Doku blog

2008.02.18: Gyurcsány évet értékelt

2012. február 18. - doku.blog.hu

4 évvel ezelőtt, és 4 nappal Orbán Viktor évértékelője után Gyurcsány Ferenc is elmondta évértékelő beszédét. Akkor már három éve ő volt a miniszterelnök. Szinte sulykolta, hogy bár az árak jobban nőttek, mint a bérek, ő mégis biztos benne, hogy ez Magyarország érdeke. A jövő évi (értsd: 2009-es) költségvetésről nagyon bizakodóan nyilatkozott: 3%-os hiányról álmodott. Érdekes az a mondat, mely szerint példaként emlegették Magyarországot az EU-s források felhasználásában - ilyenre tud valaki konkrét esetet említeni? Munkahely, tudás és tulajdon - ez lett a beszédben megfogalmazott új hármas jelszó. Laptoppal rohangáló iskolai tanárból azóta sem láttunk sokat, a művházak nagy felújítási programja, és az Új Tulajdonosi Program is meglehetősen nyomtalanul tűnt el - a beszéd a be nem váltott ígéretek tárházává vált. Egyáltalán emlékszünk még rá, hogy mi volt az Új Tulajdonosi Program? Az alábbiakban a teljes beszéd olvasható. (Kiemelések tőlem.)

Tisztelt Házelnök Asszony!
Tisztelt Országgyűlés!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Nehéz másfél év volt, tudom.

Átkozottul nehéz.

Olyan másfél év volt, amely sok csalódást és sok bizonytalanságot is hozott. Olyan, amelyben gyorsabban növekedtek az árak és az adók, mint a jövedelmek, amelyben a folyamatos változások gyökeresen átalakították, sokak szerint felforgatták a régi, a megszokott rendet az államigazgatásban, az oktatásban és az egészségügyben.

Sokan, akik hittek bennünk - akik hittek bennem -, elveszítették a hitüket. Nem kevesen elfordultak tőlünk, vannak, akik alig rejtett indulattal tekintenek ránk. Látom és értem a csalódást, a kiábrándulást, nem lehet nem észrevenni a megnövekedett erőszakot.

Ez a másfél év sokunk életének egyik legnehezebb másfél éve volt. Sokaknak az országban - egyszerű munkás embereknek, tanítóknak, nővéreknek -, sokaknak azok közül is, akik bennünket támogattak, és bennünk hittek. Sajnálom, hogy sokaknak csalódást okoztunk.

Nézzék el nekem, ha azt mondom, hogy még ennél is jobban bánnám, ha nem teljesítettük volna kötelességünket.

Ugyanakkor köszönöm mindenkinek, hogy volt ereje elviselni, tudomásul venni, esetleg még támogatni is az emberpróbáló változások sorát! Tudom, hogy ma ez utóbbiak, a támogatók már és még kisebbségben vannak.

Miért emeltünk adókat, miért csökkentettük a gáz- és a gyógyszerek árának támogatását, miért alakítottuk át az igazgatást, az oktatás- és az egészségügyet, ha tudtuk, hogy ez lesz az eredmény?

Azért, mert minden gond és nehézség közepette, amit az elmúlt másfél év politikája magával hozott - tudva azt is, hogy sokan nem értettek velünk egyet -, egy valamiben mindvégig biztosak voltunk és maradtunk: abban, hogy amit teszünk, az Magyarország érdeke.

Időnként megkérdezik, hogy miként tudtuk mindezt megtenni, miközben volt, hogy brutális fizikai támadásoknak voltunk kitéve? Azért tettük, azért tehettük, mert a hitünk nagyobb, mint a támadás és a támadók ereje. Hitünk az igazunkban, a hazánk szolgálatában.

Ahhoz, hogy kibírjuk ezt a másfél évet és tegyük a dolgunkat, szükségünk volt még valamire. Sokak, százezrek, több mint egy millió ember kitartó bizalmára, biztatására, szeretetére. A sok üzenetre, hogy ne adjátok fel.

