Doku blog

Doku blog

2010.12.20: Tüntetés a sajtószabadságért

2014. december 20. - doku.blog.hu

2010 decemberében egyik tüntetés jött a másik után: nem csak az ellenzéki pártok, hanem egy sor egyéb szervezet is tiltakozott a médiatörvény és az Alkotmánybíróság jogainak megkurtítása ellen. Az egyik ilyen a Facebook-on szerveződött, az ő nyilatkozatuk következik.
(Forrás)


Mi egyetemisták, illetve pártoktól független magánszemélyek megdöbbenve értesültünk a kormány új médiatörvény tervezetéről! Kérünk mindenkit, aki hisz a sajtó szabadságának, illetve a szabad véleménynyilvánításnak a fontosságában, hogy csatlakozzon hozzánk, hiszen mi hitetlenkedve állunk az MTI vezérigazgatójának szavai előtt: „Az nem megy, hogy elfogadjuk a tisztséget, majd szembeszegülünk a megbízóval”.

Szerintünk az nem megy, hogy egy demokratikus berendezkedésű országban az újságíróktól lojalitást követel meg a hatalom!

Az nem megy, hogy mint megannyi más törvény esetében is, a szakmával való egyeztetést teljes mértékben kikerülve készülnek elfogadni egy törvényt, amely súlyosan korlátozza a véleményszabadságot!

Az nem megy, hogy az ellenzéket kizárva, az újonnan alakuló Médiatanácsban kizárólag kormánypárti képviselők kapnak mandátumot kilenc évre!

Az nem megy, hogy az ORTT volt elnökének véleménye szerint: "ilyen centralizált, ekkora hatalmat gyakorló felügyeleti rendszerrel és szabályozási környezettel ma biztosan nem nyernénk felvételt az Európai Unióba"!

Az nem megy, hogy bár mind Európából, mind Amerikából komoly bírálatokat kapott a törvénytervezet, a kormány mindezt figyelmen kívül hagyja, és mi ezt tétlenül nézzük!

Az nem megy, hogy a Médiatanács elnöke következmények nélkül hasonló mondatokat fogalmazzon meg: „A mostani szabályozási tervben a vélemény-, a szólás-, a sajtószabadság már nem öncél, hanem a közösség érdekét, a társadalom integritását szolgálja.”!

Az nem megy, hogy a médiatörvény tervezetével kapcsolatban egy médiajogász egész oldalnyi kritikát sorolhasson föl anélkül, hogy észrevételeit a törvényhozók érdemben figyelembe vennék!

Az nem megy, hogy a közrádió alkalmazottai a hatalomtól való félelmükben öncenzúrára kényszerülnek 2010-ben a „polgári” Magyarországon!

Az nem megy, hogy a kormány kénye-kedve szerint úgy alakítgathatja a médiatörvényt, hogy a Médiahatóság felelősségre vonhatatlanná válik jogelődje, az ORTT által elkövetett jogsértésekért!

Az nem megy, hogy letűnt rendszerek retorikájával, egy parlamenti képviselő hasonlóan cinikus hangnemet engedhessen meg magának: „Ha valaki tisztességesen írja az újságot, mitől tart?”!

Az nem megy, hogy a miniszterelnök kommunikációs központja bármely újságírótól lekezelően megtagadhatja a tudósítás lehetőségét, mondván, a Távirati Iroda anyagának átvételével kell megelégednie!

Az nem megy, hogy egy testület a közerkölcs megfoghatatlan jelentése mögé bújva róhat ki büntetéseket precízebb indoklás nélkül!

Tiltakozunk a sajtó megregulázása ellen! Tiltakozunk a magyar állampolgárok kiskorúsítása ellen, követeljük a média függetlenségének megőrzését! Felszólítjuk a parlamenti képviselőket, hogy ezt a törvényjavaslatot ilyen formában ne szavazzák meg, megvonva tőlünk, választóktól a sokoldalú tájékozódást és szabad véleményalkotást!

A bejegyzés trackback címe:

https://doku.blog.hu/api/trackback/id/tr452539134

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása