogy az ellenzék eközben csendben van és nem mondja azt, hogy bár megküzdök velük, mert nem értek velük egyet, de ha kell, akkor megküzdök értük is. Mert soha nem fogom engedni, hogy a demokratikus küzdelemben az én riválisaimat, a szocialistákat, akik ennek a magyar demokráciának éppúgy részesei, mint mi, őket meg fogom védeni. Nem féltek-e attól, hogy cserben hagy benneteket az önmagát egyébként demokratikusnak tartó Magyarország egyik fele?

Ti nagyon helyesen azt mondtátok és azt mondjátok, hogy nem féltek és nem félünk! Azt mondjátok, és azt erősítitek meg, csak egy dologtól félnénk: attól félnénk, hogy ha elfogyna a hitünk! Attól félnénk, hogy ha elfogyna az erőnk! Attól félnénk, hogy ha csak azért nem mernénk megtenni, mert űznek, mert hajszolnak, mert támadnak bennünket!

De a mi vezérlő csillagunk, az önmagunkban van. Azt az országot, amelyet egy trikolor szimbolizál, amely összetart bennünket, mi képesek leszünk ebben a vitában is együtt tartani és soha nem fogjuk megengedni, hogy haragudjunk riválisainkra.

Legfeljebb kinevetjük őket! Az időnként jobban fáj!


Soha nem fogjuk megengedni, hogy ne védjük meg őket, ha méltánytalan támadás éri őket. Soha nem fogjuk megengedni, hogy meghátráljunk és ne tegyük meg a dolgunkat. Megtesszük, mert nem félünk. Megtesszük, mert tudjuk, hogy mi a kötelességünk.

Drága Barátaim! Nem ajánlottunk könnyű utat Magyarországnak. Nem ajánlottunk, miként nem ajánlott sem Széchenyi, sem Nagy Imre. Nem ajánlottunk könnyű utat, mert mint ahogy látta Ady, Bibó, vagy Kéthly, ami előttünk áll, ami megoldandó, ami fölemel egy országot, és ami erőssé tesz, az nem a legkönnyebb út.

A legkönnyebb utat, válasszák a gyengék! A legnehezebbet, a bátrak és az erősek! Mi az utóbbiak közé tartozunk.

Ha van Magyarországon igazi nagy csalás, akkor azt tudom nektek mondani, hogy a rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb csalása elhitetni az emberekkel, hogy a kevesebb a több, hogy az önzésből és a rövidlátásból távlatos program és erős Magyarország építhető.

Téved, aki azt gondolja, hogy tőlünk, tőlem, a magyar kormánytól elvesz bármit is ez a népszavazás. Legfeljebb egy illúziót. Azt lehet. Egy illúziót, amikor azt hittem, hogy azok, akik a rendszerváltozás hajnalán tele tervvel és erővel a magyar politika színpadára léptek ‑ és meg kell valljam, csodáltam őket, csodáltam a bátorságukat, csodáltam akkor a tisztán látásukat ‑, azok mára mindent, amit lehetett bennük csodálni, azt már elveszítettek. Akik mára harminc ezüstért eladnák az egész országot! Vagy talán háromszáz forintért? De háromszáz forint és harminc ezüst között nincs túlságosan nagy különbség! Azt mondják az embereknek, hogy a jövő igennel kezdődik. Van, aki azt mondja, és szerintem nekik van igazuk, hogy a jövő, ha mondják, a „j” hanggal, ha írják, akkor a „j” betűvel kezdődik. J, mint Júdás! Árultak el már eszmét, országot ennél kevesebbért is. Fél doboz cigaretta ára, két üveg sör.

Kíváncsi vagyok rá, hogy vajon ilyen erőfeszítést tesznek-e majd a kampányoló kollégák amikor egy végeredményben nem, de sikeresnek gondolt népszavazás után be fognak kopogtatni minden háziorvoshoz: Doktor úr, a jövő elkezdődött! Szegénységet alanyi jogon a háziorvosoknak! Úgy látom, hogy ez a népszavazás tétje. Hát nyilván akkor is nagyfiúk és nagylányok lesznek. Bátrak, erősek. Nyilván be fognak kopogtatni minden rektorhoz az egyetemeken: Kellene új épület? Az nincs. Fityisz van. A jövő elkezdődött.