Nem adtuk fel, és nem adjuk fel! Köszönjük a támogatók támogatását és szeretetét.

De vajon csak csalódást és bizalomvesztést, csak éles politikai harcot hozott volna ez a másfél év?

Nem! Ez a másfél év minden küzdelmével együtt teljesítette fő feladatát: lehetőséget teremtett egy új politikára, utat nyitott a 2006-ban megígért Új Magyarország program teljesítésére.

Ez azt jelenti, hogy mostantól kezdve semmihez nem kell hozzányúlnunk és nincsen semmi dolgunk?

Nem, ez nem ezt jelenti - legalábbis nem pontosan ezt. Ez azt jelenti, hogy megtettük, amit ebben a másfél évben meg kellett tennünk és elértük, amit ez idő alatt el akartunk érni.

Hogy konkrétabban fogalmazzak: idén a költségvetés jobb lesz a tervezettnél, jövőre pedig úgy érjük el az egyensúly küszöbét jelentő 3 százalék körüli hiányt, hogy mintegy 250 milliárd forintunk még meg is marad. Azaz már nem arról kell dönteni, hogy honnan veszünk el pénzt, vagy hol emelünk adót annak érdekében, hogy helyreállítsuk az egyensúlyt, hanem arról, hogy mit teszünk ezzel a párszáz milliárd forinttal.

Ez nagy dolog, ez ennek az elmúlt másfél évnek az eredménye!

Hozzátehetjük, hogy a legnehezebb szerkezeti átalakítások legfontosabb döntéseit is meghoztuk, köszönet érte a kormánypárti frakcióknak és a támogatóknak!

És tegyük hozzá, hogy az előttünk álló időszakban már nem készülünk olyan további nehéz, a hétköznapokat közvetlenül átalakító döntésekre, amelyből bizony kijutott az elmúlt tizennyolc hónapban.

Nyugodtabb kormányzás, nyugodtabb élet következhet.

Ami pedig az eredményeket illeti: idén végre ismét növekedhetnek a jövedelmek, a nyugdíjak és a fogyasztás is, jövőre ennek hatását újra milliók fogják érezni.

De elértünk mást is.

Az átalakítások eredményeként ma olcsóbban működik az állam, kevesebbe kerül az adófizetőknek, mint valaha.

Az egyetemek és főiskolák soha korábban nem látott módon hirdetésekben kínálnak új karrierlehetőséget gyermekeinknek, szinte elképzelhetetlen, de igaz: ők versengenek a diákokért!

A gyógyszergyártók pedig abban versenyeznek, hogy ki az, aki olcsóbban tudja adni a gyógyszert, így aztán tavaly 2500 gyógyszer ára csökkent, sőt a szakértők azt vetítik előre, hogy idén összességében is csökkenni fognak a gyógyszerárak.

Mindeközben az egészségügyi átalakítások eredményeként, mintegy 200 ezer ember kezdett el járulékot fizetni, olyanok, akik korábban ránk, tisztességes járulékfizetőkre hárították át költségeiket.

És ha már itt tartunk, tegyük hozzá, hogy a gazdaság kifehérítéséből származó 80 milliárd forint bevételből minden magyar polgárra nyolcezer forint jut. Nyolcezer forint, amiből az oktatás fejlesztésére, vagy éppen adócsökkentésre lehet költeni. Közben utakat és hidakat is építettünk. Kőröshegyen viadukt, Dunaújvárosnál a Dunán híd épült. Autópálya vezet végig a Balaton déli partján, és autópályán lehet eljutni Nyíregyházára meg Debrecenbe.

Mindeközben olyan tempóban és minőségben használjuk fel az európai uniós forrásokat, hogy nem egyszer példaként ajánlanak bennünket a többi országnak. Kár, hogy mi nem tudjuk, vagy nem akarjuk észrevenni ezeket a sikereket...

