Doku blog

2014.01.27:A letiltott, majd közzétett Puzsér-interjú

2018. január 27. - doku.blog.hu

Bencsik András le akarta tiltatni, Puzsér Róbert viszont Facebook oldalán közzétette azt az interjút, amelyben az ország közállapotáról beszél az ismert "anti-celeb". Ennek ma van pont 4 éve. Reklámellenesség, a normális gondolkodás hiánya, a Kádár-kor mentalitásbeli öröksége is szóba került.


Puzsér Róbert: Jótállok minden szavamért

Noha mostanában kevesebbet hallani róla, ugyanúgy ezer fokon ég, szenvedélyesen fejti ki véleményét akár a médiáról, akár Hajdú Péterről vagy a fejüket homokba dugó értelmiségiekről. Magát politikailag függetlennek tartja, s ha már a Demokratának ad interjút, nem tud nem hangot adni kormánykritikájának, elmondja, milyen problémákat lát a jobboldalon, és szerinte mi köze mindennek Kádár Jánoshoz.

Demokrata: Az egyik tehetségkutató műsor tett országosan ismertté, te lettél a kemény kritikus, de ezen kívül sokan nem tudják, mivel foglalkoztál azelőtt. Magyar-történelem szakon végeztél, írtál könyveket, több műsorban feltűntél,mégis lépten-nyomon megkapod: „Ki az a Puzsér?”

Puzsér: Ezt a kérdést szinte mindig olyasvalaki teszi fel, aki az adott felületen a saját nevét se írja ki. Hogy én ki vagyok? Nos, egy nicknévnél mindenképpen több. Van nevem, továbbá jótállok minden szavamért. Mondhatom, hogy rádiós vagyok, független értelmiségi vagy kritikus. Volt közéleti műsorom Szélsőközép címmel, a kollégáimmal mi kezdtük el a független politikai újságírást Magyarországon, sajnos nem nagyon léptek a helyünkre mások azóta se. Aztán azzal, hogy egyfolytában kritizáltam és számon kértem - főleg gazdasági és politikai tárgyban - sűrű, sötét gettóba zártam magam. Hogy abból kitörhessek, kellett némi pozitív tartalom. Ebből a célból gyártottam A Hét Mesterlövésze című rádióműsort két és fél éven át a valaha volt legjobb filmekről, nekem ugyanis inkább filmes, mint irodalmi tárgyú a műveltségem. Tartok ma is időről-időre rendezvénysorozatokat, ahol próbálom átadni mindazt, ami valaha inspirált. Számos kifejezetten pozitív projektem van. Úgy gondolom, hogy Puzsérnak lenni nem csak ellenkezést jelent a környező korrupt világgal, de ugyanígy lehet spirituális, filozófiai vagy mélylélektani élmény forrása, ami orgánummá tud változtatni különböző felületeket, ahogy orgánummá tud válni saját maga is.

Demokrata: A tehetségkutató óta leginkább Hajdú Péter kapcsán lehetett veled találkozni a médiában. 2013 elején meghirdetted a Hajdú Péter elleni harc évét. Miért pont ő?

Puzsér: A Hajdú Péter elleni harccal egy értelmiségi limest kívántam megvonni. Ennek egyik oldalán gyülekeznek a barbárok, a másik oldalon pedig ott vannak a betöréstől rettegő civilizált népek. Nem azért ismételgettem egy éven át Hajdú Péter nevét, mert ő olyan érdekes volna, hanem azért, hogy precedenst teremtsek. Az a cél, hogy annak, amit ő tesz, végre következménye legyen. Hajdú Péter rákbeteg embereket meg fejlődési rendellenességgel született gyerekeket mutogat a Frizbi című förtelmes cirkuszában - tudatosan a közönség sötét, állatias részével kommunikál. Egy végletekig elborult, emberalatti barbárságot szabadít fel a nézőiben. Ez ellen fellépni az én szememben értelmiségi minimum, ezért szántam erre az elmúlt évet. Korunk nyilvánosságát sajnos olyan fülsiketítő vásári hangzavar jellemzi, hogy legalább egy éven át kell valamit mantrázni ahhoz, hogy eljusson az emberek tudatáig.

