Doku blog

Doku blog

2012.06.27: Melegek a Vasasnál

2016. június 27. - doku.blog.hu

4 évvel ezelőtt a Vasas Szurkolói Klub nyílt levelet intézett a sportklubhoz, kérve, hogy a vezetőség ne engedélyezze a Vasas pályáin a "meleg olimpia", az Eurogames megrendezését. A Vasas vezetősége kiállt a rendezvény mellett. Alábbiakban a szurkolói levél, és a Vasas nyilvános válaszlevele olvasható.

Tisztelt Markovits László !

A Vasas szurkolók egy csoportjának nevében azzal a kéréssel fordulunk Önhöz és a Vasas S.C. vezetőihez, hogy vizsgálják felül a megkötött szerződéseket és akadályozzák meg a Fáy utcai és a Folyondár utcai létesítményben június 27-e és július 1-e között az Atlasz-Frigo által Budapestre szervezett 2012. évi rendezvényét, a “14. Euro Games 2012 -t”! 

Nekünk szurkolóknak nem feladatunk, hogy mások felett ítélkezzünk, mert a szexualitás mindenkinek a magánügye, de ez az esemény véleményünk szerint egy provokatív rendezvény. Olyan esemény, ahol a korábban börtönnel büntethető homoszexuális életvitelű emberek – akik mára eljutottak arra a szintre, hogy különböző jogokra hivatkozva, kisebbségként kirekesztő sporteseményt rendezhessenek – a nagy többségben lévő egészséges embereket provokálják.

Sajnos a helyszín biztosításával mindehhez a Vasas S.C. a nevét adja, létesítményein kívül pedig az emberek a rendezvényhez a 101 éves Vasas nevet, a volt és jelenlegi sportolókat, valamint a szurkolóit kapcsolhatják – kapcsolják.

Ezt a rendezvényt még Tarlós István főpolgármester sem támogatja. Mint írja:

„Természetesen tudomásul veszem, hogy vannak a szervezőcsoport által képviselt életformával azonosan gondolkodó és érző embertársaink. Tiszteletben tartom jogaikat, ugyanakkor a szervezet munkájába beavatkozni nem óhajtok. A magam részéről azonban főpolgármesterként és magánemberként a képviselt életformától és a rendezvénytől egyaránt elhatárolódom, így azt támogatni sem tudom. „

Hozzá csatlakozva mi is tiltakozunk a rendezvény ellen, főleg úgy, hogy ehhez a Vasas név is kapcsolható, hisz ennek következtében a sportolókon kívül minket szurkolókat tesznek ki a megaláztatás és a gúny tárgyává, ki tudja, hogy mennyi időre? Nem értjük, hogy mit lehet azoknak a gyerekeknek és szüleiknek mondani a későbbiekben, akik nap, mint nap ezekben a létesítményekben sportolnak?

Miközben látjuk, a vezetés nagy erőfeszítéseket tesz, hogy a Vasas egy szerethető, családbarát egyesület képét mutassa kifelé az „ Első a család!” szlogennel, akkor ebbe a törekvésbe, vajon hogyan illeszkedik ez a rendezvény?

A Vasas vezetői honnan tudják, hogy az a bevétel, amit rövidtávon hoz ez a rendezvény, az hosszabb távon nem árt-e többet szeretett csapatunknak?

Kérjük térjenek jobb belátásra, és ebben a nehéz helyzetben ne nehezítsék még jobban a sportolók, a szakosztályok és a szurkolók életét egy ilyen felelőtlen döntéssel!

Tisztelettel : A Vasas hűséges szurkolóinak egy csoportja, akik maximálisan elhatárolódnak ettől a rendezvénytől!

És a Vasas válasza:

Tisztelt Aláírók!

Nyílt levelüket köszönettel megkaptam, kérésüknek megfelelően szeretnék arra írásban is reagálni.

A jelenlegi és Önök által vitatott esetben a létesítmény bérbeadásáról négy fő szempont szerint döntöttünk. Ezek egyébként mind olyan tényezők, amiket általában is mérlegelünk a létesítményeink hasznosítása, illetve bérbeadása során.

1. Saját szakosztályok működése

Sportlétesítményeink elsődleges funkciója a Vasas Sport Club szakosztályainak kiszolgálása, azaz profi és amatőr sportolóink edzéseihez, versenyeihez a megfelelő infrastruktúra biztosítása. A bajnoki és az iskolai szünet miatt szakosztályaink ezekben a napokban nem tartanak edzéseket a létesítményben, tehát ez a külsős sportesemény nem befolyásolja sporttevékenységüket.

2. Rendeltetésszerű használat

A Vasas SC ügyvezetése minden bérlői érdeklődés esetén mérlegeli azokat a lehetséges hátrányokat vagy károkat, amelyeket egy sporttevékenységtől idegen bérlő a létesítményben okozhat. Akkor azonban, amikor rendeltetésszerű használatról, azaz sportrendezvény céljára történő bérbe adásról van szó, ráadásul piaci bérleti díj kifizetése ellenében, ilyen hátrányokról nem beszélhetünk. A mostani rendezvényt többek között a Londoni Nyári Olimpiai és Paralimpiai Játékok Szervezőbizottsága (LOCOG) is támogatásáról biztosította, ami kellő garancia arra, hogy az esemény megfelelő sportértékkel bír.

3. Anyagi megfontolások

A Vasas Sport Club a vagyonkezelésében lévő és saját maga által fenntartott állami létesítményeket jogosult használatba adni, hogy így bevételeket generáljon, amelyek hozzájárulnak a létesítmények fenntartásához. Köztudott, hiszen a médiában és saját kommunikációnkban is elég gyakran volt róla szó az elmúlt években, hogy egyesületünk állandó forráshiánnyal küzd. A mindennapos küzdelem a túlélésért természetesen nem csak a mi klubunkat jellemzi, de számunkra nem csekély plusz feladatot jelent a három létesítmény színvonalas fenntartása. Ebből a szempontból tekintve talán nem meglepő, hogy minden forint számít, ami a bevételi oldalon megjelenhet, ezért arra kell törekedjünk, hogy a lehető legoptimálisabban hasznosítsuk az általunk birtokolt értékeket, és mint ilyet, a sportingatlanokat. Nem kell tehát magyarázni, hogy egy több millió forintos bevételt jelentő sportrendezvényt a jelenlegi gazdasági helyzetben nem utasíthatunk vissza.

4. Tolerancia

Fontos megjegyeznem, hogy ha anyagi lehetőségeink lehetővé tennék, akkor sem tartanánk szerencsésnek, hogy a mindenkori Vasas vezetés szubjektív alapon, azaz etnikai, vallási vagy más kissebségeket hátrányosan megkülönböztető szempontok alapján döntsön a bérlő személyéről. A Vasas Sport Club-nak szüksége van minden szurkolóra, ám ez nem jelentheti azt, hogy szimpatizánsaink egy része rákényszerítse saját nézeteit a Vasas közösségére, illetve a mindenkori vezetőségre.

Kérem a Tisztelt Aláírókat, hogy a fenti tényszerű érveléseket fogadják el, és ennek fényében tartózkodjanak minden olyan további megnyilvánulástól és cselekménytől, ami ezt a zártkörű rendezvényt bármilyen módon megzavarná. A Vasas Sport Club ügyvezetése jelen levéllel a témát lezártnak tekinti.

Tisztelettel:


Markovits László
elnök
Vasas Sport Club

A bejegyzés trackback címe:

https://doku.blog.hu/api/trackback/id/tr804816460

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása