Doku blog

Két idézet az ellenzéki szerepről

2010. december 26. - doku.blog.hu

Fidesz 2010 március vs. Fidesz 2010 december:

1) "György István fideszes bizottsági elnök úgy vélte: az MSZP-s és SZDSZ-es képviselők éppen az utolsó ülésen hiúsították meg, hogy a több hónapos szakmai munkának értelme legyen. A politikus azt is közölte: mindig a tényekből indultak ki, és senkit nem vádoltak bűncselekménnyel. Arra a kérdésre pedig, hogy kik lehetnek a BKV-s botrányok felelősei, György István úgy válaszolt: "az a politikai konglomerátum, amely az ellenzéket teljesen kirekeszti a felelősségvállalásból is és a szerepvállalásból is, hiszen semmilyen közműcég igazgatóságába nem engedték be az ellenzéket." György István megjegyezte: lehet ilyen modellt választani, de ebben az esetben a felelősség köre is egyértelmű." (Forrás)

2) 2010 december: Interjú Orbán Viktorral a Magyar Nemzetben:
"-A több lépcsőben kiépült médiatestületek minden fontos pozíciójában a Fidesz által delegált személyek ülnek. Hogy lehet így politikamentességről beszélni?
- Ez a közbevetés minden területre igaz. A modern társadalmakban a választók a döntések meghozatalának jogát átruházzák az általuk támogatott politikai erőkre, ezért választanak parlamenti képviselőket, a képviselők pedig kormányt, hogy döntsenek és viseljék a felelősséget. A kétharmados többségünk nemcsak lehetőség, hanem felelősség és kötelezettség is. Természetesen meg fogjuk hozni azokat a döntéseket, amelyek a választási programunkból fakadnak, hiszen az emberek erre szavaztak. Nyilvánvaló, hogy nem fogunk MSZP-seket, SZDSZ-eseket, LMP-seket vagy jobbikosokat olyan helyekre kinevezni, ahol a megszületendő döntésekért majd nekünk kell viselni a felelősséget."

 

A bejegyzés trackback címe:

https://doku.blog.hu/api/trackback/id/tr352539942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.