Demokrata: Mindig igyekszel úgy kommunikálni, hogy ne Puzsér Róberttel foglalkozzanak, hanem azzal, amit mond. Amikor viszont a bulvárral foglalkozol, önkéntelenül a bulvár részévé válsz, így sokakban felmerül, hogy te is csak egy celeb vagy, egy bulvárszereplő a sok közül.

Puzsér: Ha én vagyok az anticeleb celeb, akkor azt mondom, hogy rendben. Ha az anticelebség fogalmának megteremtéséhez celeb kell hogy legyek, úgy ez nem hangzik túl nagy árnak. Ha ahhoz, hogy nyilvánosan ki lehessen végre mondani, hogy ők a világ alja, a kultúra mocska, tényleg celebnek kell lennem, akkor az leszek. Az én személyemnél fontosabb dolgokról van ugyanis szó. Jelenleg valóban sokat reflektálok a bulvárra, csakhogy én évtizedes távlatban gondolkodom a saját szerepemről. Azt nézem, hogy mit tudok felépíteni tizenöt-húsz év alatt. Ha az első két-három évben azt mondják rám, hogy celeb, hát mondják! Természetesen sértő, de kibírok ennél többet is.

Demokrata: A magyar értelmiséget egyfajta elzárkózás jellemzi a bulvárral kapcsolatban. Ők nem foglalkoznak ezzel, te viszont épp az ellenkezőjét teszed, nekimész olyan médiaszereplőknek, mint Hajdú Péter, ismered a bulvárt és foglalkozol is vele.

Puzsér: Az elmúlt húsz év során a hazai értelmiség minden kapcsolatát elveszítette az emberekkel, szabályosan kirekesztette magát a társadalomból, a közösségben elfoglalt pozícióit pedig átengedte a bulvár helytartóinak. Visszavonult sakkozni egyelefántcsonttoronyba, ahol két parti közt háromszáz példányban megjelent folyóiratokat olvasgat. Kizárólag önmaga pszeudo-létezésére reflektál, a valósággal nem foglalkozik, a történések tereiről végleg kivonult. Ez is kádári örökség, úgy mondhatnánk, hogy ez az értelmiség velünk élő kádárizmusa.

Demokrata: Úgy látod, ma is ilyen nagy szerepe lenne Kádárnak?

Puzsér: Felbecsülhetetlenül és jóvátehetetlenül nagy. Ez egy mélységesen korrupt ország, le egészen a csontvelőig. A kiegyezés, a kádári alku, Aczél György tette ezt velünk. Mi, magyarok vagyunk azok, akik mindig engedtünk a '48-ból meg az '56-ból. Hajlott gerinccel élünk, már nem tudunk öntudattal, frontálisan nézni, csak lesütött szemmel. A keleti blokkból kétségkívül mi jártunk a legrosszabbul, éppen mert azelőtt mi voltunk a legvidámabb barakk. Velünk sikerült legjobban megszerettetni a szocializmust, olyan sokáig vettünk részt a saját elnyomásunkban, hogy már nem tudunk - és nem is akarunk - leszokni róla. Minket csakis Kádár vezethet. Orbán Viktor 1998-ban azt hitte, hogy legyőzte Kádár János országát, Horn Gyula országát, és ezt sokan mások is elhitték neki. 2002-ben azonban kiderült, hogy az ötven százalékos közalkalmazotti béremelés, a tizenharmadik havi nyugdíj Magyarországát nem lehet legyőzni. Ekkor Orbán Viktor kénytelen volt belátni azt, hogy ha ebben az országban nem lehet Kádárt legyőzni, akkor nincs más, mint integrálni. 2006-ban még lötyögött rajta a kádári gúnya, 2010-re azonban már úgy passzolt, mintha csak ráöntötték volna. Nyilvánvaló, hogy a második Orbán-kormány lényegét tekintve különbözik az elsőtől. A Nemzeti Együttműködésnek már nem a Szent Jobb vagy a Szent Korona képezi az alapját, hanem a nyugdíjemelés meg a rezsicsökkentés. A fiatal generációk ezalatt tömegesen hagyják el az országot, a második legnagyobb magyar város ma már London. Ezt az újkádárizmust pedig a konzervatív írástudók összehangolt ujjongása kíséri. Ahogy a baloldali értelmiség elárult mindent Gyurcsány alatt, úgy árul el lassan a jobboldali értelmiség is mindent Orbán alatt. Kádár János pedig szakadatlanul uralja az elvénülő és elnéptelenedő magyar ugart.