Drága Barátaim, ez akár még komikusnak is hangozhatna. Az az igazság, hogy azért nem komikus, és azért nem komédia, mert itt megy előttünk tönkre a magyar demokrácia egyik nagy reménysége. A szabad okos gondolat, és a bátorság. És itt megy előttünk tönkre az a közös hit, hogy okos, felelős jövőért nem csak aggódó, hanem azért tenni képes polgárok sokasága alkotja ezt az országot, akik értik, hogy Magyarországot mindig azok tették naggyá, mindig azok tettek hozzá valamit, akik képesek voltak átlépni és átállni. Akik képesek voltak legyőzni ösztönös félelmeiket. Akik meghaladták mindazt, amihez korábban hozzászoktak. Akik nem bontottak, de ha bontottak is, annál többet építettek.

Komolyan gondolja bárki Magyarországon, hogy az hatalmas nagy politikai teljesítmény azt mondani Magyarországnak, hogy légy önző és ne fizess? Ez lenne a távlatos jövő? Valóban ebből formált volna Széchenyi távlatos, országos programot? Tényleg azt mondta Széchenyi, azt mondta a maga korának, hogy légy önző, ne vállaljál szerepet az ország fölemeléséből? Légy önző, tartsd meg magadnak, amid van! Nem kell Akadémia! Csak fizetni kéne érte. Nem kell közteherviselés! Ami a tiéd, az a tiéd. Ne add a közösbe! Nem kell Lánchíd! Semmi nem kell! Önzés kell magyar! Ez a mi programunk! Magyar vagyok és nemes. Amim van, azt megtartom. Mutassál fityiszt Magyarországnak! Mutassál fityiszt a jövőnek! Mutassál mindenkinek fityiszt! FIDESZ-fityiszt.

Őszintén mondom, fogalmam sincsen, hogy lesz e kettőmillió-egyszázezer igen, vagy nem. De azt tudom Önöknek mondani, hogy a lényeget nem befolyásolja sem ez, sem az. Tudniillik, ami ebben az ügyben fontos, az nem a népszavazáson dől el. Ami ebben az ügyben fontos, az már elkezdődött. Elkezdődött, mert a magyar baloldal ezen nagyon-nagyon hosszú, időnként kacskaringókkal teli út után, azt gondolom, rátalált, nem egyszerűen a saját útjára – az így igaz – de visszatalált arra a történelmi útra is, amely történelmi út a rendszerváltással elkezdődött.

Drága Barátaim! Ez nem egy könnyű út. Nem bizony. Ez az út, ez a szabad, felelős Magyarország útja. Ez az út, ez komolyan veszi, hogy tiétek, a milliós sokaságé Magyarország, hogy az ő teljesítménye, az ő erőfeszítése az az, ami az országot formálja. Szabadnak lenni fantasztikus, de irtózatos felelősség. Látjátok Ti is. Látjátok, végigélitek gyerekeitek, unokáitok példáján, hogy hogyan imádja a szabadságot, hogy imádja, amikor egyedül mehet el iskolába. De hogy fut sírva hazafelé, ha megugatja egy kutya. Mert a szabadság felelősségétől még irtózik. Látjátok, hogy készül az első randira a kislány, a kisfiú, az unoka. Imádja, hogy elmehet. Ti ott vagytok a sorok mögött, nézitek nincs e valami baja. És hogy jön haza sírva az első csalódás után. És mennyire jó, hogy otthon van a család. Van kibe kapaszkodni. Olyan nehéz viselni a szabadság öröme mellett ennek felelősség terhét.

Magyarország, a magyar demokrácia most tizennyolc éves és úgy vagyunk vele, mint tizennyolc éves fiaink és lányaink. Már imádjuk a szabadságot. Már imádjuk, hogy nem mondhatja meg senki sem, hogy milyenek legyünk mi magyarként és polgárként. Már imádjuk, hogy a magyar zászló önmagában is lenghet és nem kell mellé kitűznünk egy másik állam zászlaját. De még nem tanultuk, nem tanulhattuk meg, mert Mohács óta nem volt rá lehetőségünk, hogy mindegyikőnkbe megeredjen a szabadság mellett a felelősség igazi gyökere.

És látom, hogy az ország időnként fél ettől a felelősségtől. Azt hiszi, hogy van valaki más is rajta kívül. Azt hiszi, hogy ha majd mi nem fizetünk háromszáz forintot, akkor majd fizetni fog a költségvetés helyettünk a háziorvosoknak. És nem érti az ország jelentős része, hogy a költségvetés is az övé. Az ő adóforintjaié.