Valamennyi változás mögött ott lévő végső szándék, a változások lelke, lényege ugyanarról szól. Arról, hogy a betegek, a tanulni vágyó fiatalok legyenek fontosak, hogy értük versengjenek, hogy őket akarják kiszolgálni. Hogy a páciens, a hallgató, az ügyfél legyen a középpontban, és ne nekik kelljen gazsulálni azért, hogy megkapják azt, amit kifizettek adóban, vagy járulékban.

Ez a végső célja a változásoknak! Kitörni az alattvalói, a kiszolgáltatott létből, felszabadítani, szabaddá tenni az embert. Erre nyitott utat a változások sorozata és ezen az úton akarunk továbbmenni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Valamivel, több mint három éve vezetem a köztársaság kormányát. E jó három év első felében az örökölt kompromisszumok hálójában, a második, a most záródó felében pedig kijózanító kényszerek között. Most kezdődik a harmadik szakasz.

Itt álljunk meg egy pillanatra és tegyük fel a kérdést, hogy merre is szeretnénk menni. Hiszen az ország nemcsak pénzről, esetleg vizitdíjról vagy tandíjról szól. Sőt elsősorban nem ezekről. Ezek inkább csak eszközök.

De mi a cél? Hova tartunk? Hogy válaszolhassunk erre a kérdésre, ahhoz egy pillanatra érdemes visszatekinteni a kezdetekre, visszatérni a kályhához - ahogy mondani szokták -, mindennek a kiinduló pontjához: a rendszerváltozáshoz.

Mi is a rendszerváltozás lényege?

A jogállam, a demokrácia? - Igen!

A szociális piacgazdaság? - Igen!

De van itt még valami: a rendszerváltozás egészének fundamentuma.


Mit is akartunk 1989-1990 táján? Szabadságot, gyarapodást, biztonságot. Úgy mondtuk egyszerűen, hogy jobb életet. Azaz nem Bécsbe akartunk járni vásárolni, azt kívántuk, hogy ne csak a Mariahilferstrassen, hanem itthon is ugráljanak körül bennünket a boltban. Azt akartuk, hogy utazhassunk, ha ahhoz van kedvünk (no meg pénzünk), és ne kelljen kérvényben magyarázkodni, hogy hová és kihez megyünk. Azt reméltük, hogy egyszer majd nem mi könyörgünk telefonért, hanem értünk küzdenek, hogy vegyünk telefont...

Szónoklatokba és előadásba illő eleganciával ezt úgy mondják, hogy a rendszerváltozás társadalmi-kulturális lényege az alattvalói létből való felszabadulás, az önálló szabad polgári élet megteremtése, a polgárosodás segítése, ösztönzése és támogatása; a kiváló Bibó István és Szűcs Jenő által leírt nyomorúság meghaladása, a polgárosodott Nyugat és az alávetettséget konzerváló Kelet között hánykolódó Magyarország kompjának Nyugathoz kötése volt.

Bármilyen bonyolultan is hangzik ez így, végső soron egy a lényeg: azt kerestük, hogy miként lehetünk a magunk urai szabadságban, biztonságban, gyarapodásban.

Bár nem ezeket a szavakat használtuk akkortájt, de egészen világos, hogy a '90-es évek forgatagában egyéni, családi céljaink és álmaink a polgárosodásról szóltak. Igen, a polgárosodásról: szabadságról, gyarapodásról, és biztonságról.

A rendszerváltozás 1990-ben rátalált erre az útra és nagyjából 2000-ig alapvetően ezen az úton haladt. Antall, Göncz, Bokros, Mádl, Békesi, Kiss János, Orbán, Horn, Kuncze, Vitányi vagy Sólyom jórészt értették akkor, hogy mit is jelent a polgárosodás történelmi feladata. Legtöbbjük ma is érti. Ők nagyobbrészt már nincsenek a politika frontvonalában. És van közöttük, aki elhagyta, feladta, vagy talán elárulta a polgárosodás eszményét. Ő, vagy ők a hangosabbak mostanában...