Demokrata: A kádári örökség leküzdésének fontosságával kapcsolatban úgy hiszem, egyezünk, de ezen a téren én komoly előrelépéseket látok. Legyen szó akár a demokrácia működéséről, a nemzeti öntudatról vagy az egyenes gerinccel járás képességéről. A közalkalmazotti béremelés vagy a rezsicsökkentés valóban fontos részei a kormány tevékenységének, de a szociális érzékenység, az elesettek támogatása nem feltétlenül szocialista gondolat, éppúgy része a keresztény hagyománynak is. De ezeken kívül is számos pozitív elemet említhetnénk a kormány intézkedései közül, mint például a mezőgazdaság és a gazdák javuló helyzete vagy akár a csökkenő gazdasági függés az IMF-hitel visszafizetése kapcsán, de a külhoni magyarok támogatása sem épp kádári minta követéséről tanúskodik. Eszünkbe juthat az a példátlan összefogás is, amit a tavalyi árvíz idején tapasztaltunk, vagy a közösségi tudat, az önkéntesség erősödése, amit az oktatásban is megfigyelhetünk. Persze számos ponton vannak még hiányosságok, változtatni valók. A fiatalok kivándorlása is ilyen kezelendő probléma, amire megoldásokat kell találni, de ezzel tisztában van a kormányzat is.

Puzsér: 2006-ban a jelenlegi kormányzathoz hasonlóan ünnepeltette magát a szocialista parlamenti többség - például a tizenharmadik havi nyugdíj kapcsán - és három év múlva már csődben volt az ország. A kettős állampolgárság lehetőségének megadásával az Orbán-kormány történelmi tettet hajtott végre, de ha Nyírő József temetését vagy a felvidéki Híd párt negligálását szemlélem, azt látom, hogy míg a baloldal nem törődött a határon túli magyarokkal, addig a Fidesz sokszor belpolitikai célkora használja őket. Hasonlóan siralmas a kép, ha a teljesen elmaradt elszámoltatásra vagy a magánnyugdíjvagyon kollektivizálására tekintek, nem is szólva a kulturális-oktatási közállapotokról, melyeket jól jellemez, hogy míg színházaktól és egyetemektől vonnak el támogatást, addig az állami tévé milliárdokból gyárt olyan tartalmat, ami sokszor még csak nem is különbözik a kereskedelmi médiumokból ránk zúduló mocsoktól. A kormányzatnak ezek a döntései mind a polgárosodás ellenében hatnak, ugyanis újra- meg újratermelik a Kádár-rendszer hétvégi házzal és balatoni nyaralással korrumpált tömegeit.

Demokrata: Politikai szempontból függetlennek gondolod magad?

Puzsér: Annyira, hogy politikus a közelembe nem mer jönni. (Nevet.) A politikai függetlenség valójában nem csak azt jelenti, hogy egyik politikai párt se haverkodik veled vagy utasít téged, hanem az attól való függetlenséget is, hogy a nagyapádat a Dunába lőtték, Auschwitzban elgázosították vagy éppen kitelepítették Recskre, málenkij robotra vitték, vagy lelőtték ’56-ban. Mindezeket a tényezőket ki kellene tudni zárni a politikai véleményalkotás során, csakhogy ezektől Magyarországon senki sem független, és büszkén nem független. Mindkét politikai oldal a saját huszadik századi sérelmeit köpi a másik arcába újra meg újra, és mindkét oldalnak maximálisan igaza van, csakhogy ezzel így nem jutunk semmire. Ilyen borzalmas volt a huszadik század, ebből azonban nem következik a világon semmi. Nagyon súlyos a deficit ezen a téren. Ez az oka annak, hogy ilyen ritka Magyarországon a független értelmiségi hadállás. Az egyetlen érvényes kérdés azonban az, hogy vajon van-e erre a pótcselekvésre további huszonöt évünk?