Bedőlni látszik annak az irtózatos csalásnak, hogy ne fizess a jobb kezeddel, de majd fizetned kell a ballal a költségvetésen keresztül. Hogy miközben lebeszélem az országot, hogy ne fizessen a jobbal, másnap be akarok nyújtani egy parlamenti határozatot, hogy viszont köteles legyen fizetni a ballal.

Vajon azok, akik elmondják, hogy ne fizessenek a jobbal, azok hozzá teszik-e minden nap, hogy de mindjárt másnap be foglak csapni és adófizetőként rád fogom tenni ennek terhét, és semmi mást nem csináltam csak bohócot űztem belőled.

Ez lenne a demokrácia? Ezért kellett ott állni nyolcvankilencben a Hősök terén? Ezért kellett reményteli szívvel várni a jövőt? Hogy becsapjanak egy egész országot és egy nemzetet?

Lehet hazudni szóval, lehet hazudni tettel, s közben még csalni is. Ami most történik, az hazugság szóval és tettel, elcsalása a jövőnek, egy felelős, szabad ország reményének. És azt tudom mondani, hogy nem lesz bukása az országnak és a baloldalnak, de bukása lesz egyébként a jobb sorsra érdemes demokratikus, magyar jobboldal nagyobbik részének.

Azt kérdezzük, hogy mi lesz kilencedike után? Tizedike. Utána meg tizenegy. Én azt hiszem, hogy tizenegyet akkor is tizenkettő fogja követni, ha arról is írunk ki népszavazást. Népszavazással a világ rendje nem változtatható meg.

Van egy jó hírem. Ahogy látom, két év után a magyar jobboldal politikai ámokfutása lassan befejeződik. Szimbolikusan is a népszavazással. Nincsen hová tovább emelni a tétet.

Mi pedig még igazából mindazt, amit 2006-ban megígértünk ennek az országnak, még csak most kezdjük.

Miközben az egyik fél befejezi, és sikertelenül fogja befejezni, a másik, mi, a magyar baloldal, az az igazság, hogy mi csak most kezdjük.

Nem az a kérdés, nem egyszerűen bon-mot, hogy mi van kilencedikén. Az a kérdés, hogy mi van tizedikén? Tizedikén, kérem szépen, bármi is a végeredmény, Magyarországon egyetlenegy program áll majd a maga lábán. Egyetlenegy program. Az a Magyar Szocialista Párt programja az új Magyarországról, az új polgárosodásról, egy élhető, szerethető magyar világról!

Ha focista lennék ‑ abban nem vagyok jó! ‑, akkor azért tudnám, hogy nem az edző-meccset kell megnyerni. És elképzelem magam előtt azokat, akik évek óta olyan jól játszanak már az edző-meccseken, de a tétmérkőzéseken mindig, újra és újra alulmaradnak. Azt tudom mondani, hogy az edzőmérkőzés, az nem a végeredményről szól, aki úgy gondolja, az téved.

Én, bár nem vagyok nagy focista, de nem az a kérdés az edzőmeccsen, hogy ki győz, hanem az a kérdés, hogy ki tanul belőle többet. Ha pedig én jól értem, akkor mi is, meg az ország is sokkal-sokkal többet fogunk tanulni, és tudunk tanulni ebből az edzőmérkőzésből.

Nincsen kétségem afelől, drága Barátaim, hogy ennek a meglehetősen nehéz másfél évnek a lezárását követően a következő kettő év azt fogja mutatni, hogy ma Magyarországon a történelmi haladást, a nemzet felemelésének ügyét azt mi képviseljük. A magyar jobboldal számára meg ki fog derülni, bármi is lesz a végeredménye ennek a kilencedikének, hogy igen sokat fizetett azért, hogy egy edzőmeccsen ringbe szállhasson, hogy bármilyen eredményt elérjen. Tudniillik végzetes történelmi tévedése ez a magyar jobboldalnak. Végzetes. Arrafelé nincsen út! Út, csak arrafelé van, ahol szabad polgárok számba veszik a maguk erejét és megértik, hogy ha erős Magyarországot akarnak, ahhoz erőfeszítés kell!