Most 2008-ban, amikor először van alkalmam arra, hogy ne örökölt kompromisszumok és kényszerek között alakítsam politikánkat, amikor először nagyobb szabadsággal dönthetünk, én azt mondom: térjünk vissza a polgárosodás történelmi-társadalmi programjához, máskülönben Magyarország történelmében sokadszor utat téveszt, és zsákutcába jut.

A polgárosodás igénylése nem játék a szavakkal, nem politikai PR-trükk, nem taktikai ügyeskedés, hanem Magyarország történelmi esélye. Az egyetlen esély.

A polgárosodást nem lehet úgymond "fölülről" elrendelni, bevezetni. Segíteni, ösztönözni, támogatni viszont lehet - és szerintünk - kell is. Az új Magyarország politikájának ez a társadalmi-politikai lényege.

Biztonságra vágyunk. Ez valamennyiünk célja. Erről álmodik szegény és gazdag, fiatal és idősebb egyaránt.

Akkor vagy biztonságban, ha a magad ura vagy, ha nem vagy kiszolgáltatott. Ha nem vagy kitéve mások akaratának, kénye-kedvének. Ha meg tudod védeni magadat és a családodat. Ha nem dülöngélsz naponta, ahogyan változik a világ, és nem kell alávetetten meghajolni mások előtt csak azért, mert gyenge vagy.

A biztonság, a hétköznapok biztonsága stabil háttérből származik. Mi is ez a háttér? Szerintünk legalább három dolog, ha úgy tetszik három feltétel: munka, tudás és tulajdon.

Az új magyar polgárosodásnak az a célja, hogy milliókat segítsen hozzá az életrevaló tudáshoz, a biztos és jó munkához, a stabilitást adó családi tulajdonhoz. Aki mindezekkel rendelkezik, annak könnyebb, akinek ezek nincsenek meg, az gyenge és sérülékeny.

A polgárosodást lehet segíteni konzervatív módon, a már befutottak, úgymond a középosztály kiemelt támogatásával. Abban bízva, hogy a fent lévők gazdagsága, majd "lecsorog", "leszivárog" önmagától, és az segít másokat is. Erről szólt a 90-es évek úgynevezett polgári politikája, vagy az újabban hangoztatott középosztályos politika.

De mi nem hiszünk ebben, mi nem hiszünk a gazdagság automatikus lecsorgásában.

Aztán lehet adni klasszikus, vegytiszta liberális programot, azt gondolva, hogy a piac ereje, majd mindenkit felemel.

Nekem erős kétségeim vannak e tekintetben már csak azért is, mert a tapasztalatok egy jelentős része ellentmond ennek a feltételezésnek.

A szociáldemokraták sokáig azt hitték, hogy elég növelni a különböző támogatásokat, és az önmagában jobbá, igazságosabbá teszi a világot. Kiderült, hogy ez sincs így.

Én abban a polgárosodásban hiszek, amely utat nyit a felfelé törekvő sokaság előtt, és ennek érdekében egyaránt támaszkodik az államra, a civil közösségekre, a piacra, de ehhez igényli valamennyi polgár együttműködését is.

Szociáldemokrataként, szocialisták és liberálisok közös kormányának vezetőjeként meggyőződéssel tudok képviselni és szolgálni egy ilyen politikát.

Az új magyar polgárosodásról nem elég álmodni. A kormánynak ennél több a dolga. Kezdeményezni és cselekednie kell. Olyan politikát kell folytatni, amely támogatja, segíti milliók felemelkedését, milliók polgárosodását.

A kormány nevében ugyanakkor nem szeretnék verdiktet hirdetni, egyszerűen csak bejelenteni döntéseket és azt mondani, hogy "ez van és punktum".