Demokrata: Mi az a motiváció, ami hajt? Amiért írsz, konfrontálódsz. Mi visz előre?

Puzsér: Jó dolog küzdeni olyan célokért, amelyeket progresszívnek tartasz. Jó dolog kigondolni a jövőt, egy olyan világot, ami szabadabb és humánusabb, mint a mai. Úgy gondolom, hogy minden a tudatban rejlik, a tudat szabadságában. Ezért szentelem a 2014-es évet a reklámellenes harcnak.

Demokrata: Mi a baj a reklámokkal?

Puzsér: A reklámokra egy nap úgy gondolunk majd vissza, ahogy ma a rabszolgaságra vagy a gyermekmunkára - sötét barbárságként. A kereskedelmi média látszólag ingyen van, valójában azonban a tudatunkkal fizetünk érte, pontosabban a fogyasztói döntéseinkkel fizetjük meg a kereskedelmi műsorok árát. Nem a reklám szolgálja a műsort, épp ellenkezőleg: a műsor szolgálja a reklámot. A kereskedelmi médiumok a tudatunkkal kereskednek. Vissza kell hódítanunk a tudatunkat, ez a huszonegyedik század nagy küzdelme. Ahogy a múltban megtanultuk, hogy hogyan védjük meg a gyerekeinket, úgy kell felnőnünk a jövő kihívásaihoz, hogy képesek legyünk megvédeni a tudatunkat. Így kell gondolnunk rá: védtelen és kiszolgáltatott, akár egy gyermek. Nem hagyhatjuk, hogy ugyanúgy privatizálják, mint az energiaszektort.

Demokrata: Hogyan kellene védekezni a reklámokkal szemben? Egyáltalán, a reklámok eredendően rosszak? Valamennyi?

Puzsér: A reklám intézményének van egy alapvető hazugsága, és ez minden létező hirdetés sajátja. Ez egy egyszerű képlet: fogyasztás=boldogság. Ez az állítás ma minden bajok forrása, a nyugati ember haláltáncának motorja. Egyébként ebben a világban, ahol a folyamatos megosztásoknak köszönhetően az információ elképesztő gyorsasággal terjed, már nem látom semmiféle hasznát a reklámoknak. A céges világ persze profitál a szervezett marketingtevékenységből, ezzel az eszközzel gyarmatosítják a tudatunkat, így vesznek rá minket olyan fogyasztói szokások gyakorlására, amelyek se nekünk, se a bolygónak nem jók, kizárólag az ő kapzsiságukat szolgálják. Első körben a televíziós reklámot kell betiltani, az ugyanis a legrombolóbb, a legaljasabb, és a jog eszközeivel is könnyen tetten érhető. A tévés reklámhoz kapcsolódik a kereskedelmi televíziózás, amely civilizációnk legkártékonyabb érték-, ízlés- és kultúraromboló intézménye. A más felületekre kihelyezett reklámok tiltását is abszolút helyesnek, csak nehezen végrehajthatónak gondolom. Lassan azonban ezeket is el kell távolítani a hétköznapokból. Az agymosás, az emberi tudattalan baszkurálása nagyon veszélyes játék. Gondoljunk bele, hogy mire lehetne képes a magyar társadalom, ha megszabadulna a "fogyasztás=boldogság" hazugságától! Ha a reklámok okozta pszichés betegségek nem fullasztanának depresszióba, gyógyszerekbe és drogokba százezreket. Ha mindazt, amit az oktatási rendszerben vagy a családban próbálunk átadni a fiatal generációknak, nem rombolnák le a Való Világok meg egyéb szennyes kereskedelmi műsorok. Ez még csak nem is kétharmad kérdése, ehhez elég lenne ötven százalék plusz egy szavazat. Aki ezt meglépi, az lesz a nemzeti kormány, a többi csak duma és marketing.



Forrás:Puzsér Róbert Facebook oldala, 2014.
https://www.facebook.com/Robert.Puzser/posts/567218010020683?stream_ref=10


A bejegyzés trackback címe:

https://doku.blog.hu/api/trackback/id/tr705788412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.