A Millenárison vagyunk, innen nem olyan messze van az a konditerem, ahová én egy héten kétszer járok. Nem kellett még zakót cserélnem, pedig emelgetem a súlyokat elképesztő vehemenciával. Ha megkérdeznétek, hogy szeretek-e konditerembe járni, azt kell, mondjam nektek, hogy nem szeretek. Sőt! Így, egymás között mondom, utálok. Ha hozzátehetek még egy kérdést, szeretek-e elfáradni, azt tudom mondani, hogy nem szeretek elfáradni. Sőt! A hátam közepére kívánom!

Az ember nem azért jár konditerembe, mert szeret elfáradni, hanem azért jár, mert szeretne egészségesebb és erősebb lenni. Az ember nem azért csinál egy ilyen programot, mert szereti a nehézségeket. Nem azért csinálja ezt a programot, mert szereti a konfliktusokat. Nem azért indul neki annak a másfél évnek, aminek nekiindultunk, mert azt mondja, hogy nincsen annál nagyobb gyönyör, mint amikor a házam előtt Árpád-sávos zászlót lengetve óbégat másfélszáz, és a gyerekeimet nyugtatgatom, hogy nincs itt a világvége, csak a bácsi egy kicsit rosszul érzi magát ott lenn.

Nem azért csináljuk ezt! Hanem azért csináljuk ezt, mint a legtöbb fiú ott a konditeremben. Van közöttük, hogy mondjam, furcsa szerzet is, de ő is érti, hogy ha nem emelgeti a súlyokat, ha nem tesz erőfeszítést, ha nem tesz bele valamennyit, akkor nem fog eredményt elérni. Úgy látom, hogy egyik-másik fiú, akiről azt gondolnám, hogy hát nem egy Einstein, ott a konditeremben több nagyságrenddel többet tud az életről, arról hogy mitől lesz erős valami, hogy mitől lesz erős Magyarország, mint az ellenzék vezére, aki erős Magyarországot ígér, erőfeszítés nélkül.

Erős Magyarországot ígérni erőfeszítés nélkül, ez hazugság! Ez csalás, kérem szépen. Ez lebeszélése egy országnak arról, hogy el merjen indulni a saját útján. Ez lebeszélése egy országnak arról, hogy erőfeszítést tegyen. Ez azt üzeni az országnak, hogy nincsen semmi dolgod. Vagy ha van dolgod, akkor semmi más, mint szavazz a nagyvezérre, a nemzet örökös miniszterelnökére, a jó királyra. És majd megvált téged összes bűnödtől. Megváltja, és idehozza neked a jövőt. Neked legfeljebb igent kell mondani. Nem Magyarországra, őrá.

Amikor, lassan két héttel ezelőtt, a Parlamentben azt mondtam, hogy köszönöm mindenkinek ezt a nagyon nehéz másfél évet, azt a támogatást, azt a kitartást, amit megkaptunk, akkor nem csak a képviselőkre gondoltam ‑ rájuk is, persze. Nem csak rátok, akik a helyi szervezeteinkben ott vagytok és erősek vagytok, akiknek nagyon sok jutott a nehézségből az elmúlt időszakban. Nem csak FIB-es, NEXT-klubos, AMŐBÁ-s barátainkra. Gondoltam arra a több mint egymillió magyar emberre is, akiknek valóban nem volt könnyű ez az elmúlt egy év. Akiknek nem volt könnyű vállalni azt, hogy támogatják ezt a politikát, de támogatták. A magyar baloldalt továbbra is egy-másfélmillió ember támogatja, miközben soha-soha ilyen nehéz programot nem csinált. Ez nagy dolog.

Amikor azt mondom, hogy tele vagyok reménnyel és büszkeséggel, akkor azt is mondom, hogy a magyar baloldal hátterét egy olyan világ alkotja, amely nem félelmekből épül, hanem erőből, hitből, az aktív támogatás képességéből.

Amikor két héttel ezelőtt arról beszéltem, hogy 2006-os választási programunk, az Új Magyarország program kiteljesítése, megteremtése az elmúlt másfél év alkotta lehetőségek keretei között, most indulhat el igazából, akkor ez több volt, mint remény. Ez több volt, mint hit.

Ez a program kérem szépen, a kezünkben van. Ehhez a programhoz megteremtődtek a feltételek.

Magyarországon a magyar baloldal, a Magyar Szocialista Párt az egyetlen, amely nem a következő kettő évre, de az előttünk álló egy-másfél évtizedre világos jövőképpel rendelkezik. A Magyar Szocialista Párt az, amely nem elvont eszményekből, hanem valamennyiünk, a hétköznapi emberi sokaság valóságos vágyaiból, szándékaiból vezeti le a tennivalóját és képes összeegyeztetni hagyományos eszméivel.