Ajánlásokat és javaslatokat kívánunk megfogalmazni, illetve vitára ajánlani. Vitára, párbeszédre van szükség valamennyi társadalmi szereplő bevonásával, szakszervezetekkel, munkáltatókkal, civilekkel, egyházakkal és pártokkal. Töltsünk el heteket és hónapokat azzal, hogy megértsük a szakértők ajánlásait, és figyelünk egymásra is! Nem hajt bennünket a tatár, bár szerencsés lenne, ha már idén tavasszal meghozhatnánk sok fontos döntést, és megalkothatnánk minél több szükséges jogszabályt.

Rendezzük be együtt az Új Magyarországot, támogassuk közösen az új magyar polgárosodást!

Tisztelt Országgyűlés!

Munkahely, tudás és tulajdon. Ezek teremtik meg a biztonságot. Erről kell hát szólnia a politikánknak. A továbbiakban hadd fordítsam ezekre figyelmünket.

Az új magyar polgárosodás első feltétele a biztonságot adó, jó minőségű és megfizetett munka. Munkahelyeket megőrizni, teremteni, kifehéríteni bonyolult feladat. Sok eszköz együttes alkalmazására van ehhez szükség: összehangolt regionális, kistérségi fejlesztésekre, korszerű oktatásra és szakképzésre, munkára ösztönző adó- és járulék, valamint szociális- és munkaügyi politikára. Mindenütt van tennivalónk, de most csak az adó- és járulék, valamint a szociális- és munkaügyi politikára utalnék.

A kormány tudatában van annak, hogy csökkenteni kell a munkabérre rakodó járulék- és adóterheket, annak érdekében, hogy könnyebb legyen a foglalkoztatás, hogy kevesebb akadály álljon a legális foglalkoztatás előtt. Elsődleges célunk tehát a munkahelyteremtő tehercsökkentés. Ennek határozottnak, de megfontoltnak kell lennie. Határozottnak az irányokat, és megfontoltnak a mérték tekintetében. Számításaink azt mutatják, hogy az egyensúlyi célok veszélyeztetése nélkül jövőre mintegy kettőszázmilliárd forinttal biztosan csökkenthető az adóterhelés. Ha kiderül - mint ezt néhány szakértő állítja -, hogy ennél nagyobb mozgásterünk van, akkor a rendelkezésre álló további forrásokat is elsősorban tehercsökkentésre kívánjuk fordítani. Azért, mert ez az érdeke a magyar gazdaságnak, összességében valamennyi munkavállalónak, az egész országnak.

De nem elég az adókat és a járulékokat csökkenteni, hanem korrigálni kell segélyezési rendszerünket annak érdekében, hogy az ne tartsa távol a munkától időnként azokat is, akik - ha lenne munkahely, és ha akarnának - tudnának dolgozni, sőt legálisan dolgozni.

Mindannyiunknak az az érdeke, hogy aki tud, az dolgozzon, dolgozhasson. Hogy ne segélyből kelljen megélnie, illetve ne abból akarjon megélni, ha egyébként képes dolgozni, és van is rá lehetőség. Ha így teszünk, akkor több marad a valóban rászorulóknak, azoknak, akiknek egyetlen esélye közösség gondoskodása.

Az egyes részletekről a kormány folytatja az előkészítő szakértői tárgyalásokat és az előzetes egyeztetéseket, a kialakult javaslatokat hamarosan bemutatjuk, és a társadalmi partnereknek érdemi vitára ajánljuk.

Azt mondtuk: munka, tudás, tulajdon. Következzék hát a tudás! Sok-sok szakértő elemzése, értékelése alapján pontosan értjük, hogy nagyobbrészt a korai gyermekkorban és az iskolában dől el későbbi életünk sorsa. Az elmúlt évek tapasztalatait felhasználva, a jelenleg futó programokra is építve, szakértőink és szakpolitikusaik az oktatási kerekasztallal együttműködve átfogó javaslatokat dolgoztak ki az elmúlt hónapokban.

A javaslatok felölelik a korai gyermekkori neveléshez nyújtandó támogatást, a bölcsődei-óvodai fejlesztéseket, az informatika, az idegen nyelv, a természettudományok oktatásának és tanulásának kiemelt támogatását. Meg kívánjuk tárgyalni, hogy miként fordíthatunk több figyelmet a tehetséges vagy éppen a hátrányos helyzetű gyerekekre. Most csak egyetlen példát említve azt kívánjuk mások között megvitatni: helyes és elfogadható-e, hogy fokozottan elismerjük a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó tanárok többletteljesítményét, és ezért mondjuk havi 30-50 ezer forint kiegészítő támogatást kapjanak?

De menjünk most tovább! Külföldi példák alapján ajánlás készült a tanulók és a tanárok hordozható számítógéppel történő ellátására, régi adósságot törlesztve pedig program a középiskolai kollégiumok fejlesztésére.

Végül hozzáteszem, hogy újra élettel kívánjuk megtölteni a közösségi kulturális intézményeket, művelődési köröket és házakat, ezért átfogó művelődési ház felújítási programot indítunk, és jelentősen növeljük a közművelődés költségvetési támogatását.

Fektessünk be a tudásba és a műveltségbe, áldozzunk erre többet európai és nemzeti forrásainkból! Éppen ezért jövő évi költségvetésünkben az ideinél mintegy 50 milliárd forinttal többet tervezünk ilyen célokra.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Munka, tudás és tulajdon - ezek állnak politikánk középpontjában. Engedjék meg, hogy végül áttérjek az új magyar polgárosodás harmadik feltételére. Magyarországon a rendszerváltozás óta nem volt még olyan program, amely válasz kívánt volna adni arra a feszítő társadalmi-történelmi ellentmondásra, ami abból származik, hogy tulajdonosok sokasága nélkül szeretnénk polgári demokráciát teremteni. Márpedig tulajdon nélkül nincs szabad polgárság, szabad polgárság nélkül pedig nincs polgári demokrácia. Szabadság, felelős, demokratikus rend és szociális piacgazdaság!

A modern polgári demokráciában a tulajdon sokfajta lehet. A műveltség, a tudás éppúgy a tulajdon része, mint a megfogható fizikai javak világa. Akinek sem ez, sem az nem áll a rendelkezésére, az bizonytalanabbul áll a lábán. Aki viszont mindkettőben gazdag, az biztonságban érezheti magát. A műveltségről és a tudásról már szóltam. Most hadd fordítsam figyelmünket a szűkebb értelemben vett tulajdon irányába!

A rendszerváltozás pillanatában Magyarország lakosságának túlnyomó része nem rendelkezett érdemleges tulajdonnal, és ez a helyzet azóta sem változott meg érdemben.

Egyetlen kivétel volt, amely sokaknak megadta a tulajdonosi büszkeség érzését. Az, amikor lehetővé vált, hogy családok százezrei váljanak tulajdonosaivá az általuk lakott önkormányzati, állami bérlakásnak. Ez volt az első, és mostanáig az egyetlen olyan állami program, amely hozzásegítette az emberek százezreit ahhoz, hogy a szó szoros értelmében belakják az országot, amelyben élnek és dolgoznak. Hogy legyen valamilyük, amire mondhatják ez a miénk, nekünk is tulajdonrészünk van az országban, esélyük van a gyarapodásra, az előre lépésre.

Több mint félmillió bérlakás került akkor a benne élő családok tulajdonába, több mint félmillió új tulajdonos született, ami közel kétmillió embernek adta meg egy biztonságosabb élet esélyét vagy érzését közvetlenül a rendszerváltozás után.

Tizennyolc évvel később, ugyanakkor az a helyzet, hogy ezek közül a családok közül sok százezernek azóta sincs más tulajdona csak a lakás, amelyben él, amelyet kedvezményes áron valaha megvásárolt.

Az új lakástulajdonosok születését követő több, mint egy évtizedben az állam első lépését nem követte újabb. Az egyéni, családi polgárosodás közvetlen állami ösztönzése megtorpant. Itt az ideje tehát, hogy újra megnyissuk mindenki számára a tulajdonossá válás útját!