Nem kell bonyolult dolgokra gondolni. Én azt látom, hogy amikor az emberek leülnek este, amikor hétvégén összeülnek a rokonok, mikor a haverok elmennek a kocsmába, akkor ugyanarról beszélnek: hogyan lehetne egy picikét jobban élni. Hogyan lehetne egyről a kettőre jutni. Hogyan lehetne gyarapodni. Hogyan lehetne a gyereknek új lakást keríteni. Hogyan lehetne jó iskolája. Hogyan lehetne jó munkahelyem. Hogyan lehetne annyi kis vagyonkám, amely nem engedi, hogy az első nehézség elsodorjon.

A magyar baloldal érti, hogy ezeket a természetes emberi vágyakat, ezeket ebben a nagyon megváltozott világban új módon lehet és kell kielégíteni. A magyar baloldal rá-és visszatalált erre az útra.

Nem egyszerűen programot fog adni. Az Új Magyarország, az Új Polgárosodás programját. Hanem sokak számára kézzel fogható lehetőséget. A gyarapodást fogják érezni. Azt, hogy ebben az országban lehet egyről a kettőre jutni. Hogy érdemes erőfeszítést tenni, hogy tisztábbak a viszonyok.

Tudom, hogy mindenki tele van aggodalommal az újtól való félelemtől, félelemmel. Tudom, ilyen ország vagyunk. Ötször is meggondolj a magyar, hogy nekiinduljon e. Ha nekiindul, akkor időnként, mint a szalmaláng, úgy ég, hajlamos visszafordulni.

De hát, mi egy vezetésnek a dolga? Miért vezetjük az országot? Azért, hogy még jobban féljünk, mint akiket vezetni kell, és az ő hátuk mögé bújjunk? Azért, hogy azt mondjuk, hogy igaza van a félelmeteknek? Vagy épp ellenkezőleg.

Az a dolgunk, hogy elöl járjunk. Az a dolgunk, hogy fogjuk a kezüket, és vigyük magunkkal és bátorítsuk őket. Az a dolgunk, hogy adjunk hitet azoknak, akiknek elfogyott a hitet. Hogy adjunk erőt annak, aki elgyengült. Hogy fölemeljük azt, aki összeesett. És azt mondjuk, hogy gyerünk, indulni. Ez a vezető dolga. És nem az, hogy lebeszélje, hogy elbátortalanítsa. Ez nehezebb feladat? Igen, nehezebb. Ez nagy kihívás? Igen, nagy kihívás.

Na, de kérem! Aki arra jelentkezik, hogy vezet egy országot, arra jelentkezik, hogy utat mutat egy nemzetnek, annak ezt kell tenni.

És amikor azt mondom, hogy akik erre jelentkeznek, akkor nem a kormány tagjaira, minisztereire, a szocialista párt tisztségviselőire gondolok, akkor a baloldali sokaságra gondolok. Akkor azt szeretném, hogy a magyar baloldalt támogató több mint egymillió értse, hogy nagyszerű dolgot hajt végre. Nagyszerű dolgot, amire éppen az teremtett lehetőséget, hogy nem ijedt meg az elmúlt másfél évtől. Hogy valóban a legjobban attól kéne félnünk, hogy ha nem mertük volna mindazt megtenni.

Hiller Pista azt fogja mondani jövő héten, amikor az Új Tudás programjáról beszél, hogy látom, hogy a legjobb akarat mellett is hiába adunk ingyenes étkezési lehetőset a leghátrányosabb helyzetű gyerekeknek. Lassan húsz évvel a rendszerváltozás kezdete után már itt van egy új generációjuk, és azt látom, hogy a kilencvenes évek szegény emberének gyerekei olyan szegények, mint amilyen szegények voltak a szülei a kilencvenes évek elején.

Hogy a leghagyományosabb módon segélyezni és támogatni, bár gyógyír lehet a pillanatnyi fájdalomra, de nem oldja meg a szegénység mélyen ülő betegségét.

Mélyebbre kell hatolni! Nem elég csak segélyezni! Oda kell fordulni sokfajta segítség sokaságával azokhoz, akik ma reménytelenségben élnek.