A magyar állam tulajdonában több ezermilliárd forintnyi érték van. Ez mindünk vagyona, de tudom, hogy nem egyszer a hétköznapok embere ebből semmit, vagy csak nagyon keveset érez. Mi több, néha úgy érzi, hogy ami mindenkié, az igazából senkié sem. Ezért aztán kisebb a köztulajdon becsülete és kevesebb az érte viselt felelősség is.

Azt javasoljuk, hogy a következő hónapokban indítandó Új Tulajdonosi Program keretében valamennyi magyar ember számára teremtsünk esélyt arra, hogy tulajdonos lehessen.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az Új Tulajdonosi Program lehetővé teszi, hogy állami cégekben pár ezer forint induló befizetéssel akár százezer forint értékű tulajdont vásárolhassanak az emberek, hogy családonként pár százezer, akár egy-két millió forintos tulajdon is összejöhessen.

Azt javasoljuk, hogy a következő hetekben határozzuk meg az állam tulajdonában lévő azon vállalatok körét, amelyeknek jelentős tulajdonhányadát, nyílt vitában meghatározott, mindenki számára egyaránt érvényes ösztönzőkkel és kedvezményekkel felajánljuk valamennyi magyar, illetve huzamosabb ideje Magyarországon európai uniós polgárnak.

Adjunk részletfizetési, adókedvezményeket, sőt talán valamennyi árfolyamkedvezményt is azoknak, akik azt mondják: teszek én is azért, hogy tulajdonos polgár legyek! Vitassuk meg, hogy milyen vállalatok jöhetnek szóba és milyen kedvezmények adhatók.

Van persze pár dolog, amiben már most biztosnak kell lennünk. Például abban, hogy az egész folyamatnak az első pillanattól az utolsóig ellenőrizhetőnek, átláthatónak kell lennie. Ne lehessen semmi csalárdság, semmi ügyeskedés, semmi trükk.

Aztán garantálni kell azt is, hogy ne kevesek kezébe kerüljön ez a tulajdon, illetve azt, hogy a kedvezményekből mindenki egyformán részesülhessen. Erre alkalmas intézkedéseket, alkalmas szabályokat kell kidolgozni. Az első perctől arra kell törekednünk továbbá, hogy arra ösztönözzünk mindenkit: tartósan legyen tulajdonos, legyen érdekelt a frissen megszerzett, megvásárolt tulajdont huzamosabb megtartásában, hogy érezhesse a tulajdon örömét és felelősségét.

A programban szóba jöhető vállalatok, különösen a stratégiailag fontos vállalatok tulajdoni többségét persze továbbra is érdemes megtartania az államnak.

Emlékezhetnek mindannyian, hogy akik a '90-es évek elején az egyik magyar bankban tulajdont vásároltak, azoknak az akkori tízezer forintjuk mára közel egy milliót is érhet. Természetesen garanciát erre senki nem adhat, de lehetőséget teremteni egy másik egy biztonságosabb, egy stabilabb hátterű életre, ez történelmi kötelességünk is.

Megismétlem tehát: az Új Tulajdonosi Programmal azt tesszük lehetővé, hogy pár ezer forint induló befizetéssel állami cégekben akár százezer forint értékű tulajdont vásárolhassanak az emberek, hogy családonként pár százezer, akár egy-két millió forintos tulajdon is összejöhessen.

Az Új Tulajdonosi Program egy új Magyarországról szól. Olyanról, amely nem csak a mának él. Amelyben érték a teljesítmény, a siker, a kockázatvállalás, az előrelátás, amely nemcsak beszél szolidaritásról, hanem eszerint él és cselekszik is.

Az egyéni boldogulást és a társadalmi szolidaritást a polgárosodás programja foglalja egységbe. Munka, tudás, tulajdon! Ez a program kötheti össze a politikai értelemben kettészakadt Magyarországot.

Erről szól az új magyar polgárosodás.



 

A bejegyzés trackback címe:

https://doku.blog.hu/api/trackback/id/tr42609624

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.