De világossá kell tenni, a szolidaritás az partnerség, a szolidaritás az kétirányú folyamat. Az nem egyirányú utca. Össze kell kapaszkodni annak, aki ad, és annak, aki adja.

És mindegyiknek van felelőssége ebben az ügyben. Mert felelős és erős országot csak felelős és erős polgárok alkotnak. Ez egy bátor baloldali gondolat.

Bonyolultabb gondolat, mint belegyömöszölni egy-két ezer forintot segélyként? Bonyolultabb gondolat. Baloldali gondolat? Baloldali gondolat. Föl fogja őket emelni? Föl fogja őket emelni. Meg kell majd érte küzdeni, hogy ez nehezebb? Igen, meg kell érte küzdeni. Bizony meg.

De nem elég a lázat csillapítani, a betegséget kell gyógyítani! Magyarországot újra a tudás, a műveltség, az ismeretség felé kell fordítani. Ebben van ennek az országnak a jövője. Ebben.

Nem igaz, hogy az ország nem látja, hogy micsoda elképesztő különbségek vannak gyerekeink lehetőségei között attól függően, hogy ki milyen családba születik. Hogy Magyarországon egymás mellett vannak jó iskolák, jó tanárok a jó családokból jövő gyerekekkel. És közben nagyon nehéz helyzetben lévő iskolák nehéz családból jövő gyerekekkel, megtört, elfáradt pedagógusokkal. Mennyi az esélye az egyiknek és a másiknak? És bár lehet adni minden tanárnak ötven százalékos béremelést, mi ezt megtettük. Megtettük. De tegyük szívünkre a kezünket, jobb lett ettől a magyar iskolaügy? Többet tudnak gyerekeink? Kitörtünk a magyar iskolaügy örökölt problémájának sokaságából? Nem. Persze, hozott könnyebbséget pedagógusainknak. Rájuk fért? Rájuk bizony. Még így sem keresnek eleget.

Nem ez a kérdés. Az a kérdés, hogy önmagában ez nem oldja meg a gondjainkat. Azaz nem kevesebbet kell tenni, hanem többet.

A magyar baloldalon mindig azt mondják, hogy na de miniszterelnök úr, tulajdonról beszélni, az nem istenkáromlás-e a baloldalon? Azt mondom, hogy nem!

Nagyon nem! Hiszen épp a baloldal volt az első, amelyik rájött, hogy a közöttünk lévő különbségek igazi forrása a tulajdonban lévő különbségek. A tudás tulajdonában, a műveltség tulajdonában, a fizikai vagyon tulajdonában. A baloldal igazi végső célja, amikor egyenlőségről beszél, hogy csökkentse a különbségeket, a vagyonban is.

A baloldalnak nem az a végső célja, hogy alávetettségben tartsa az embereket, hanem hogy fölemelje. Ha föl akarja emelni, akkor újra kell osztani, tudást, műveltséget és hozzá kell engedni még többeket ahhoz, hogy legyen valami a kezükben.

Az derült ki a baloldal történelméből, hogy ha a vagyon szimplán csak közösségi, azaz állami lett, az nem mindenkié lett, hanem senkié. Senkié!

Mi meg azt mondjuk, hogy vedd birtokba az életed. Vedd birtokba a lehetőséget! Indulj neki! Mi segítünk. Lehess erős és autonóm, és felelős, és szabad. Szabadság, biztonság és gyarapodás együttes lehetősége. Jó program? Jó program! És, ha elindul, akkor milliók fogják magukat meglátni benne.

El lehet dönteni, hogy az országot háromszáz forintos kérdésre fűzzük föl, vagy az országot a szabadság, biztonság, gyarapodás mindennapi lehetőségére fűzzük föl. Ez a kérdés, válasszatok, magyarok!

El lehet dönteni mindenkinek, hogy mit ajánl programot Magyarországnak. Hogy milyen víziót, milyen távlatokat teremt. Az új magyar polgárosodás vízióját távlatokkal és lehetőségekkel vagy az irigység és a gyávaság programját. Csak rajtatok múlik. Magyarországon múlik, a magyar baloldalon múlik, hogy elindul e ezen az úton.

Azt gondolom, hogy ha elindulunk, akkor nem egyszerűen mi fogunk győzni, hanem Magyarország győzni fog.

Induljunk el, drága Barátaim!

Köszönöm szépen!


A bejegyzés trackback címe:

https://doku.blog.hu/api/trackback/id/tr612609896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.